Szigetes fotópályázatunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Zsűrink kiválasztotta legutóbbi, Sziget 2005 címet viselő fotópályázatunkra beérkezett felvételek közül a három legjobbat. A nyertes képek készítői Shady Limited pólókkal és egy-egy Sziget, Rulez! című könyvvel gazdagodnak.
Vágólapra másolva!

Augusztus végi fotópályázatunkra olyan digitális fényképeket vártunk vállalkozó kedvű olvasóinktól, amelyek a 2005-ös Sziget fesztiválon készültek. A fotók témáját tekintve szabad kezet adtunk a nevezőknek, egyetlen feltételünk az volt, a T-Online Fotótárról benevezett felvétel legyen technikailag precízen kivitelezett, s lehetőleg érdekes.

A beküldött felvételek közül a legjobb hármat szerkesztőségünk munkatársaiból álló zsűrink választotta ki, melynek tagjai: Fábián Évi, az [origo] fotósa, Száler György, az [origo] Digifotó munkatársa, Vámosi Gergő, a Techbázis szerkesztője és Pál Attila, az [origo] Szórakozás rovatának vezetője volt. Az első helyezést Charles King néven pályázó felhasználónknak ítélték oda Born Slippy című felvételéért. A második díjat Akelir becenevű olvasónk szerezte meg Mind őrültek vagyunk című képével, míg a harmadik helyezett Kispal fedőnevű pályázónk lett A sziget túlélője címet viselő felvételével.

A nyertes felvételek

Forrás: [origo]
I. helyezett

Forrás: [origo]
II. helyezett

Forrás: [origo]
III. helyezett



A nyertes felvételek beküldőinek jutalma a Ringier kiadó által felajánlott Sziget, Rulez! című könyv, amelyből az olvasó a Sziget tizenkét éves történetét ismerheti meg. A kötet mellett a nyertesek egy-egy eredeti Shady Limited D12 pólóval is gazdagodnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!