Intelligens tárgyakról az Akadémián

Vágólapra másolva!
Mi, emberek már szinte folyamatosan az interneten lógunk, közösségi oldalakon üzengetünk, mobilozunk egymásnak, de fel kell készülnünk rá, hogy a folyamatba bekapcsolódnak a minket körülvevő, chipekkel, jeladókkal okosított használati tárgyak is - állítják a T-Mobile és az MTA közös workshopján összegyűlt kutatók.
Vágólapra másolva!

A mindennapi életünkben hamarosan jelen lévő intelligens, egymással is folyamatosan kommunikáló technikai eszközök által előidézett változások társadalomtudományi és filozófiai vonatkozásait hivatott górcső alá venni a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobile kilenc éve tartó, a "21. század kommunikációja" címet viselő kutatássorozatának legújabb eseménye, a szeptember 18-19-én tartandó nemzetközi workshop. Az MTA Roosevelt téri székházában ma reggel kezdődött el a zártkörű rendezvény, amelyen neves külföldi és magyar kutatók vesznek részt.

Elek János médiaszakértő a rendezvény megnyitóján számokkal szemléltette a jelenséget, kiemelve: ma már szinte ingyen - egy cent töredékéért - lehet bármilyen készüléket mikrochippel felszerelni, és egy-két éven belül bárki számára elérhetőek az emberiség teljes írásos tudásanyagát tárolni képes, petabájtos kapacitású tárolóeszközök.

Technológiából társadalmi kihívás

"Nincs egyszerű válasz arra, hogy a minket körülvevő, egyre intelligensebb tárgyak és használati eszközök könnyebbé, vagy bonyolultabbá teszik-e az életünket" - mondta el kérdésünkre válaszolva Nyíri Kristóf akadémikus, filozófiatörténész, a workshop vezetője a rendezvényt megnyitó sajtótájékoztatón.

"Ennek a rendezvénynek a fő témája éppen az, hogyan kell viselkednie a szolgáltatóknak, a fejlesztőknek és főleg, a példaadó elitnek ahhoz, hogy válogatni tudjunk a jó és a rossz, a fölösleges és a szükséges fejlesztések között. A társadalomtudomány hozadéka ebből a szempontból nem az, hogy igen-nem választ adjon egy-egy fejlesztésre. Komoly társadalmi döntések előtt állunk, nem egyszerűen műszaki fejlesztések előtt."

A workshop megnyitóján az intelligens tárgyak helyett még inkább manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő közösségi oldalak kockázatai kerültek szóba: vajon mennyire veszélyes, hogy a Facebook és a hozzá hasonlók rengeteg információt fednek fel rólunk, akár a titkosszolgálatok számára? A workshop egyik résztvevője, Alex Soojung-Kim Pang, az oxfordi egyetem üzleti iskolájának oktatója szerint jelenleg maguk a hivatalos szervek sem tudják, mit kezdjenek az így eléjük táruló információmennyiséggel, és a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy félreértelmezhetik, amit ott látnak.

Megváltoznak a kapcsolataink

Richard Harper, a Microsoft Research munkatársa szerint a közösségi oldalak szerepét megfigyelve egyértelmű, hogy a felhasználók ezekkel alapvetően nem megnyitják életüket a világ előtt, hanem arra használják őket, hogy bizonyos köröket kizárjanak a kommunikációból. Harper professzor erre a MySpace példáját hozta fel, amelyen a tinédzserek saját barátaikkal, osztálytársaikkal kommunikálnak, vagyis saját közvetlen közegükkel tartják a kapcsolatot, de úgy, hogy abból a nem kívánatos elemeket, például szüleiket gond nélkül kizárják.

Nyíri professzor a közösségi hálózatok kapcsán egy másik megfigyelésre hívta fel a figyelmünket, amikor ezekről kérdeztük. "A szociológusok és a pszichológusok észrevették: annak, hogy mobiltelefonon keresztül a saját közösségi hálózatunkkal tartunk folyamatos kapcsolatot, akár úgy, hogy csak sms-ezünk, vagy beszélünk velük, vagy úgy, hogy közösségi oldalt nézegetjük rajta, tulajdonképpen nem vesszük észre azt, ami körülöttünk zajlik. Nincsenek véletlen ismeretségek, új barátságok, a társadalom gyenge kapcsolatai sérülnek ez által."

A kutató szerint a túlságosan a mobilkommunikációba zárkózott társadalmat az augmentált valóság, vagyis a készülékeken a környezet követlen elemeit, például a körülöttünk járó-kelő felhasználókat is a mobil térképén, vagy kijelzőjén megjelenítő eszközök fordíthatják majd vissza egymás felé. A jelenleg legizgalmasabb intelligens tárgyunk pedig az egyre inkább mindenhol jelenlévő GPS, amelyről nem könnyű eldönteni, hogy intelligensebbé, vagy éppen butábbá tesz minket azzal, hogy megfosztja az embert a tájékozódás során használt szellemi képtől.

A workshopról a http://www.mobilkutatas.t-mobile.hu/2009 webhely, a kutatás egészéről a http://www.mobilkutatas.t-mobile.hu weboldal nyújt tájékoztatást. A workshopot megelőző sajtótájékoztatón mutatták be az MTA és a T-Mobile kutatási programjának újabb - immár a nyolcadik -, angol nyelvű "Kötődés és kitárulkozás: Mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikája" című kötetét.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!