Játékprogramot olcsóbban, alternatív forrásból

Vágólapra másolva!
A legtöbben még mindig a megszokott módon, a boltba elsétálva szerezzük meg a játékprogramokat, de körképünkből az is kiderül, sok esetben rengeteget lehet spórolni azzal, ha egy játékot külföldről postai úton vagy az internetről letölthető verzióban szerzünk be.
Vágólapra másolva!

Az online játékterjesztés legnagyobb előnye, hogy ki sem kell mozdulni a lakásból, legfeljebb egy-két órányi várakozás után már használatba lehet venni a letöltött játékot a számítógépen. Hasonló szolgáltatások konzolon is elérhetők, de a játékgépekhez rendszerint régebbi vagy egyszerűbb programokat kínálnak internetes eladásra, ráadásul a felhasználónak is gyakran trükköznie kell ezek használatához a lokalizált piacterek hiányában.

A digitális terjesztéssel dolgozó játékboltok legnagyobbika a játékfejlesztéssel is foglalkozó Valve cég Steam nevű áruháza, amelynek kínálatában e sorok írásakor több mint ötszázféle - egyelőre kizárólag windowsos PC-n futtatható - programot találtunk. Egy másik ismert webbolt a Direct2Drive, amelynek brit oldalát érdemes felkeresnie a hazai netezőknek, ez utóbbi kínálata durván háromszáz játékból állt, az amerikai társoldal ennek nagyjából a dupláját vonultatja fel. Az utóbbi szájton a programok egy részét nem lehet Magyarországról megvásárolni.

Forrás: [origo]
A Steam online játékboltja

Letöltés azonnal: online játékboltok

Természetesen CD-t vagy DVD-t egyik boltot választva sem foghat kézbe a vásárló, a Steam esetében a telepítő elvesztése esetében a megfelelő jelszó birtokában utólag is akárhányszor le lehet tölteni a játékot a cég szervereiről. Igénybevételéhez le kell tölteni a társaság saját fejlesztésű kliensprogramját, ami a bolt eléréséért és a játékok telepítéséért felel a későbbiekben. A szoftver képes a mentett játékállásokat a cég szervereire szinkronizálni, így a játékos idegen gépen belépve is ugyanott folytathatja kalandjait, ahol otthon abbahagyta. A Steam-kliens ezek mellett közösségi funkciókat is kínál, a gyakori ellenfeleket be lehet jelölni ismerősnek, lehet velük chatelni és újabb közös játékokat kezdeni. A játékosok profiloldalán arra is rá lehet nézni, éppen melyik szoftverrel töltik a legtöbb időt.

Az oldal kínálatából egy ideje nemcsak a Valve játékai, hanem több kisebb-nagyobb gyártó szoftverei vásárolhatóak meg, érdemes figyelemmel kísérni az oldal által kínált akciókat. December végén a Steam az európai játékosok legnagyobb bánatára átállt az euróalapú számlázásra, rendkívül kedvezőtlenül egy az egyhez arányban váltva az EU-s közös valutát a dollárral, az árengedmények miatt azonban még így is érdemes néha szétnézni benne. Hétvégente egy kiemelt címet mindig ötven százalékkal olcsóbban kínálnak, karácsonykor pedig a szemfülesek a játékok árának hetvenöt százalékát is meg tudták takarítani néhány program - például a Bioshock - esetében. A szolgáltatás legnagyobb problémája a kényelmetlenül használható offline mód (a játékok futtatásához alapesetben internetes aktiválás szükséges), illetve a szabadságot kedvelő játékosoknak visszatetsző lehet a másolásvédelem megléte is.

Forrás: [origo]
A Direct2Drive brit részlege

A Direct2Drive szolgáltatásban megvásárolt játékokat a Steamhez hasonlóan akárhányszor letöltheti a felhasználó, ehhez viszont nem kliensprogramot, hanem a böngészőbe települő letöltésmenedzsert kell használnia. A megvásárolt szoftvereket a játékos szabadon feltelepítheti több gépre is, az alkalmazott másolásvédelmek miatt azonban megeshet, hogy a PC-je cseréjekor a játékot újra kell aktiválni. Mivel a boltnak nincs saját kliensprogramja, így a Steamhez hasonló játékállás-szinkront sem tud biztosítani a szolgáltatás, a D2D felhasználó kénytelen pendrive-on magával hordozni a mentéseit, beállításait, amennyiben több gépen játszik.

PC-s játékok ár-összehasonlítása

A játék címe

Hazai bolt (Ft)

HMV (+posta Ft-ban)

Steam

Direct 2 Drive (UK)

Game.co. uk (+posta Ft-ban)

GTA IV (PC)12 0008 40014 1007 5008 600
Left 4 Dead (PC)12 0009 00014 100-9 200
Mirror's Edge (PC)12 0009 00014 10010 7009 200
JB:Quantum of Solace (PC)12 0005 40014 100- 8 600



Ha ráér, olcsó a külföldről rendelt játék

A leárazások miatt érdemes benéznie az olcsó játékot keresőknek a brit Game.co.uk webáruházba is, ahol hagyományos dobozos programokat árulnak: bár az oldal kínál PC-s játékokat is, igazán a konzolos kínálata lenyűgöző. A legolcsóbb játékok itt hét-nyolc fontba, vagyis kétezer-kétezerötszáz forintba kerülnek. A Nagy-Britanniában élőknek a kiszállítás ingyenes, hazánkba három fontért, azaz majdnem ezer forintért hozza el a királyi posta a megrendelt DVD-ket. A játékok kiszállítását 3-5 napos határidővel vállalja a cég, ez zsúfoltabb időszakokban, például karácsonykor, akár egy hétig is elhúzódhat.

Konzoljátékok árösszehasonlítása

A játék címe

Hazai bolt (Ft)

HMV (+posta Ft-ban)

Game.co. uk (+ posta Ft-ban)

GTA IV (Xbox 360)13 50013 00010 100
Star Wars: Force Unleashed (Xbox 360)14 00010 00010 100
Gears of War 2 (Xbox 360)15 000 10 00010 100
Mirror's Edge (Xbox 360)10 70013 0007 000
JB:Quantum of Solace (Xbox 360)15 00013 0008 500
GTA IV (PS3)12 50014 50010 100
Star Wars: Force Unleashed (PS3)15 00014 50013 200
Mirror's Edge (PS3)11 00013 0007 000
JB:Quantum of Solace (PS3)15 00013 0008 600
Resistance 2 (PS3)15 30011 30013 200
Star Wars: Force Unleashed (PS2)9 9005 4008 600
JB:Quantum of Solace (PS2)10 80010 0008 600
Lego Batman (PS2)7 2005 4004 700
Alone in the Dark (PS2)7 200--3 800
Madagascar: Escape 2 Africa (PS2)9 9008 6004 700
Star Wars: Force Unleashed (Wii)14 0007 80010 100
JB:Quantum of Solace (Wii)14 20012 4007 900
Wii Music (Wii)12 90010 60011 500
Lego Batman (Wii)12 9007 5006 400
Call of Duty: World at War (Wii)13 90011 50011 600

Egy másik, Hmv.co.uk címen elérhető webshopban is el lehet csípni jó vásárokat: ez a cég kicsit olcsóbban szállít hazánkba, mint versenytársa, csak 2,5 fontot, vagyis durván nyolcszáz forintot kell kifizetni a megrendelt játékok postázásáért. Ebben a webboltban elsősorban azoknak érdemes szétnézniük, akik nem a legfrissebb megjelenéseket keresik, hanem a néhány hónapja már megjelent és jó kritikákat kapott szoftvereket szereznék be gyűjteményük számára.

Retró játékok olcsón


Vannak játékok, amelyekkel minden valamirevaló játékosnak el kell töltenie némi időt. Aki nem találkozott olyan körökre osztott taktikai játékokkal, mint a Jagged Alliance-sorozat vagy az embereket az ufók ellen hadba vezető X-Com játékok, az a játéktörténelem fontos állomásából maradt ki. Ezek a játékok többnyire újonnan már nem kaphatók, és ha sikerül is használt példányaikat levadászni az aukciós oldalakon, akkor is előfordulhat, hogy csak emulátoros varázslatok után futtathatóak kényelmesen a modern számítógépeken.

Mai gépeken is futtatható retró PC-s csodákat két boltban érdemes keresni: a korábban tárgyalt Steamen és a CD Projekt kiadó által indított Good Old Gamesen (GOG). A Valve boltjában főleg a legendás csapatok összes munkáit tartalmazó csomagokat érdemes szemügyre venni. Például a Doom-ért és a Wolfenstein 3D-ért is felelős id Software teljes életművét 70 euróért, vagyis borsos húszezer forintért szerezheti be a legális szoftverekre és azok egyszerű futtatására vágyó játékrajongó.

Van még hová növelni a GOG kínálatát, a százat sem éri el a boltból megvehető játékok száma. Mégis megéri a szolgáltatásba regisztrálni, mert az alacsony árak mellett ez az egyetlen internetes játékbolt, ahol nem ragaszkodnak a másolásvédelmi rendszerekhez az üzemeltetők. A szájton hat vagy tíz dollárért, vagyis egy-kétezer forintért megvett szoftvereket a játékos nyugodtan másolhatja számítógépei között, a szoftverek elindításához nincs szükség sem internetkapcsolatra, sem pedig belépési információk megadására. A rendszerben található néhány ingyenes szoftver is, ezekkel a bizonytalankodók is kipróbálhatják, milyen sebességgel lehet letölteni az egy-két gigabájt méretű telepítőket.

Forrás: [origo]
GOG.com: régi játékok másolásvédelem nélkül

Néhány dolog ingyen

A stratégiai és taktikai játékok szerelmeseinek a még indulófélben lévő Awomo bolt felé érdemes elnézniük. A legrövidebb letöltési időkkel dicsekvő oldalról egyelőre csak egy játékot lehet beszerezni, a Rome: Total War-t viszont ingyen adják a regisztrációhoz. A birodalmat igazgatni vágyóknak kihagyhatatlan lehetőség ez a mostani, hogy a koros, de még mindig remek játékot kipróbálhassák.

Pár héttel ezelőttig szívesen ajánlottuk a GameTap-et is, mint az ingyenesen játszható játékok nagy gyűjtőhelyét, de január 22-ével a térítésmentesen elérhető programok nagyobbik részét fizetőssé teszi az oldal. Mivel a szolgáltatás fizetős verzióját csak az amarikaiak és kanadaiak érhetik el, így az innen letölthető játékok nagyrészt elérhetetlenné válnak a magyar játékosok számára. A határidőig hátralevő időszakban még ki lehet próbálni egy-két programot, például a kollégánk által nagyon ajánlott Psychonauts-ot.

Megéri, nem éri?

Mint az ad hoc módon összeállított játéklistánkon is látszik, igazából nincs olyan tuti játékbolt, amelyet minden feltétel nélkül ajánlanánk. Ugyanakkor jól látszik, hogy számos programot több ezer forinttal a hazai árak alatt el lehet csípni egyik vagy másik külföldi szájton, online boltban: mielőtt egy üzletben tetemesebb összeget otthagynánk egy játékprogramért, mindenképp érdemes ezeken is szétnézni. A vásárláshoz általában dombornyomott Visa vagy Mastercard bankkártyára van szükség. Arra is érdemes gondolni, hogy amerikai internetes boltokban konzoljátékokat nem érdemes vásárolni, mert az európai piacra szánt masinákon a helyi tévés normát (NTSC) támogató programok nem indulnak el - PC-s játékoknál hasonló korlátozás nem létezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!