A főváros mellett az agglomerációban és vidéki nagyvárosokban is építi 4G/LTE hálózatát a Telekom. A szolgáltatás június végére elérhető lesz többek között Göd, Fót, Szentendre, Nagykovácsi, Tököl, Diósd, Csömör, Taksony, Piliscsaba, Üllő, Gyömrő, Sződliget, Mogyoród és Budaörs területének nagy részén, olvasható a cég közleményében. A vidéki városok közül pedig Szombathely, Debrecen, Kecskemét, Győr, Siófok, Keszthely és Hévíz nagy részén lesz hozzáférhető a 4G/LTE szolgáltatás június végére.
"A 4G/LTE a mobiltávközlés hosszú távon meghatározó technológiája lesz, amelyet hazai vezető szolgáltatóként a Telekom hozott el elsőként Magyarországra. A 4G/LTE-vel a Telekom az ország egyik legfejlettebb mobilinfrastruktúráját építi az évente közel százmilliárdos beruházásainak köszönhetően. Ma már Budapest lakosságának háromnegyede hozzáfér a 4G/LTE hálózathoz, az idén pedig az agglomerációba és több városba is elvisszük a szolgáltatást" - mondta el Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató.
"A jövőbeli fejlesztéseket azonban veszélyeztetheti, ha az iparágat túlzott mértékben és diszkriminatív jelleggel terhelő különadók miatt csökken a rendelkezésre álló források mértéke, és emiatt lelassulnak a beruházások a távközlésben, ami az ország versenyképessége szempontjából lényeges húzóágazat. Meggyőződésünk, hogy meg kell őrizni a magyar mobilszolgáltatások nemzetközi összehasonlításban is kiváló minőségét" - hangsúlyozta Christopher Mattheisen.
Egy éve indította el mobilhálózatának nagyszabású modernizációját a Magyar Telekom. A fejlesztés eredményeként a 4G/LTE hálózat kültéri használatra Budapest lakosságának 90 százaléka, beltéri használatra pedig Budapest lakosságának 73 százaléka számára elérhető jelenleg. A tervek szerint az év végére megvalósul Budapest teljes 4G/LTE lefedettsége kültéren, beltéren pedig eléri majd a 80 százalékot.
A 4G/LTE lefedettség kiterjesztése mellett a 3G hálózat fejlesztése is zajlik.
Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., amely egyúttal a T-Mobile tulajdonosa is.