A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Csökkent a Sony-részvények árfolyama az adatlopás után

Vágólapra másolva!
Az adatlopás miatt veszítettek értékükből a Sony-részvények, a cég amerikai ügyfeleinek egymilliós biztosítást fog ajánlani a plusz költségek fedezésére.
Vágólapra másolva!

A Sony cég részvényeinek árfolyama mintegy négy százalékot esett a tőzsdén a kereskedés elején, de zárás előtt már csak 2,3 százalék volt a veszteség - közölte a BBC brit közszolgálati médium. A cég március harmadikán jelentette be, hogy további 25 millió felhasználó adatát lopták el, amikor másodszor is feltörték a biztonsági rendszerüket. Az első alkalom után azt mondták, hogy a Playstation hálózatról mintegy 77 millió ügyfél adatát lopták el.

Howard Stringer, a Sony főnöke bocsánatot kért a felhasználóktól a kényelmetlenségért és a gondokért. A Bloomberg hírügynökség szerint a japán cég fejenként egymillió dolláros biztosítást is felajánl amerikai felhasználóinak, hogy fedezzék az adatlopás miatt felmerült költségeiket.

Az egyes szakértők által minden idők legnagyobb adatlopásának nevezett esetről a Sony a múlt héten értesítette az általa gyártott játékkonzolhoz kapcsolódó szolgáltatás ügyfeleit. A hackerek kezére juthatott többek között a felhasználók neve, címe, e-mail címe, születési dátuma, belépési jelszava, azonosítója, illetve bankkártyaszáma is, bár ez utóbbi csak a biztonsági azonosító nélkül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!