Vissza az állatkertbe

Vágólapra másolva!
Elkészült a Blue Fang Games a Zoo Tycoon folytatásával, melyet az eladási listákat nézegetve éppoly lelkesen fogadták a felhasználók, mint az állatkertek életébe bepillantást engedő játék első epizódját.
Vágólapra másolva!

Nemrég olvashattunk egy olyan hírt, mely arról számolt be, hogy bizonyos polgári, civil szervezetek az Egyesült Államokban közreadtak egy listát, melyen azok a játékok szerepelnek, melyeket túl erőszakosnak tartanak a lajstrom elkészítői. Új-Zélandon betiltották a Postal 2-t, több bíróságon pedig perek folynak a túl agresszív játékok által kiváltott erőszakos események miatt. Ebben az erőszakos világban igazi felüdülést jelent egy olyan program, melyben senkit sem kell meggyilkolnunk, kiirtanunk vagy más módon bántalmaznunk - ilyen program a Zoo Tycoon is, melynek immár három dimenzióba öltöztetett második része a minap gördült ki a Blue Fang Games fejlesztőinek hangárjából.

Miről is van szó? A Zoo Tycoon nem más, mint egy gazdasági stratégia, melyben a játékos célja az, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb profitot termeljen. Ez a profit önmagában természetesen értelmetlen, de a játékos befektetheti a reá bízott gazdasági intézmény felvirágoztatására. Ez a gazdasági intézmény ezúttal egy állatkert, melyben megannyi állattal próbálhatjuk szórakoztatni a látogatókat. Az állatoknak megvannak a maguk igényei, és csak akkor válnak igazi "látványossággá", ha egészségesek, és jókedvűen szaladgálnak tágas kifutóikban. Az örömteli állatokat látva mind több és több látogató érkezik parkunkba, ami még több profitot, vagyis még több állatot jelent.

A programban összesen három játékmód kapott helyet: az első mód az egyjátékos kampány, ahol tizenhét misszió teljesítése vár az állatkert-igazgatókra, melyek egyre nehezebb és nehezebb kihívást jelentenek. A második játéklehetőség a kihívás, vagyis challenge mód, melyben tetszőlegesen kezdünk egy park építésébe, és fokozatosan kapunk teljesítendő feladatokat. A harmadik játéklehetőség pedig a jól ismert sandbox mode, ahol minden kötöttség nélkül építhetjük fel azt az állatkertet, melyről gyermekkorunk óta álmodoztunk.

A játékmenet terén az a Zoo Tycoon 2 igazi különlegessége, hogy ugyan a fő feladatunk az igazgató feladatkörének ellátása, más szereplők bőrébe is belebújhatunk. Ha kedvünk tartja, "megszállhatunk" egy vendéget, megismerve, hogy milyen kívánságokkal rendelkezik, és az azonnali igényeit mi magunk is kielégíthetjük - megetethetjük, megitathatjuk, felkereshetjük a mosdót, és így tovább. Ennél jóval izgalmasabb, ha az állatgondozó szerepébe ugrunk bele egy rövid időre. Persze az igazgatói fotelből is felvehetünk gondozókat, de sokkal érdekesebb, ha időnként mi magunk járunk utána, hogy mi nyomja állataink lelkét vagy sokkal inkább a gyomrát.

Arra már az eredeti játékban sem lehetett panasz, hogy híján lennénk állatoknak, épületeknek, dekoratív tárgyaknak és általában információknak. Ez a folytatás esetében sincs így, vagyis most is akad elég állat, amelyekkel becsábíthatjuk parkunkba a látogatókat. Az állatokat számos kerítéssel választhatjuk el az emberektől, ketreceikbe, kifutóikba pedig rengeteg növényt, tárgyat, játékot helyezhetünk el. Minden állatról, szokásairól, igényeiről részletes információkhoz juthatunk egy-két gombnyomással, ami egyrészt elengedhetetlen, ha épp gondozóként próbálunk szerencsét, másrészt pedig remek lehetőséget kínál a gyermekeknek, hogy megismerkedjenek az egyes fajokkal.

Akik követték a programmal foglalkozó híreket, azok nagyon jól tudják, hogy a leglényegesebb változás az előző epizódhoz képest az, hogy immár mindent három dimenzióban csodálhatunk meg. Az állatok az eredeti játékban is nagyon aranyosak voltak, de így, tetszőleges közelségből szemlélve őket még jobban megkedvelhetjük állatkáinkat. A parkot bármikor bejárhatjuk első személyű nézetből, egy fényképezőgéppel a kezünkben, meggyőződve, hogy mit is tud a 3D-s motor. Kétségtelen, hogy nem veheti fel a versenyt a látvány a Far Cry jellegű shooterekkel, de azt figyelembe véve, hogy a tycoon kategóriában még új vendég a 3D, leemelhetjük kalapunkat a Blue Fang grafikusai előtt.

A Zoo Tycoon 2 talán egyedüli gyenge pontja a zene, valamint a hanghatások területe. A muzsika egyfajta átkeverése annak a zenének, melyet az első részben hallhattak az állatkertek igazgatói, és elég kevés új akkordot kevertek bele a készítők. A hanghatások ugyan elég élethűek, legyen szó állatokról vagy látogatókról, de nem igazán adják meg egy nyüzsgő állatkert hangulatát, még akkor sem, ha a parkban nyüzsögnek a látogatók. Persze sem a zene, sem a hangok hiányosságai nem igazán zavarók, de azért ezen a téren lehetett volna kicsit nagyobbat dobni.

Nagyszerű kis játék volt a Zoo Tycoon első része - számos szavazáson jutalmazták különféle díjakkal, és a szaksajtó is magas értékeléssel fogadta a programot -, és a folytatásnak sem kell szégyenkeznie. A 3D teljesen újjá varázsolta a programot, de az új játékmódok és a gondozó, illetve a látogató kipróbálásának lehetősége a minőség mellett a tartalmat is alaposan feljavította. A program remek szórakozást biztosít szülőknek és gyermekeknek egyaránt, és nem utolsósorban megismerteti a kicsikkel azokat az állatokat, melyeket a televízióban vagy a könyvekben láthat.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP3 833
RAM256 Mbyte RAM
HDD900 MB
VGA16 MB VRAM


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!