Laptop robbant fel a Los Angeles-i reptéren

Vágólapra másolva!
Kisebb pánikot okozott egy felszállásra váró gépen kigyulladó laptop, amelyet tulajdonosa kimenekített a fedélzetről, így az végül a váróban robbant fel.
Vágólapra másolva!

Egy felszállásra várakozó gépen kapott lángra, majd a beszállásra várakozó utasok szeme láttára robbant fel ThinkPad laptop akkumulátora múlt pénteken a Los Angeles-i nemzetközi reptéren - adta hírül a Gizmodo.com. A szemtanúk leírása szerint a noteszgép tulajdonosa maga menekítette ki a repülő fedélzetéről az égő gépet úgy, hogy visszarohant vele a terminálépületbe a gépet a váróteremmel összekötő folyosón, félrelökve a beszálló utasokat.

A férfi a kapu melletti váróban a földre hajította a gépet, amelyből többször hatalmas szikrák és lángok csaptak ki, "mint egy hatalmas tűzijátékból", mielőtt a reptér egyik alkalmazottja poroltóval eloltotta azt. Az utasok között kisebb pánikot és felfordulást okozott az eset, de nagyobb baj nem történt.

A laptop tulajdonosának beszámolója szerint a gép egy Lenovo ThinkPad T43-as modell volt, amelyet a korábbi, körülbelül félórás használat után kikapcsolva vitt fel a fedélzetre kézipoggyászában. A férfi korábban arról is meggyőződött, hogy a gép akkumulátora nem szerepel egyetlen jelenlegi visszahívási listán sem - tehát elvileg nem volt gyári hibás.

A légitársaságok már óvatosak

Az Apple, a Dell és a Toshiba nemrégiben kénytelen volt tömeges noteszgép-visszahívást elrendelni, mivel azok Sony általszállított akkumulátorai robbanásveszélyesnek bizonyultak. A robbanó laptopoktól tartva eddig a Virgin, a Qantas és a Korean Air légitársaság tiltotta meg, hogy gépein az utasok akkumulátorról használják azokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!