Mobillal kommunikál a Bluetooth-karóra

Vágólapra másolva!
Mobiltelefonnal kommunikáló, és a telefonra érkező üzeneteket, hívásokat is közvetíteni képes karóra prototípusát mutatta be a japán Seiko a napokban.
Vágólapra másolva!

A vezeték nélküli adatkapcsolaton a Bluetooth szabványt támogató mobiltelefonokkal kommunikálni képes karóra egyik korai változatáról még 2001-ben publikált fotókat a japán cég, a napokban azonban az eszköz első működő prototípusát is bemutatta a Seiko. A Slashphone.com magazin értesülései szerint a speciális óra képernyőjéről leolvasható a zsebben vagy táskában lévő telefon akkumulátorának töltöttségi állapota, a térerő, ha pedig a mellékelt szoftvert telepítik a mobilra, az óra az sms-eket is képes automatikusan áttölteni magára.

Forrás: [origo]
A Bluetooth-karóra

Ezen kívül a Seiko új karórája a felhasználó által kiválasztott csengőhanggal, vagy akár diszkrét rezgéssel tudja jelezni, ha bejövő hívás érkezik, s a hívó fél nevét is kiírja, a beszélgetéshez, vagy válaszüzenet írásához azonban mindenképp elő kell venni a mobiltelefont. Kényelmi szolgáltatásként az új óra egyik gombját lenyomva a mobiltelefont néma üzemmódra lehet állítani anélkül, hogy a telefont elővennék. Bővebb információkat a Seiko egyelőre nem közölt a karóráról, így rendelkezésre állási ideje, s várható ára sem ismert, a terméket várhatóan a jövő évben kezdik meg árusítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!