A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A Nintendo Wii-t másolja a Microsoft

Vágólapra másolva!
A japán konzolgyártó mozgásérzékelős kontrollere olyan jól sikerült, hogy az Xbox 360 fejlesztői megpróbálják lemásolni a saját gépükhöz.
Vágólapra másolva!

Az MTV News információi szerint a Microsoft mérnökei már több mint egy éve dolgoznak a saját mozgásérzékelős kontrollerükön, amihez az ihletést láthatóan a Nintendo Wii-t sikerre vivő Wiimote adta. Az eszköz ugyanis nem egy hagyományos Xbox-gamepad lesz beépített mozgásérzékelővel (mint amilyen a Playstation 3 Sixaxis kontrollere), hanem a nindendóéhoz hasonló egykezes, hosszúkás kontroller.

A fejlesztés alatt álló kiegészítő tetején színes ledek lesznek, és az analók joystick mellett nyomógombokat is kap. Az MTV birtokába jutott vázlatos tervrajz szerint lesz rajta hangszóró és mikrofon is, amiből arra lehet következtetni, hogy internetes telefonáláshoz is lehet majd használni az eszközt. A tervezők szeretnék azt is megoldani, hogy a sport- vagy akciójátékok mellett a kontroller pisztolyként is működhessen: ilyenkor a játékosnak a képernyőre kell majd irányítania azt.

Arról természetesen még nincs információ, hogy az Xbox 360 új kiegészítője mikor jelenhet meg, de valószínűleg a karácsonyi szezonra időzítik a premierjét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!