Mutatós iPod kis hibákkal

Kipróbáltuk a legújabb iPod zenelejátszót, a nanót, ami kicsi, egyszerűségében is feltűnően szép és nagyon jól szól, viszont drága, és még mindig hiányzik mögüle az Apple saját zeneáruháza.  

Az Apple szeptember elején mutatta be az iPodok középső tagját, a minit leváltó nano modellt. Az új készülék hihetetlenül vékony tokot, színes kijelzőt, és az addigi winchesternél könnyebb és kisebb méretű, 2-4 gigabájtos flashmemóriát kapott. A készülék egy ideje már kapható Magyarországon is, így mi is kipróbáltuk, mit tud az Apple formás kis zenelejátszója.

Törékeny szépség?

A nanón első pillantásra legtöbbünknek az tűnt fel, hogy milyen könnyű és vékony szerkezet. A kis kütyüt kézbe fogva tesztelőnk első gondolata az volt: jaj, csak össze ne törjem. A készülék kis túlzással alig foglal nagyobb helyet egy bankkártyánál: előlapja 8,9x4,1 centiméteres, vastagsága 7 milliméter, tömege pedig kevesebb, mint fele egy átlagos mobiltelefonénak, mindössze 42 gramm.

A zenelejátszó formai kialakítása az iPodokra és az Apple-re jellemző minimalista vonalat vitte tovább: a kütyü hátlapja fényes alumínium, fekete vagy fehér előlapján pedig szokás szerint mindössze a kezeléséhez szükséges érintőtárcsa (clickwheel), és a miniatűr színes kijelző kapott helyet. A készülék fölső részén találjuk a billentyűzár elcsúsztatható kapcsolóját, az iPodok ismertetőjelévé vált fehér fülhallgatót pedig alul dughatjuk be, az USB-port mellett, amelyen keresztül a számítógépre lehet csatlakoztatni a zenelejátszót.

A törékenységre visszatérve: ugyan mi épségben őriztük meg a tesztkészüléket, egy hardverteszteket közlő külföldi honlap, az Ars Technika munkatársa viszont nem volt ilyen kíméletes. A szaklap munkatársai először ráültek a nanóra, majd többször leejtették és autóval is áthajtottak rajta kétszer, de a kütyü mindezek ellenére sem vált működésképtelenné. A kisebbik iPod ezek szerint strapabíró jószág, előlapjára viszont érdemes vigyázni: a fényes felület szinte vonzza az apró karcolásokat.

A galériánkhoz lefotózott tesztkészüléken is meglátszott már, hogy nem mi vettük ki először a dobozából, de felület apró karcolódásai csak egészen közelről, megfelelő szögben tartva látszanak. Megítélésünk szerint a nanónak nem eshet komolyabb baja, ha vigyázunk rá annyira, mint egy mobiltelefonra, s nem a lakáskulcsot tartalmazó zsebünkben hurcoljuk. A készülék újszerű állapotban való megtartásához viszont mindenképpen érdemes tokban tartani, főleg, ha sokat hordjuk magunknál.

Tiszta hang, kényelmetlen kezelés

Gumitokba zárva

A nano a tetszetős külső mellett kitűnő hangminőségével nyerte el igazán a tetszésünket. A zene tisztán szól, így a városban járva-kelve, sőt a jelentős háttérzajt produkáló tömegközlekedési eszközökön is élvezhető volt a muzsika - igaz, az erőlködve elstartoló régebbi Ikarusokon ülve azért fel kellett húzni a hangerőt, hogy elnyomjuk a túrázó motor hangját. Abban tehát, amire az eszközt megalkották, kitűnően teljesít: a gyártó számításai szerint a kisebbik, 2 gigabájtos memóriával ellátott modellen 500, a nagyobbik, 4 gigás tárolókapacitású nanón pedig 1000 zeneszámot vihetünk magunkkal.

A menet közben való használathoz kapcsolódik viszont a legkellemetlenebb benyomásunk is a nanóval kapcsolatban, ami a nagyobbik modellre igaz: az érintőtárcsás kezelés egyáltalán nem praktikus, ha a táskánkba vagy a zsebünkbe rejtett készüléken hallgatunk zenét. A fülhallgató zsinórjáról nagyon hiányzik egy távirányító, mivel magát a készüléket csak akkor tudjuk kezelni, ha képernyőt is nézzük hozzá.

Mivel az iPodon az érintőtárcsán kívül nincsenek a hagyományos értelemben vett nyomógombok, nem tehetjük meg vele, hogy egyszerűen belenyúlunk a zsebünkbe, kitapintjuk a megfelelő billentyűket, és vakon léptetünk számot vagy állítunk rajta hangerőt. A nanót minden ilyen művelethez elő kell húznunk rejtekéből, ami kényelmetlenné teszi használatát, hacsak nem tudunk az előre beállított hangerőre és lejátszási opcióra hagyatkozni.

Miniatűr galéria

A mini és a nano

A nano menüje szintén minimalista kialakítású: nincs benne semmi látványos animáció vagy ikonok, ehelyett csupán szöveges menüpontok sorakoznak egymás alatt. Itt újabb kellemetlen meglepetésként ért minket, hogy a nano szoftverének jelenlegi változatában csúnya magyarítási hibákat hagytak készítői. A menüpontok és opciók között van, amelyik egyáltalán nem kapott magyar nevet, és az aktuális zeneszámot jelző Most játszódó felirat helyett is pontosabb lenne egy Most játszott kiírás.

A főmenü elemeit egyébként szabadon variálhatjuk attól függően, hogyan használjuk a készüléket. Az iPod ugyanis műfajok, szerző, albumok vagy akár a saját értékelésünk alapján is képes rendszerezni a zeneszámokat, ha viszont nem szeretnénk ezzel bíbelődni, akkor véletlenszerű lejátszásra is képes. Ehhez kapcsolódik a kedvenc extra funkciónk: az iPoddal zenei kvízt lehet játszani, ami abban áll, hogy a gyűjteményünkből véletlenszerűen bejátszott dalrészletet kell minél gyorsabban felismerni és a helyes választ egy listából kiválasztani.

A nanóra a zenék mellett fényképeket is fel lehet tölteni, amelyeket zenés diavetítéssel is le tud játszani. Bár a nagy fényerejű kijelző képminősége semmi kívánnivalót nem hagy maga után, a mérete nagyon kicsi: másfél collos átmérőjével még az átlagos mobiltelefonok kijelzőinél is kisebb, így a fotókat olyan méretben lehet nézegetni rajta, amit a számítógépen csak előnézetnek szokás használni. A közeli felvételek, például arcképek így még kivehetők, de egész alakos vagy épületeket, tájképeket ábrázoló fotók részleteit már adja vissza.

A szoftvert meg kell szokni

iPod magyar menüvel

Az iPodokkal kapcsolatban nem is lehet igazán a zenék feltöltésről beszélni, mivel ezt a műveletet "szinkronizálásnak" nevezik, és csak az iTunes kliensszoftverrel lehet elvégezni. A szinkronizálás lényege abban áll, hogy a program a számítógépen állít össze egy nyilvántartást a zenéinkből, és amikor az eszközt a számítógéphez csatlakoztatjuk, automatikusan egyezteti ezt a tartalmat az iPod memóriájával, vagyis amit kell, feltölt, illetve letöröl.

Van, aki esküszik az iTunesra, és van, akinek nem szimpatikus a rendszer - véleményünk szerint ez már ízlés és megszokás dolga. Nekünk mindenesetre kényelmetlennek tűnt a szoftver, ami a különválasztott katalogizálás és szinkronizálás miatt olyan, mintha egy CD-írót kezelnénk (a szoftver egyébként erre is képes). Ennél lényegesebb hiányosság viszont, hogy az iTunesnak egyelőre nincs magyar nyelvű változata, és az Apple internetes zeneáruházának is csak az osztrák változata érhető el segítségével, amelyből csak megfelelő bankkártyával lehet zenét vásárolni, amit euróban kell kifizetni.

A felhasználók legtöbbje így valószínűleg csak a saját zenegyűjteményéből vagy egyéb forrásokból letöltött számokat visz majd magával az iPodon. Az iTunes szoftver segítségével lehet elvégezni a nem kompatibilis formátumok - például a nem másolásvédett Windows Media fájlok - konvertálását, illetve outlookos naptárbejegyzéseket is tárolhatunk vele a kütyün. A képek és zenék tárolása mellett a készüléket pendrive helyett is lehet használni, ha speciális USB-kábelét is magunkkal hordjuk - az iTunes nélkül viszont csak adathordozónak jó, a "kerülő úton" felmásolt zenéket és képeket nem lehet lejátszani rajta.

Önmagáért jó

Nyerjen iPod nanót!

Nyereményjátékunkon egy 2 gigás, hófehér iPod nanót nyerhet.

Az iPod nano nem olcsó: a 2 gigabájtos változatért csaknem 60 ezer, a 4 gigásért 76 ezer forintot kell kifizetni. Ezért cserébe a gyártó egy körülbelül 14 órás üzemidejű, rendkívül jó hangminőségű, mutatós, rendkívül kompakt méretű zenelejátszót ad, amelynek kezelhetősége, mint láttuk, nem a legpraktikusabb. Az Apple zenelejátszóit ugyanis úgy alkották meg, hogy a felhasználó az internetről vásárolt zeneszámokat és rádióadásokat (podcasteket) hordozhassa magánál segítségükkel, amelyeket saját gépéről szinkronizál.

Az iPodok így nagyon erősen kötődnek a feltöltést rendszerező kliensszoftverhez és az iTunes online zeneáruházhoz - amely Magyarországról nem érhető el közvetlenül. A nanót így azoknak a felhasználóknak ajánljuk jó szívvel, akik használhatóságának hiányosságai ellenére sem sajnálják a pénzt a nagy kapacitású, látványos megjelenésű zenelejátszóra.