Az Apple monitorral egybeépített modelljét a legtöbben még mindig monitornak nézik: amíg a tesztgép itt volt az asztalunkon, a legtöbb erre tévedő kolléga megcsodálta a 20 hüvelykes, fényes kijelzőt, és afelől érdeklődött, hogy hová rejtettük a számítógép-házat. Így a tesztelés alatt gyakran ismételgettük a legutóbbi iMac-cikkünk címét is adó mondatot: ez nem csak egy monitor, ez egy számítógép.
Csak tegyük le az asztalra
Az iMacet ugyanis laptopalkatrészekből szerelték össze, aminek megvan az az előnye, hogy kevesebb helyet foglal, és egyszerűbb üzembe helyezni, mivel a dobozból kivéve csak a tápkábelt, a billentyűzetet és az egeret kell rádugni (a tápegység is benne van), és már be is lehet kapcsolni. A hátránya viszont az, hogy nem lehet bármikor szétcsavarozni, hogy beledugdossuk a legújabb, izmos grafikus kártyát: az iMac-felhasználó maximum extra memóriát pakolhat bele házilag, a merevlemezt pedig szervizben cseréltetheti nagyobbra.
Az Apple koncepciója ugyanis az, hogy minden egyes modellfrissítéssel megpróbál belőni korszerű konfigurációt, ami az adott modell felhasználójának megfelel - aztán, ha erősebbet szeretne, nem a csavarhúzóhoz nyúl, mint a PC esetében, hanem vesz egy újat. A gépeket viszont nehezebb elnyűni, mint egy átlagos PC-t, hiszen Macre nem jönnek ki félévente olyan erőforrás-igényes játékok, amelyek követelik a hardverbővítést, és az átlagosan másfél-két évente frissülő OS X operációs rendszer is jól érzi magát a 3-4 évvel korábbi vason. (A teszt közben mi is frissítettünk egyet, de erről bővebben lejjebb.) Az iMacekben jelenleg Core 2 Duo processzorok dolgoznak (2, 2,4 vagy 2,8 gigahertzest lehet választani), ATI Radeon HD 2400-as vagy 2600-as videokártyával, alapkiépítésben egy gigabájt RAM-mal. A modellt két méretben, 20 és 24 hüvelykes kijelzővel lehet kapni, nálunk a kisebbikből volt az erősebb processzorral szerelt változat.
Ragyogó kijelző...
Az iMac az Apple otthoni személyi számítógépe: internetezéshez, filmnézéshez, zenehallgatáshoz, szövegszerkesztéshez találták ki, meg persze, ha kreatív az ember, akkor képet, videót, zenét is szerkesztgethet rajta. Ennek megfelelően a tervezők célja az volt, hogy valami szépet alkossanak, amit szívesen teszünk le otthon az íróasztalra. A legutóbbi változathoz képest, amit megjelenése után nem sokkal ki is próbáltunk, a modell külseje látványosan megújult: a gép a fehér egyen-maces műanyag burkolat helyett alumínium házat kapott, a talpa szintén fémből készült, és csak hátul borítja fekete műanyag. A gép kijelzőjét is egy fekete szegéllyel vették körbe, ami a fotókon még elég furcsán nézett ki, de élőben bebizonyosodott, hogy jó ötlet: szépen kiemeli a kijelző képét.
A gépbe épített TFT-panel főleg éles képével, ragyogó színeivel és fantasztikus fényerejével hívja fel magára a figyelmet. Már a kisebb, 20 hüvelykes változat is óriásinak tűnik egy hagyományos számítógép-monitor mellett, teljes fényerővel pedig valósággal elvakítja az embert. A képernyő láthatósági szöge 160 fokos, ami filmnézéshez remekül megfelel, főleg, hogy a gépet könnyedén oda teheti a kanapé vagy az ágy elé az ember, amikor erre szeretné használni. Aki pedig a kijelzőt kicsinek találná, a HDMI csatlakozó segítségével egy nagyobb tévére is rákötheti az iMacet. A beépített panel egyetlen hátránya, hogy erősen tükröződik, ezt viszont a fényerő emelésével valamennyire kompenzálni lehet.
... és szép, de kényelmetlen billentyűzet
Az előző változathoz képest a billentyűzet is megváltozott: egy lapos, alumíniumból készült darabot kapunk hozzá, aminek a gombjai is alig emelkednek ki az eszköz síkjából. A billentyűzet oldalán találunk USB-csatlakozókat is, és van belőle vezeték nélküli változat is, amiről viszont lehagyták a numerikus gombokat (nyilván arra gondolva, hogy aki ölbe veszi, az otthon ül a kanapén, és úgysem táblázatokat fog kitöltögetni vele).
Nekünk kényelmetlen volt
Még több fotó a galéránkban!
Az eszköz nagyon szép, és az is sokat hozzá tesz a Macintosh-élményhez, hogy úgy csúsztathatjuk elő csomagolásából, mint valami bonbonos dobozból, de használni nem a legkényelmesebb. Tesztelőink lapátkezei rendre elfáradtak a hosszabb gépelés alatt, és a billentyűzet nem is vette mindig simán a leütéseket: főleg a szóköz billentyűvel volt gond. Minket nagyon zavart, hogy meg kell szoknunk az eszköz saját ritmusát, és az is, hogy az ujjbegyeink folyton hozzáértek a gombok közötti alumíniumborításhoz. A géphez egy Mighty Mouse nevű Apple-egeret is kaptunk kipróbálásra, viszont ezt is inkább szépnek, mint praktikusnak tartjuk. A maces rágcsálón ugyanis nagyon kicsi a görgetőgomb, és a borsónyi gömb alatt könnyen összegyűlik annyi kosz, hogy használhatatlanná váljon.
Csendben teszi a dolgát
A modell másik vonzó tulajdonsága, hogy egy PC-hez képest nagyon csendesen teszi a dolgát, nem zúg, nem zörög, nem csattog. A hűtésből szinte semmit sem lehet hallani, ezért cserébe viszont erőteljesen melegszik az iMac hátulja és fölső része: ha tehát hosszabb munka után mozdítjuk meg, akkor célszerű óvatosan hozzányúlni. (Égetni mondjuk nem éget: nagyjából 50-55 fokig melegszik a gép borítása.) Mechanikus zajt csupán egyszer hallottunk az iMac belsejéből, azt is a hirtelen felpörgő winchester produkálta.
Egy átlagos munkanap iMaccel 1.: a kollégák is segítenek tesztelni
Még több fotó a galéránkban!
Az iMacen a kedvenc tartozékunk még mindig a beépített kamera. Ezt bármikor szívesen elővettük munka közben, hogy egy kicsit játszadozzunk vele, és vicces képeket készítsünk a hozzá tartozó effektusokkal akár a magunk, akár az arra járó kollégák szórakoztatására. Ami pedig a munkát illeti: az OS X kezelőfelületét igen átgondoltan alakították ki, és ezek az apró finomságok azok, amiben a rendszer igazán jó. Nem állítjuk, hogy a párnapos tesztelés elég volt a rendszer alapos kiismeréséhez, de párórás ügyetlenkedés után már minden hétköznapi feladatot ugyanúgy el lehet rajta végezni, mint a PC-n - ráadásul egy nagyon kellemes, letisztult munkakörnyezetben.
A windowsos dokumentum-formátumokat a legtöbb szoftver ugyanúgy ismeri, egyedül a Quicktime videolejátszót cseréltük le egy VLC Playerre, amikor nem tudtunk (és nem akartunk) túl sokáig bajlódni a megfelelő kodekek keresgélésével. Kellemes meglepetés volt, hogy ezzel a szoftverrel is ugyanúgy együttműködött a gép távirányítója, mint a "beépített" Quicktime-mal. Ha viszont mindenáron Windowsra van szükségünk, akkor a gépre azt is lehet telepíteni az OS X mellé. A rendszer teljesítményével a hétköznapi alkalmazások használata során nem volt problémánk: a Core 2 processzoros masina szépen, simán dolgozik. Lefagyasztani viszont sikerült: a gép egyszer úgy belefagyott a fényképnézegetésbe, hogy - a mellékelt használati utasítás instrukcióinak megfelelően - újra kellett indítanunk. Az is a sajátos Apple-élmény része, hogy a számítógéphez jár egy ilyen kis könyvecske, amely a kezeléséhez szükséges legalapvetőbb instrukciókat tartalmazza.
Leopard: sima frissítés
Az Apple éppen az iMac szerkesztőségünkben való vendégeskedése alatt adott ki új verziót az OS X-ből, ezért mi is megragadtuk a lehetőséget, hogy kipróbáljuk. A Leopard névre keresztelt rendszer telepítése kimondottan kellemes volt a hasonló windowsos élményekhez képest: csupán be kellett helyezni a DVD-t, nyomni a Continue gombot, amikor a telepítő kérte, bő egy órán át. Végül mindent ugyanúgy találtunk a gépen, mint ahogy hagytuk - beleértve az asztalon szétszórt dokumentumokat is -, csupán az új operációs rendszerrel.
Egy átlagos munkanap iMaccel 2.: frissítettünk Leopardra, és dolgozunk tovább
Még több fotó a galéránkban!
Ezek közül a Windows Vistából már ismert átlátszó menük, az egységesített kinézetű ablakok és az alkalmazások ikonjait tároló csillogó, tükröződő Dokk azok, amelyek első pillantásra megkülönböztetik őket egymástól. A legkellemesebb meglepetést az operációs rendszer jobb felső sarokban található beépített asztali keresője, a Spotlight biztosítja a tapasztalt maces felhasználó számára, mivel ez a ráncfelvarrás után valóban használható, gyors segítőtárssá vált. A kereső nemcsak gyorsabb lett a Leopardban, de képessé vált bonyolultabb - ÉS, VAGY és NEM logikai viszonyokat tartalmazó - kifejezések értelmezésére is. Segítségével könnyen ki lehet listázni például az összes dokumentumot, amely bár tartalmazza az Apple szót, de a Leopardot már nem, míg a korábbi verzióban csak ömlesztett találatokat adott vissza.
A rendszer másik komoly fejlesztése a levelezőkliens, a naptár és a címlista szoftverek szorosabb integrációja. Az új szoftverekben egy kattintással lehet létrehozni egy frissen befutott levélből tennivalót a listánkba, aminek lejárati dátumát a naptárban is láthatjuk. A frissen felvett találkozókat pedig könnyen elküldhetjük a címlistából kiválasztott ismerősöknek a levelező megnyitása nélkül. Ezek a funkciók ráadásul nem csak az otthoni számítógép-használókat célozzák, hanem egy kicsit nyitnak az irodai felhasználás felé.
Bosszantó apróságok, és igen, az ár
A Leopard első verziójában tapasztalnunk kellett viszont hibákat is: a levelezőkliens néha tévesen ismeri fel a karakterkódolását, és kérdőjelekkel szórja tele a szövegeket, és maces kollégánk beszámolója szerint ismert, stabil programok lépek ki váratlanul új hibaüzenetekkel. A fájlkezelésért felelős Finder pedig hálózati másolásnál hajlamos megsemmisíteni a felhasználó adatait. Így eshet meg, hogy bár a rendszer nagy előrelépés, a használatát csak fenntartásokkal merjük javasolni.
Összességében az iMac egy nagyon jó és főleg, nagyon szép számítógép - és mi szeretjük is az Apple koncepcióját, de az árát sokalljuk. A legolcsóbb modellt 320, az általunk is kipróbált erősebb változatot 400, a legnagyobb, 24 hüvelykes modellt pedig 470 ezer forint körüli áron lehet hazavinni. Ezért a pénzért kitűnő hardvert, kiforrott szoftvert és egy nagyon egyedi dizájnterméket kap az ember, ha megengedheti magának.