A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Akár 2007-ig is késhet az új Playstation

Vágólapra másolva!
Elemzők szerint lehet, hogy a Sony csak egy évvel az Xbox megjelenése után vág vissza a Microsoftnak, mivel az új gépek játékellátásának biztosításához idő kell. Amíg a PS3 várat magára, a PS2 még mindig elég profitot termelhet a japán cégnek.
Vágólapra másolva!

A Sony akár 2006 közepéig vagy 2007 elejéig is elhalaszthatja új játékkonzolja, a Playstation 3 (PS3) megjelentetését - derül ki az Ars Technica elemzéséből. A PS3 piacra dobásának időpontja nagyban függ a japán gép legnagyobb riválisa, a Microsoft által gyártott Xbox 360 sikerétől. Az elemzők biztosra veszik, hogy ha a körülmények engedik, a Sony még kivár, mert így jobban járhat.

A legfrissebb hírek szerint a Microsoft november 4-én dobja piacra új játékgépét, méghozzá meglehetősen alacsony, 300 dolláros (körülbelül hatvanezer forintos) áron. A Sonynak létérdeke, hogy megszorongassa a piacon az Xboxot, ehhez viszont nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha gyorsan kihozza a PS3-at. Az elemzők szerint a japán cég inkább év végére leviszi majd előző modellje, a PS2 árát, amelyhez így várhatóan már száz dollárért (valamivel több mint 20 ezer forintért) hozzá lehet majd jutni, miközben az első Xbox ára várhatóan változatlanul másfélszer ennyi marad.

Az Xbox sokba lesz a Microsoftnak

A japán cég még tavaly is került olyan helyzetbe, hogy nem tudott eleget szállítani a PS2-ből, ami idén még jól fogyhat. Amíg a régi gép profitot termel, Sonynak lesz ideje alaposan előkészíteni az új modell debütálását. Az elemzők szerint a Microsoft viszont elsieti az Xbox 360 megjelentetését, amelynek csökkentett áron való forgalmazása jelentős veszteséget okoz majd a szoftveróriásnak.

A Microsoft a játékszoftvereken akarja behozni azt az összeget, amit a konzol árán elveszít, viszont kérdéses, hogy az ünnepi szezonra elegendő mennyiségű programot tudnak-e majd kihozni gépükhöz. Ígéretek ugyan vannak a kiadóktól, de ez még nem garancia, és ha kicsi lesz a választék, akkor jelentősen csökken majd az új modell vonzereje. Az Xboxos játékok ráadásul a szokottnál magasabb, hatvan dolláros (tizenkétezer forintos) áron kerülnek majd a polcokra.

Nehéz a programozók dolga az új platformon

Az új platformok szoftverekkel való ellátása egyébként mindkét gyártónak gondot okozhat, mivel a többmagos gépeket teljesen máshogy kell programozni, mint az eddigi konzolokat. A Sony várhatóan ezért szeretne időt adni szállítóinak, miközben a Microsoft csak veszteséget termel az új Xbox-szal. Az elemzők szerint az is elképzelhető, hogy az elsőként megjelentetett játékok minősége sok kívánnivalót hagy majd maga után a kódolási problémák és a tesztelésre rendelkezésre álló idő rövidsége miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!