Ingyen letölthető a gyerekeknek szánt operációs rendszer

Vágólapra másolva!
Az eredetileg a fejlődő országoknak szánt One Laptop per Child (OLPC) projekt keretében készülő olcsó laptopokon használatos Sugar nevű operációs rendszert pendrive-ra, indítólemezre írható formában ingyenesen letöltheti bárki.
Vágólapra másolva!

Az ingyenes szoftvert az OLPC-projektből kivált Sugar Labs honlapjáról lehet letölteni, az itt elérhető wiki-oldalon részletes leírással szolgálnak angol nyelven az érdeklődők számára a telepítéshez. Lényegében arról van szó, hogy az ISO képfájl formátumban letölthető rendszert a készítők ugyancsak szabadon elérhető segédprogramjával lehet egy legalább 1 gigabájtos pendrive-ra kiírni.

Bár a BBC híre szerint az eredetileg a számítógépet még sosem használt felhasználóknak szánt, piktogrammokkal operáló menürendszerrel bíró, olcsó konfiguráción futtatható szoftvert öreg, elavult PC-ken való használatra ajánlják, szerkesztőnknek a szekrény mélyéről előtúrt sok éves IBM Thinkpad i1300-as laptopon sokadik próbálkozásra sem sikerült elindítania, pedig még egy külön boot-CD-t is elkészített hozzá, melyet ugyancsak a készítők honlapján sikerült fellelni.

Forrás: [origo]
Innen lehet letölteni a Sugar operációs rendszert

A Sugar, vagyis cukor elnevezésű operációs rendszert a legegyszerűbb olyan számítógépen kipróbálni, amely legalább annyira új, hogy USB-portra kapcsolt háttértárról is engedélyezi a rendszer indítását, nem csak merevlemezről vagy CD-ről. Intel Core2Duo processzoros számítógépünkön azonban a gyerekeknek szánt rendszer már problémamentesen elstartolt, bár indulása cseppett sem volt gyorsabb a Windowsénál. Ugyanakkor a rendszerben egy rakás gyerekeknek szánt oktatószoftver, játék található fizika, matematika, földrajz, zene és egy sor egyéb témában, melyeket ingyenesen letölthető alkalmazásokkal elhet kiegészíteni. A letölthető Sugar rendszer windowsos, linuxos és Mac számítógépekre egyaránt elérhető.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!