Egy keréken száguld az elektromos motor

ryno
Vágólapra másolva!
Jövőre tervezi kifejlesztője piacra dobni azt az egykerekű motort, amely városban húsz, terepen viszont akár negyven kilométer per órás sebességgel is képes száguldani.
Vágólapra másolva!

Az egykerekű motor egy autóiparban tevékenykedő amerikai mérnök, Chris Hoffmann találmánya, akit lánya vett rá a futurisztikus jármű kifejlesztésére, miután egy videojátékban találkozott egy hasonló motorral. Hoffmann öt éven át dolgozott a megfelelően működőképes jármű megalkotásán, melynek végeredménye a Ryno névre keresztelt jármű lett, amelyet működés közben ezen a videón lehet megtekinteni. A legnehezebb feladat annak megvalósítása volt, hogy a Rynót a másik ismert high-tech járműhöz, az egymás mellett két kereket tartalmazó Segwayhez hasonlóan egyszerűen lehessen vezetni: ebben az utóbbi jármű vezérlőszoftverét kifejlesztő szakember, Tony Ozrelic segített Hoffmannak - számolt be a The Future of Things technológiai hírportál.

A Rynóval városban mintegy húsz kilométer per órás sebességgel lehet közlekedni, de fejlesztője beépített egy terep és országúti üzemmódot, amelynek aktiválásával a végsebesség akár negyven kilométer per órára növelhető. A legfeljebb harminc százalékos emelkedővel megbirkózni képes jármű jövőben megjelenő verzióit a tervek szerint fejlettebb fékrendszerrel szerelik majd fel, így a jármű végsebességét is növelni lehet majd.

Beépített akkumulátoráról a Ryno jelenlegi változata mintegy 32 kilométeres távot tud megtenni, töltése azonban másfél óra alatt elvégezhető. Az egykerekű motor kifejlesztője szerint olyan kicsi és könnyű - 56 kilogrammot nyom akkumulátorral együtt -, hogy tulajdonosa akár a lakásába is felviheti magával. A tervek szerint a jövő évben piacra kerülő egykerekű elektromos motor akár 127 kilogramm tömegű utast is képes elvinni a hátán, ára azonban borsos lesz: a kifejlesztő becslései szerint legalább egymillió forintnak megfelelő összegbe fog kerülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!