A Nokia iPhone-ja: 5800 XpressMusic teszt

A Nokia is letudta a feladatot: kihozta saját érintős iPhone-klónját, de az 5800-zal nem alkotott maradandót. A telefon nehézkesen kezelhető, ráadásul itthon még ingyen zene sem jár hozzá, ami pedig fő vonzereje lehetne - mert nagyon jól szól.

Tudjuk, mára nagyon elcsépelt szófordulat iPhone-klónként emlegetni az érintőképernyős, multimédiás telefonokat, mivel lassan minden nagyobb gyártó piacra dobott ilyen készüléket. A Nokia 5800 tesztelése során azonban elkerülhetetlenül felötlött bennünk, hogy miért a folyton visszatérő hasonlítgatás: nem azért, mert az Apple tarolt a legnagyobbat a műfajban, hanem azért, mert a legjobb érintős kezelőfelületet alkotta meg a mobiljához - még ha az más tekintetben, például bizonyos paramétereiben elmarad is a konkurencia készülékeitől.

Ez pedig különösen azért fontos szempont, mert a mobiltrendek arrafelé mutatnak, hogy az érintős készülékek hamarosan ha nem is egyeduralkodó, de meghatározó szereplői lesznek a piacnak. Nos, a Nokia az 5800-zal igyekezett - kicsit késve - felzárkózni a mezőnyhöz, ahol már jó ideje ott van például az LG Viewvty, a Samsung Omnia és a különböző HTC Touch modellek is. Ezek legtöbbje inkább üzleti mobil, leszámítva az LG-ket és persze az iPhone-t, ami inkább univerzális, az XpressMusic brand alatt megjelentetett Nokia-mobil pedig zenetelefon, vagyis alkotóit egy cél vezérelhette: érintőképernyős mobilt a népnek - vagyis legyen könnyen kezelhető és divatos külsejű.

Kényelmesen zsebre vágható

Az 5800 egyik legvonzóbb vonása, hogy nem lóg ki az átlagos mobilok méretosztályából, és nem is nehezebb, így egy kényelmesen hordozható készülék. A burkolata elöl fényes, fekete műanyag, ami egy kicsit komolytalan, fiatalos külsőt kölcsönöz neki, oldalt színezett, áttetsző, és egy fényes színes csík is végigfut rajta (kék vagy piros), a hátlapja pedig szintén az alapszínre árnyalt sötét, enyhe gyöngyházfényű műanyag. Sajnos az illesztések nem tökéletesek, a műanyag lapok gyakran nyikorognak használat közben, ami rontja a ránézésre amúgy kifogástalan minőségérzetet.

Az érintőképernyőt a mobil előlapjának peremén végigfutó vastag műanyag perem védi. Ennek megvan az a hátránya, a tövében tökéletesen gyűlik a kosz, és néha a mobil kezelését is megnehezíti. A mobil oldalán találunk egy billentyűzár-gombot, valamint a szokásos hangerőszabályzót és a fényképező elsütőgombját. A készülék oldalán van még két, igen nehezen nyitható (kipiszkálható...) ajtó, az egyiken a SIM-kártyát, a másikon a memóriakártyát lehet behelyezni.

Puritán kezdőkép (Még több kép)

Kényelmes megoldás, hogy a SIM kintről is behelyezhető, a telefon szétszedése nélkül, kipiszkálni viszont csak a stylus segítségével lehet, az akku alatti panelba vágott nyíláson keresztül. Magát az érintőpálcát lefelé húzhatjuk ki a mobilból, ez egy vékony, látszólag nagyon törékeny, fémet imitáló műanyag pálca, amelynek a formáját nem a kényelmes fogáshoz, hanem a burkolat külső ívéhez alakították hozzá. A telefon egyébként sztenderd jack csatlakozós, de kétrészes headset is jár hozzá, és mini-USB adatkábele van.

Fantáziátlan felületek

Az érintőpálca megléte rosszat sejtet egy érintőképernyős telefonnál: eddig egyedül az iPhone tervezői tudták megoldani, hogy anélkül is tökéletesen kezelhető legyen a készülék. A Nokia 5800 sajnos nem az, és csak remélni tudjuk, hogy ebben a gyártó még fejlődik - mivel valószínűleg a zenemobil csak egy érintős sorozat első példánya. A telefon előlapján három gombot találunk: a két híváskezelő között, szokott helyén lakik a menübe való belépésre szolgáló billentyű.

A bekapcsolás után kezdőképernyőn spártai látvány fogad minket: mindössze egy háttérkép és három ikon árválkodik rajta. Az alsó kettő állandó, a számbillentyűket, illetve a telefonkönyvet csalhatjuk elő velük. A fenti ikonnal a névjegyek közül tehetünk ki néhányat a kezdőképre, egészen pontosan négy darabot - ami nem sok, még így is üresen marad a képernyő. Sajnos az ismerősöket csak úgy tehetjük ki a kezdőképre, ha van róluk fotónk is, vagy választhatunk valami sematikus ikont - ekkor azonban nem könnyű megjegyezni, hogy ki kicsoda, mivel nevet nem ír ki a menüsorba a telefon.

Pengetős mobil (Még több kép)

A többi felületet az események naplózására használja ki a telefon, és ha nem gyorshíváshoz akarjuk használni a főképernyőt, akkor négy alkalmazást is kitehetünk oda, mint a Nokia N-Series készenléti menüjébe, vagy teljesen eltüntethetjük a fenti ikonsort. Ez a megoldás arra utal, hogy a tervezők nem fordítottak túl sok fantáziát a szabványos nokiás megoldások átszabására, ellentétben a HTC-vel vagy az LG-vel, amelyek szépen kézre idomított felületekkel látták el a telefonjaikat. Aki az iPhone-hoz hasonló ikon-özönt szeretne látni, annak be kell lépnie a menübe: ez azonban továbbra is egy teljesen hagyományos nokiás menü, ahol vagy a főmenüben, vagy az almenükben elszórva találhatók meg a hasznos és szükséges alkalmazások, beállítások.

Stylus-kényszer

Ebből adódóan a telefon kezelése végtelen hosszú böködéssel és menünyitogatással-zárogatással jár. Az 5800 érintős mivolta sem könnyíti meg benne az ember dolgát: ugyan elvileg gyorsabb hozzáférést biztosít a hagyományos telefonokhoz képest, hogy közvetlenül nyúlhatunk az ikonokhoz, de az érintőképernyő működése enyhén szólva is esetlen. Van, hogy csak második-harmadik bökésre sikerül aktiválni a megfelelő ikont, hacsak nem használunk érintőpálcát.

Ez sem megy mindig simán

Erre az esetlenségre a legjobb példa a kijelző fölötti XpressMusic gomb, amely a multimédiás és webes funkciókhoz biztosít gyors elérést egy legördülő ikonsorral - vagy legalábbis biztosítana, ha azonnal ugrana, amikor szeretnénk. Rendszerint ez is csak sokadjára reagál. A kijelző érzéketlensége a webböngészésnél nehezítette meg leginkább a dolgunkat, és egészében elmondható róla, hogy az iPhone-hoz képest kifejezetten idegesítő vele a bajlódás.

Zavaró menürengeteg

A mobil kezelőfelületének megvan az a rossz tulajdonsága is, hogy sok helyütt kényelmetlen, a felugró menüablakok mellett felugró almenü-ablakokon keresztül kommunikál - például hívás indításakor. Ezeket végképp nehéz kézzel eltalálni, emiatt könnyen indíthat a készülék hanghívás helyett videohívást. A szövegbevitel szintén nehézkes: a telefon kézírásfelismerője nagyon jó, egyszeri betanítás után kiválóan használható, de stylus kell hozzá. A mobil kétféle qwerty-billentyűzetet és "hagyományos" alfanumerikus változatot is kínál.

A kisebbik qwerty a PDA-kat idézi, és pálcával kell böködni, míg a nagyobbik csak a mobilt elfordítva használható, ezen már kézzel is lehet boldogulni. Sajnos a telefon kis mérete itt pont hátrány, mivel a bizonytalan érzékenységű felületen való gépeléshez nehéz két kézzel magabiztosan megtartani. A mobilos keypad virtuális másán, mondanunk sem kell, már csak bonyolítja a helyzetet az érintőképernyő, de a mérete ennek legalább kényelmes. Nota bene: az iPhone-on sokkal gyorsabban lehet gépelni, itt még az is lassítja a műveletet, hogy a billentyűzet megnyitása-eltüntetése külön művelet.

A görgetős telefonkönyv (Még több kép)

Az érintőképernyő egyedül a telefonkönyben használható jobban, mint az Apple-mobilon. Itt ugyanis nem ujjal tovalendítve kell görgetni a bejegyzéseket, hanem ha ott hagyjuk az ujjunkat a képernyő alján, akkor a szöveg scrollozik tovább. Külön segítség, hogy az egyes mozzanatokat kis nyökögéssel egy vibramotor is jelzi. Legtöbbször a képernyő szélén feltűnő görgetősáv is jól és gyorsan használható, ehhez ugyanis már elég ideig pihen az ujjunk a felületen ahhoz, hogy a készülék vegye az érintést.

Játékra nem valami jó

Látszik, hogy a fejlesztők itt gondolkodtak egy kicsit, amit a felhasználói felület többi eleménél nem tettek meg: a mobil így olyan, mintha egy hagyományos Nokiáról csak úgy lecsapták volna a billentyűzetet, és úgy kellene vele boldogulnunk. Az evvel járó extra bíbelődés talán jól jön azoknak, akik szeretnének feltűnést kelteni az 5800-zal, de így, ebben a formában kicsit öncélú trendkövetésnek tűnik, hogy a Nokia is érintős mobilt akart kihozni.

Nagyon kíváncsiak voltunk a telefonon a játékokra is: az 5800 nem támogatja az NGage platformot, amire az eddigi nokiás játékok jelentek meg, a gyártó valami újjal készül (vélhetően az eljövendő érintőképernyős telefonokra való tekintettel). A készüléken gyárilag két játék van, az egyik autóverseny, amiben főleg döntögetni kell a telefont, a másik pedig egy ügyességi, amiben ujjal kell görgetni előre egy labdát. A görgetés kevésbé volt sikeres, tekintettel a néha kissé érzéketlen kijelzőre, a telefon oldalra fordítását érzékelő gyorsulásmérő pedig túlontúl érzékeny, legalábbis ahhoz, hogy a játék élvezetes legyen vele. A mozgásérzékelő mellett fényérzékelővel is ellátták, így például a hívásokat a kijelző lefelé fordításával lehet némítani rajta.

Izmos hangszórók

A mobilnak egy igazi erőssége van, mégpedig az, amely tervezése során is a fő szempont lehetett: nagyon jó zenelejátszónak. A mobil az újabb Nokia zenemobiloknál megszokott, kiváló hangminőséget hozza, és a belső hangszórói is tekintélyes hangerővel szólnak, ráadásul elég tisztán ahhoz, hogy akár háttérzenét is szolgáltasson a készülék. Az iPhone-hoz képest vitathatatlan előnye, hogy van benne beépített rádió, és a memória is egyszerűen bővíthető MicroSD kártyákkal (gyárilag egy 8 gigás egység jár a telefonhoz).

Fotókkal is lehet tömni a memóriát (Még több kép)

Nyugat-Európában komoly érv a mobil mellett, hogy a Nokia egyéves korlátlan zeneletöltést is ad hozzá, és pár kattintással elérhető zeneáruházzal is rendelkezik - amiről Magyarországon sajnos még csak álmodozhatunk. A széles képernyő videolejátszásra is alkalmassá tenné a telefont, de DivX lejátszó egyelőre nincs hozzá, csak a gyári RealPlayer - így a legnépszerűbb Mpeg-4 formátumot még nélkülöznünk kellett a teszt során. Pedig kíváncsiak lettünk volna rá, hogy birkózik meg a tömörített filmekkel a készülék, amely a fotókat borzasztó lassan kezelte - még azokat a viszonylag a kis képeket is, amelyeket ikonként mellékeltek a telefonhoz.

A fényképezés sem a telefon erőssége, mivel a beépített kamera csupán 3,2 megapixeles, igaz, legalább vakuja van, amit a videózásnál is lehet használni megvilágításnak. De ha már egyszer zenemobil, érthető, hogy a gyártó nem erre a funkcióra gyúrt rá a tervezésnél, bár az érintőfelületen kényelmesen lehet váltogatni a különböző beállításokat, mintha csak egy kompakt gépünk lenne.

Gyenge összhatás

Összességében az 5800 egy kellemes kis készülék, de az érintős vezérlést nem érezzük az erősségének: ez önmagában nem ad hozzá sokat a mobil értékéhez, talán csak az átlagosnál kicsit extravagánsabb külsőt kölcsönöz neki - főleg, ha az érintőpálca helyett a szintén gyárilag mellékelt pengetővel matat rajta az ember.

A készülék a lomha képkezeléstől eltekintve tűrhetően működött, bár a rajta dolgozó Symbian S60 néha hajlamos a lelassulásra, ha már sok mindent futtatunk egy időben. (A szoftverek között, külön dedikált gomb híján, a menügomb nyomva tartásával lehet váltani.) Az már megint csak a grafikus felület hiányossága, hogy a működése még vontatottabbnak érződik szépen kidolgozott átvezető animációk híján, és bizony a Nokián a homokórát helyettesítő színes csík sem egy épületes látvány, amit a hosszabb töltögetések alkalmával bámulnunk kell. Nokián nevelkedett felhasználóknak nem lesz szokatlan az élmény, az iPhone-hoz képest viszont lelombozó az összhatás.

Masszív tok jár hozzá

Amiről még nem beszéltünk, de meg kell említeni: a telefont természetesen wifis, bluetoothos és GPS-es, a korszerű "kötelezők" közül csak a digitális tévé-vevő maradt ki belőle, amit pedig valószínűleg értékelne a mobil célközönsége. Természetesen ehhez is jár az előfizetési díjért navigáló Nokia Maps, és van rajta e-mailkliens, kényelmesen használható naptár és pár apró alkalmazás (például mértékegység-átváltó) is. Letölthető szoftverekből egyelőre nem bővelkedik hozzá a kínálat. Bár USB-s csatlakozója van, az 5800 sajnos nem tölti magát a számítógépről, az akkumulátora pedig másfél-két napnál többet nem húz ki egy feltöltéssel intenzív használat mellett.

A Nokia ezzel a modellel letudta a kötelező feladatot: megcsinálta a saját érintős zenemobilját, ami így, ebben a formában egy mutatós divatmobil, nem több. A mérete ugyan kényelmes, de az érintős kezelőfelülete nem különösebben jó, és a használata sem egy nagy élmény. A remek zenelejátszón kívül más nem szól a Nokia 5800 mellett, akinek tetszik, minden bizonnyal már ezért megveszi majd - hacsak nem sokallja érte a 80-100 ezer forintos (csomagban vagy függetlenül) vételárat.