A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Biztonságos lesz a Google mobiltelefon-szoftvere

Vágólapra másolva!
Nagyon igyekeznek a Google mobiltelefonra készülő operációs rendszerének programozói, hogy a szoftver minden biztonsági feltételnek megfeleljen.
Vágólapra másolva!

A Google az Android mobil platformjához tartozó fejlesztői változatának legújabb béta verzióját a múlt héten tette elérhetővé. A cég tervei szerint a végleges 1.0-ás változat akár már a harmadik negyedévben elkészülhet, ami egyben azt is jelenti, hogy az év végén már olyan mobilok is piacra kerülhetnek, amelyek az Androidra fognak épülni.

Mielőtt azonban az Android éles bevetésre indulna, a fejlesztőknek még el kell végezniük az utolsó simításokat. Ezek között prioritást élveznek a biztonsági rések feltárására és megszüntetésre irányuló erőfeszítések. Az új mobil platform készítői már eddig is számos sebezhetőséget találtak és küszöböltek ki. A fejlesztők elmondták, hogy egy biztonságos mobil platform kialakítása és karbantartása nehéz feladat, de ezzel már a kezdetekkor számoltak. Tisztában vannak azzal, hogy egy biztonságos megoldás létrehozásához külső szakembereket is be kell vonniuk. Az Android Security Team tehát igyekszik kihasználni a nyílt forráskódú fejlesztésekben rejlő előnyöket, és minél több szakembert bevonni a munkába, hogy ezzel is biztonságosabbá valamint stabilabbá tegyék a rendszert.

Forrás: [origo]

Az Android fejlesztői reménykednek abban, hogy a későbbiekben a biztonsági elemzők és a sebezhetőségek után kutakodók először velük fogják megosztani az észrevételeiket, és a hibajavítások megjelenése előtt nem publikálják azokat. Azzal is tisztában vannak az Android Security Team tagjai, hogy amint az Androidra épülő készülékek megjelennek a piacon egy nagyon komoly munkát igénylő koordinációra lesz szükség a frissítések megfelelő kezelése érdekében.

A mobil eszközök egyelőre jóval kevésbé veszélyeztetettek a kártékony programok által, mint például a Windows alapú számítógépek. Egyes biztonsági elemzők szerint azonban a jövőben mindez változhat, és az egyre több szolgáltatással, funkcióval valamint tárolókapacitással rendelkező mobil készülékek is célpontjai lehetnek a támadásoknak. Jelenleg a Symbian OS alapú valamint a J2ME kompatibilis eszközök esetében van szükség a legnagyobb odafigyelésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!