A Föld lakosságának fele mobilozik

Vágólapra másolva!
A becslések szerint jelen pillanatban 3,3 milliárd ember rendelkezik mobillal, ami a föld teljes lakosságának közel a fele. A mobilosok száma ráadásul napról napra növekszik.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunications Union) tanulmányából az is kiderült, hogy Afrikában és Indiában egyre több a mobilos előfizetés, hiszen 2005 és 2007 között előbbiben 39, utóbbiban 28 százalékkal emelkedett a számuk. India és Kína pedig ugyanebben az időszakban 154, illetve 143 millióval gyarapította az előfizetőket.

A mobiltelefonok előretörése világszerte a fentieknek megfelelően megállíthatatlannak látszik, hiszen a világ összes piacát figyelve hozzávetőleg 22 százalékos növekedés történt, míg a vezetékes telefonok piaca ehhez képest "mindössze" egy százalékkal tudott emelkedni az elmúlt évben.

A tanulmány kiterjedt az internet-elérésekre, illetve előfizetésekre is, melyeken belül elsősorban a széles sávú kapcsolatokra összpontosítottak a kutatók. Megállapították: a jobb gazdasági helyzetben lévő országokban a vezetékes telefonra előfizetők 66 százaléka rendelkezik széles sávú internetkapcsolattal, míg a gyengébben tejesítő országokban ez az arány mindössze 1 százalék.

(PCWorld.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!