Elkészült a Terminátor kontaktlencséje

kontaktlencse ghent cyberpunk lcd
Vágólapra másolva!
A kontaktlencsére vetíti a fontos információkat egy belga tudósok által kidolgozott rendszer. Ha elterjed, rögtön a szemünk előtt jelennek majd meg a beérkező smsek.
Vágólapra másolva!

Speciális, hajlított felületű LCD kijelzőt hoztak létre a Ghenti Egyetem kutatói. A panel elég apró ahhoz, hogy bele lehessen építeni egy kontaktlencsébe. A szem elé helyezhető smst és e-maileket megjelenítő lencse vagy a teljesen terminátorszerű látás még a jövő ígérete, a megjelenítési technológia azonban már a rendelkezésünkre áll.

Az új kijelző különlegessége, hogy a hajlított felület teljes egésze kijelzőként működik. A korábbi technológiák sokkal rosszabb lefedettségre voltak képesek, alig maréknyi pixel fért rájuk. A mostani technológia sem rendlkezik még annyi képponttal, mint egy mai tévéképernyő, erre csak a következő generáció lesz képes.


Egyelőre csak a rajzfilmhősök szemét idéző dollárjel villog

"Most hogy rendelkezésünkre áll az alaptechnológia, elkezdhetünk dolgozni a valós felhasználási módokon. Valószínűleg pár év múlva elérhető lesz" - mondta a találmányról Herbert De Smet professzor. "Sosem fogja leváltani a mozivásznat, de speciális felhasználásra jó lehet. Érdekes lehet például navigációs adatokat vagy smseket megjeleníteni" - mondta Jelle De Smet, a program vezető kutatója.

Forrás: Ghent University

A szöveges tartalmak vagy kibővített valóság megjelenítése mellett vannak prózaibb tervek is. A kijelzőt átszínezve a fényviszonyokhoz alkalmazkodó, átállítható napszemüveget is lehet gyártani az új LCD-ből. A beeső fénymennyiség csökkentésével például kímélni lehet a sérült, gyógyulófélben lévő szemet. Ha pedig a kutatók igazán szerencsések, még divat is lehet a találmányukból, és a jövőben mindenki a hangulatához állítja majd a szemszínét a kijelzős kontaktlencsével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!