Ripityára tört a szuperjet

Vágólapra másolva!
Nem sikerült végrehajtani az amerikai légierő hiperszonikus kísérleti repülőgépével a hatszoros hangsebesség elérésére irányuló kísérletet, mivel az X-51A Waverider pár másodperccel útjára bocsátását követően vezérlési hiba miatt az óceánba csapódott.
Vágólapra másolva!

Nem tudta teljesíteni küldetését az amerikai légierő X-51A Waverider típusú hiperszonikus repülőgépe, amelyet úgy terveztek, hogy képes legyen akár hatszoros hangsebességgel repülni. A formája miatt leginkább egy rakétára hasonlító, kísérleti gépet szerdán egy B-52-es bombázó szárny alól indították útjára a Csendes-óceán felett, tesztrepülését azonban nem tudta végrehajtani.

Forrás: AFP
Az X-51A kísérleti hiperszonikus repülőgép egy számítógépes illusztráción

A Waveridert ugyanis speciális, torlósugár-hajtóművel (scramjet) szerelték fel, ez azonban csak többszörös hangsebesség rakétahajtással való elérését követően tud bekapcsolni, mivel a beszívott légköri levegőt használja a gép meghajtására, abból pedig csak ilyen feltételek mellett áramlik megfelelő mennyiségű a belsejébe. Az amerikai légierő közlése szerint a hiperszonikus kísérleti gépet vezérlő személyzet tizenhat másodperccel az X-51A útjára indítását követően észlelte, hogy elvesztette a gép távirányítását. Ennek eredményeként a torlósugár-hajtóművet nem sikerült bekapcsolni, így a Waverider Los Angeles északnyugati része közelében a Csendes-óceánba zuhant és megsemmisült.

Forrás: AFP/US Air Force
A Waverider egy B-52-es szárnya alá rögzítve


A légierő a jármű korábbi tesztelésekor sem volt képes elérni a hatszoros hangsebességet, a legutóbbi példánya is a tengerbe veszett, bár 2010-ben egy X-51A-ast képesek voltak három percen át a hangsebesség ötszörösével, hiperszonikus sebességgel reptetni.

Mint arról tegnapi cikkünben beszámoltunk, a hiperszonikus repülési technológiát az amerikai légierő fejlett, irányítható rakétákban akarja alkalmazni. Bár egyelőre nem várható, hogy utasszállító gépekben is megjelenjen a hiperszonikus technológia, ilyen repülési sebességgel egyetlen óra alatt el lehetne érni Londonból New Yorkba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!