Eltűnő és megjelenő csatornák a digitális tévén

Vágólapra másolva!
Május óta az RTL Klub és a TV2 műsora is ingyenesen nézhető a földi sugárzású digitális platformon (DVB-T), viszont a Magyar Televíziónak továbbra is csak egyes kísérleti üzemben sugárzott műsorait lehet nézni a MinDig TV-n.
Vágólapra másolva!

Az Antenna Hungária tetőantennával, esetenként szobaantennával fogható digitális televíziószolgáltatása keretében jelenleg díjmentesen az RTL Klub, a TV2, a Duna TV HD és a Duna II Automónia csatorna fogható, kódolt, fizetős formában pedig az ATV és Hír TV programja érhető el. A rendszerben február végéig a Magyar Televízió M1 és M2 csatornája is fogható volt, ám szerződés híján a két csatorna egyelőre lekerült a kínálatból, bár például a Bajnokok Ligájának szerdai döntőjét sugározták ezen.

A MinDig TV márkanéven az Antenna Hungária által működtetett szolgáltatás vételéhez a DVB-T nevű tévésugárzási technológiát, és az MPEG4 videoszabványt támogató eszközök szükségesek. A vételhez régebbi tévékészülék esetében külön vevőegység, vagy megfelelő új tévé szükséges, mindkettőből olyan típust kell vásárolni, amely magán viseli a szolgáltatás logóját. A vételi lehetőségekről ezen az oldalon lehet tájékozódni.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!