Szerzői jogi reformokat akar a parlamentbe jutott német kalózpárt

Vágólapra másolva!
A többek közt az internetes letöltőket is képviselő Német Kalózpárt bejutott a német parlamentbe, miután a megszerezte a szavazatok közel kilenc százalékát a német tartományi választáson. A párt a fájlcserélő hálózatok védelme mellett a szerzői jogi és adatvédelmi előírásokat is megreformálná.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi exit poll adatok szerint a Piratenpartei, vagyis a német internetes kalózok pártja mintegy tizenöt képviselői helyet szerzett a német parlamentben a hétvégi tartományi választáson. A parlamentbe jutáshoz a pártnak legalább öt százalékos támogatottságot kellett volna megszereznie, de az előzetes adatok szerint 8,9 százalékot tudott elérni. A kalózpárt több támogatót szerzett a liberális Szabad Demokrata Pártnál (FDP) is , az Angela Merkel vezette kormány koalíciós partnerére ugyanis csak a választók két százaléka voksolt a helyi választásokon.

A német kalózpárt 2006 óta létezik, és bár tagjait eddig sosem választották be a parlamentbe, tartományi szinten már értek el sikereket - a pártnak mostanra mintegy tizenkétezer tagja van. A Piratenpartei képviselői elsősorban a legfiatalabb szavazók körében népszerűek, és bár kezdetben főként a fájlcserélő hálózatok betiltása ellen léptek fel, mostanra már jelentősen kibővítették főkuszukat: többek közt az internetes adatvédelem fejlesztéséért, és a világhálóval kapcsolatos oktatás fejlesztéséért, és az állampolgári jogok online védelméért is fellép.

Andreas Baum, a Piratepartei képviselője a német ZDF televíziónak úgy nyilatkozott, hogy pártját is meglepte a választási siker, de "azonnal hozzákezdenek a munkához." A kalózpárt céljai között szerepel az is, hogy megreformálja a német szerzői jogi és adatvédelmi törvényeket, tagjai pedig ellenzik azt az uniós irányelvet, amely a távközlési szolgáltatókat arra kötelezi, hogy felhasználóik adatait hosszú időn át kötelesek megőrizni.

A Piratenpartei svéd testvérpártja néhány éve már hasonló sikereket ért el, annak képviselői a 2009-es európai parlamenti választásokon szerzett képviselői helyeket, egy évvel később azonban már kudarcot vallott, és nem jutott be a svéd parlamentbe.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!