Zsebre vágható szkennert mutattak be

Vágólapra másolva!
A hannoveri CeBIT kiállításon mutatta be egy kanadai cég speciális lapolvasóját, amely leginkább egy golyóstollra hasonlít.  A miniatűr eszköz a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legkönnyebb szkennere.
Vágólapra másolva!

A Planon Systems Solutions cég termékének tömege mindössze 60 gramm, méretei pedig nagyjából egy hagyományos tolléval azonosak. A Docupen R700-jelű kompakt szkennerrel egy A/4-es oldalnyi szöveget négy másodperc alatt lehet beolvasni legfeljebb 200 dpi felbontásban, belső memóriájában 12-25 oldalnyi adat tárolható. A speciális lapolvasóval emellett soronként is digitalizálni lehet papíron lévő szövegeket.

Forrás: [origo]
A tollnyi méretű szkenner



Mivel a zseb-szkenner csak fekete-fehérben képes digitális formába önteni a papíron lévő információkat, elsősorban szöveg beolvasására érdemes használni. Az eszközt USB porton keresztül lehet a számítógéphez csatlakoztatni s áttölteni a rajta lévő képfájlokat, s a kütyü akkumulátorának töltése is ezen keresztül történhet. A szöveges tartalmakat egy mellékelt segédprogrammal szerkeszthető dokumentummá is át lehet alakítani. Az R700 nem túl olcsó, 170 eurós, azaz körülbelül 40 ezer forintos áron vásárolható meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!