Amit a video-kodekekről tudni érdemes

A kodekekkel leginkább csak akkor foglalkozunk, amikor szükség van rájuk, mert nem megy a film. Áttekintjük a fontosabb típusokat, és ajánlunk pár hasznos eszközt a használatukhoz.

A video-kodekek létezéséről rendszerint tudomást sem veszünk, csak akkor, amikor szükség lenne rájuk, mert nem indul el a film, vagy elindul éppen, de kép vagy hang az nincs. De mi is az a kodek, és mire való? A név - eredetiben codec - a kódoló-dekódoló (coder-decoder) szavak összevonásából származik, a kódolás pedig a filmfájlok tömörítését fedi. (Kodeket egyébként zenefájloknál is használnak.) A filmek tömörítésére pedig azért van szükség, mert tömörítetlen formában irdatlan méretűek lennének: egy kétórás mozi tárolásához például 10-15 terabájtos winchester kellene.

A filmek tömörítésére rafinált technológiákat dolgoztak ki, amelyek lényege, hogy a lehető legtöbb információt dobják el a digitalizált állományokból. A videók tárolása során a színeket megjelenítő rétegeket eleve feleakkora felbontásban tárolják, mint a képpontok fényességét meghatározó szürkeárnyalatos rétegét: ezt a csalást az emberi szem egyszerűen nem veszi észre.

Kidobják, ami nem kell

A filmfájlokban a több képkockán át jórészt változatlan képeken is lehet spórolni: ezeket a "keyframe"-eket elég egyszer eltárolni, és csak a változásaikat rögzíteni. (Itt az olyan képekre kell gondolni, mint például amikor a kamera hosszan időzik valamlyik szereplő arcán.) Azt is ki lehet használni, ha egy jórészt változatlan tárgy halad át a képen, és csak a hátteret kell módosítani, és van olyan tömörítési trükk is, amelyik egyenesen matematikai módszerrel állítja helyre a képet. A számítógéppel ugyanis meg lehet becsülni, hogy a filmfájlból eldobott adat vajon milyen érték volt.

Leginkább ennek köszönhető, hogy ha beletekerünk egy lejátszás alatt lévő fájlba, akkor a lejátszóprogram csak kis késleltetéssel ugrik oda, ahová szeretnénk. A szoftvernek ugyanis ki kell számítania, hogy pontosan mi is van azon a képkockán, ahonnan folytatni szeretnénk a lejátszást.

... és ilyennek a számítógép, szín-mintavételezés után

Azt persze ezek után talán mondanunk sem kell, hogy ezek a tömörítési módszerek minőségromláshoz vezetnek, ami a kép élességében, színhelyességében és egy sor más paraméterben mutatkozik meg: ám ez az ára annak, hogy a PC-n tárolhatunk vagy a netről tölthetünk le filmeket. A kódolást visszafejtő kodekek pedig annál jobban igénybe veszik a gép kapacitását, minél bonyolultabb (és hatékonyabb) eljárással dolgoznak.

A kodekek típusai

A kodekekkel kapcsolatban zavaró lehet, hogy bizonyos esetben a kodekek nevei megegyeznek a fájlformátumokkal is - azonban ettől még nem szabad összetéveszteni a formátumot a kodekkel. A video-kodekek teljes listája nagyon hosszú lenne, ezért most csak a legfontosabbakat soroljuk fel.

Az iparágban az egyik legfontosabb név az MPEG, ami a Moving Picture Experts Group nevének rövidítéséből származik, és közel két évtizedes múltra tekint vissza. Az MPEG-1-es szabvány állt a VideoCD, az MPEG-2-es pedig a DVD tömörítési eljárása mögött, az MP3 pedig a legismertebb zenetömörítési szabvány. Az MPEG-4 pedig már nem is egyetlen kodek, hanem egy sor szabványosított eljárás konténere, amely 23 különböző elemből tevődik össze, amelyek már a nagy felbontású (HD) tartalmakhoz szükséges specifikáicókat is tartalmazzák.

Neón alig látszik a különbség - de a lejátszónak számít

Ez utóbbi feladatot látja el az x264-es kodek, amelyet a Blu-ray és HD-DVD lemezeken, valamint a HD-s tévéadások tömörítésénél is használnak. Maga az x264 egy nyílt forráskódú fejlesztés, amely az ugyanezen feladatra írt H.264 továbbfejlesztéséből származik. Nagy felbontású tartalmakhoz a Microsoftnak is van kodekje: ez a WMV9, amelyet VC-1 néven is tisztelhetünk.

Két másik testvér a DivX és az Xvid-kodekek, amelyekkel leginkább asztali DVD-lejátszókban találkozhatunk, és szintén több specifikációt egyesítenek magukban. A kodekek igazi ismerői pedig még emlékeznek a kilencvenes évek elején megalkotott Cinepakra is, amely a 320x240 pixeles felbontású, 1x-es sebességű CD-ROM-okon produkált kielégítő minőséget. Természetesen saját kodek áll az Apple Quicktime és a microsoftos WMV-formátumok mögött is.

Mit használjunk?

KMPlayer: magyar, és mindent visz

Az elnevezések és specifikációk labirintusából azonban térjünk vissza inkább a hétköznapi feladathoz: mozgóképes állományt szeretnénk megtekinteni a számítógépen. A windowsos PC-n előtelepítve megtalálható a Windows Media Player, amely szükség esetén maga nyúl a megfelelő kodek után - persze nem mindig találja meg. A boldogsághoz szükségünk lehet egy DivX-es csomagra is, az AVI formátumú filmek ugyanis rendszerint ilyen kódolással érkeznek - a DivX pedig egy saját lejátszóval. Persze lehet, hogy ez még mindig nem elég: a konvertálás során sokan szívesen dolgoznak az AC3 Dolby Digital hangkodek-csomaggal, amire emiatt szintén szükségünk lehet.

Persze a lejátszó is sokat segíthet: a BSPlayer például egy rakás kodekkel megpakolva tölthető le, de ha ez sem elég, segítségül hívhatunk olyan szoftvereket, amelyek megállapítják, milyen kodekre van szükségünk egy adott filmfájl lejátszásához (ilyen például a Codec Installer vagy az AVIcodec) . Ha Quicktime-ot szeretnénk nézni, az Apple lejátszószoftverének telepítését a KMPplayerrel válthatjuk ki, és a másik népszerű netes formátum, a RealVideo playere helyett is van kéznél használható alternatíva. Ezekre azért lehet szükség, mert a lejátszók a továbbiakban szeretnek kisajátítani maguknak mindenféle médiaforátumot, rendszeresen frissítgetik magukat, a Real Player pedig mindenféle online szolgáltatásokkal támad - egyszerűbb lehet tehát az élet nélkülük.

Nem elég, hogy a kodekből annyi van, mint égen a csillag, a helyzetet csak bonyolítja, hogy az egyes kodekeket rengeteg különböző szoftvercég gyártja, amelyek kodek-csomagokban (codec pack) igyekeznek terjeszteni saját termékeiket. Bár a csomagok könnyű megoldást ígérnek, a telepítésükkel nem árt vigyázni: a rezidens szoftverként jelen lévő kodekek ugyanis nagyon le tudják lassítani a gépet, és gyakran nem könnyű megszabadulni tőlük. Ha tehát csak egy mód van rá, inkább maradjunk a lejátszó-DivX-AC3 triumvirátusnál, és ha így sem megy, igyekezzünk csak a hiányzó szoftvert telepíteni, akár egy nagyobb csomagból.