Már nem csak az amerikaiak vehetnek Google-szemüveget

google glass, szemüveg, okosszemüveg, android
Vágólapra másolva!
A brit felhasználók is rendelhetik a Glasst. Közel négyszázezer forintnak megfelelő fontba kerül.
Vágólapra másolva!

A Google okosszemüvege még nem végleges, kiforrott termék, nem véletlen, hogy a cég eddig is csak az Egyesült Államokban kínálta az érdeklődőknek tesztprogramja keretében a borsos árú kütyüt.

A jobb szem elé helyezett apró képernyőt, beépített kamerát, wifit tartalmazó, okostelefonnal is kommunikáló okosszemüveget a brit érdeklődők ezer fontért vehetik meg, ami 380 ezer forintnak megfelelő összeget jelent. A Google bejelentése szerint a brit felhasználók számára is elérhetők lesznek azok a dizájner – így elég – szemüvegkeretek, amelyek dioptriás lencsével rendelhetők. A Google okosszemüvege alapesetben ugyanis tulajdonképpen csak egy keret egy miniatűr képernyővel. A Google Londonban pénteken és szombaton nyílt napon is bemutatja az okosszemüveg képességeit.

A Google Glass lencse nélküli alapverziója Fotó: Hajdú D. András - Origo


Nemrég az Origo is kipróbálta a Glasst egy olyan fejlesztővel, aki már fél éve használja a csúcskütyüt. Összességében nem dobtuk magunkat hanyatt a szemüvegtől – bár navigációhoz elég jól lehet használni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a tesztelők számára elérhető modell már kétéves konstrukció, valószínűleg érdemes lesz megvárni a készülékből a végleges változat megjelenését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!