Kémléghajót tesztel az USA

lemv léghajó kém usa pentagon
Vágólapra másolva!
Túl van első útján a Pentagon százmillió dolláros robotléghajója. A focipálya méretű eszköz ugyan képes embereket szállítani, de távirányítással is remekül működik.
Vágólapra másolva!

Hosszú üzemidejű, többcélú megfigyelési jármű (Long-Endurance Multi-Intelligence Vehicle, LEMV) ez a neve az amerikai hadsereg legújabb csúcstechnológiás eszközének. A LEMV rövidítés valójában egy óriási, futballpályányi területen elterülő léghajót jelent, amely emberi irányítás nélkül képes járőrözni a hadműveleti zóna felett. A első teszt során a hajón még volt személyzet, a műholdas távirányítás próbaüzeme még várat magára - adta hírül a Wired technológiai folyóirat Danger Room nevű blogja.


Amatőrök filmezték le a LEMV-et első útján

Bár a neve alapján változatos adatgyűjtő- és megfigyelőrendszerekkel fogják felszerelni a léghajót, első látásra nem a kémkedés jut róla az ember eszébe. A jármű úgy néz ki, mintha két léghajót összeragasztottak volna egy repülő katamaránná. Az emberi irányítás nélkül működő léghajót 21 naponta kell újratölteni, addig megszakítás nélkül képes működni.

Százmilliós öszvér lesz

A megfigyelés mellett teherhordónak sem utolsó a LEMV. Hét tonnát képes elszállítani 3800 kilométerre közel ötven kilométer per órás sebességgel. A gép utazómagassága 6000 méter felett van, így a földről már viszonylag nehéz kárt tenni belőle. Kiépített kifutópályára pedig nincs szüksége ahhoz, hogy letegye a terhét.

A gépet a hadsereg egyik régi beszállítója, a Northrop Grummann építette. A legolcsóbb felszereléssel több mint 150 millió dollárba került a

Forrás: Northrop Grummann
2013-ban érkezhet meg Afganisztánba a kémléghajó

LEMV, ha pedig minden extrát, megfigyelőrendszert és szondát megrendelt hozzá a sereg, akkor akár 517 millió dollárra is rúghatott a számla. A hírszerző eszközökkel nem kell spórolnia a seregnek, a specifikáció szerint a léghajó generátora 16 kilowattnyi teljesítmény leadására képes.

A léghajót eredetileg arra tervezték, hogy Afganisztán felett járőrözve szolgáltasson adatokat a földi csapatoknak. Erre leghamarabb 2013-ban lesz alkalmas a gép, addig csupán a tesztelése folyik. Az első repülése kilencven percig tartott, ez alatt csak egy kis kört tett meg a hadsereg lakehursti léghajós bázisa körül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!