A lapkagyártó cég strapabíró számítógépei a világtól elzárt helyen élő, távoli falvaknak és közösségeknek biztosítanak internet-hozzáférést. A "közösségi PC" névre keresztelt modellt a San Franciscóban rendezett Intel Developer Forumon mutatták be, ahol a gép terepen való működését is láthatták a szakmai találkozó résztvevői egy indiai videokapcsoláson keresztül.
A PC a helyi áramellátás megszűnése esetén egy autó-akkumulátorról működik tovább, speciális szűrői pedig megvédik a portól vagy az apró rovaroktól. A számítógép tervezése során különös figyelmet fordítottak arra, hogy képes legyen a szokatlanul nagy hőség (több mint 38 Celsius fok) elviselésére is.
A számítógép WiMAX rendszerű hálózati csatlakozóval is rendelkezik, amely mikrohullámú rádiófrekvencián biztosít széles sávú adatátvitelt akár több kilométeres távolságból is. Így ez a technológia ideális a világtól elzárt helyen található, hagyományos távközlési vonalakkal nem rendelkező települések netelérésnek biztosítására. Az Intel egyelőre nem erősítette meg, hogy a tervezett platformot indiai vagy más PC-gyártók fejlesztenék, és a gép bemutatásán kívül nem ismertetett róla további részleteket.