Okoskocka az új magyar műszaki csoda

Telekom innovation contest
Vágólapra másolva!
Magyar fejlesztésű, szabadon kombinálható szenzorokkal, adatátviteli eszközökkel szerelt téglatestek lehetnek a jövő automatizációs eszközei.
Vágólapra másolva!

Saját fejlesztésű Cubilog nevű megfigyelő és automatizáló megoldását nevezte a Telekom Innovation Contest nevű nemzetközi startupversenyre egy magyar fejlesztőcsapat. A prototípus formájában már létező termék egy különböző tulajdonságokkal rendelkező modulokból összállítható eszköz, aminek számos szenzorát saját igény szerint lehet kombinálni.

A Cubilog csapata, Endrődi Dániel, Rendes Zoltán, Schuchmann Gábor és Szigetlaki Zsolt az okoskockával Forrás: Telekom


A céget képviselő Rendes Zoltán előadásában elmondta, terméküket elsősorban mezőgazdasági környezetbe szánják, ezért a hardvert is úgy alakítják ki, hogy a legváltozatosabb körülmények között is működjön. Idén már elkezdik a Cubilog tesztelését a Gödöllői Egyetemen, ahol a mezőgazdasági termelés szervezésében, automatizálásában vesznek részt. Emellett a bemutatkozó videóban az otthoni felhasználást is bemutatták egy távvezérelt terráriummal, otthonában pedig babamonitorként működik a termék. A Cubilog segítségével pontos információt kaphatnak a felhasználók bármilyen szenzorról, az adatokat könnyebben és gyorsabban dolgozhatják fel, és a csatlakoztatott külső eszközöket akár távirányíthatják is egy okostelefonról.

Magyarokat is díjaztak a startupversenyen

A Deutsche Telekom által meghirdetett innovációs verseny díjait hétfőn osztották ki Berlinben, amelynek nevezői és nyertesei között számos magyar ötlet is elismerést kapott. Az idén meghirdetett verseny keretében a vállalat félmillió euró értékű erőforrást és szakmai támogatást ajánlott a legjobb ötlet megvalósításához. A versenyzők öt kategóriában indulhattak a megmérettetésen, ahol több szűrő és előzsűrizés után tizenkét döntős próbálta meggyőzni a hatfős nemzetközi zsűrit terméke vagy szolgáltatása életképességéről. A Cubilog ezen a versenyen második helyezést ért el, hetven magyar indulóból a legjobbnak bizonyulva.

Langmar Péter bemutatja a Brickflow-t (a háttérben Borbély Mihály) Forrás: Telekom


A nemzetközi versenyre összesen 444 fejlesztőcsapat jelentkezett négy kontinensről, végül a döntős mezőny egyharmadát magyarok adták, hazánkból három csapatnak is sikerült eljutnia a végső megmérettetésig. A Cubilog csapatának az ötletét a Magyar Telekom továbbgondolásra érdemesnek tartja, ezért felkarolta, de a győzteseknek bizonyítaniuk is kell, a versenyen bemutatott fejlesztésnek még ebben az évben konkrét, piacképes termékké kell válnia. A Magyar Telekomot Pataki Róbert, a cég üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese képviselte a zsűriben, aki szerint rendkívül erős mezőnyben bizonyítottak a hazai versenyzők. „A Magyar Telekom hisz ebben az ötletben, ezért a T-City Szolnok projekt keretében, élő tesztkörnyezetben ad lehetőséget a továbbfejlesztéshez. - nyilatkozta.

Dr. Györgypál László a CallMix előnyeit ecseteli Forrás: Telekom


A nemzetközi zsűri négy fő szempont alapján döntött, az ötlet érettségét, a kiforrott üzleti modellt és a projekt előrehaladottságát nézték. Ez alapján a szlovák Excalibur nevű startup cég bizonyult a figyelembe vett szempontok alapján a legerősebbnek, amely biztonságos beléptetéssel és titkosítással kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt.

A szakember szerint, a verseny sokkal inkább az innovációról, semmint az üzleti befektetésről szólt, a cég számára a jövőkép és a fejlődés volt az érdekes, ezért kerülhettek be olyan ötletek is, amelyek kisebb megtérülést jelenthetnek a szolgáltatónak, de társadalmi hasznosságuk kiemelkedő. Így kapott különdíjat a telefonos orvosi ügyelet ötletével pályázó ugandai Medical Concierge nevű társaság. A csapatot a vállalatcsoporton belül működő e-egészségügyi üzletág fogja segíteni ötletük megvalósításában.

Jönnek a magyarok

A másik két magyar induló vállalkozás, a Callmix és a Brickflow esetében sem fog problémát jelenteni, hogy kész, használható termékkel jelentkezzenek hamarosan, előbbit már több vállalat használja, míg utóbbi hivatalos indulása néhány héten belül várható.

Magyar képmesék

A magyar versenyzők között volt jelen a Brickflow nevű szolgáltatás, amelynek fejlesztői már számos versenyen szereztek támogatást ötletük megvalósításához. A szolgáltatás hashtag alapú aggregálás és tartalomkuráció melynek segítségével a különböző közösségi oldalakon található tartalmakat lehet egy látványos történetté rendezni, akár a saját vagy mások által megosztott médiából. A Brickflow a közösségi oldalakon használt hashtag-eket figyelve gyűjti be a szükséges információkat, így egy koncertet vagy esküvőt is több szemszögből is nézhetővé, és másokkal megoszthatóvá válik. A szolgáltatás már kipróbálható, az éles indulás júliusban várható.

Nicsak ki beszél

A CallMix csapata a kommunikáció megkönnyítését tűzte ki célul, összefogva a különböző csatornákat. A szolgáltatás segítségével a telefonálók gazdag információt tudnak közvetíteni egymás felé: a hívó Facebook és Twitter oldalait, Youtube csatornáját, bármilyen online információt, de a beszélgetésbe beemelhető az egymással váltott levelezés is, tartalomgazdaggá és gördülékenyebbé téve a kommunikációt. Munkavégzésnél hasznos lehet, ha a hívóval megosztott dokumentumok azonnal megjelennek, egy ügyfélszolgálat számára pedig ügyfélinformációt, az ügyfél számára pedig az online számlainformációt vagy hangmenü szerkezetet, de akár célzott ajánlatokat is megjeleníthet.


Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!