Rázták a házat, mégsem dőlt össze

foldreng player
Vágólapra másolva!
Élőben tesztelték a házakat földrengésbiztossá tevő olcsó megoldást.
Vágólapra másolva!

A Stanford Egyetem munkatársai olyan, olcsón kiépíthető technológiát fejlesztettek ki, amellyel sokkal ellenállóbbá válnak a földrengésekkel szemben.

Valódi épületen teszteltek

A kutatók külön felépítettek egy kétemeletes, egy eredeti épülethez képest arányosan kisebb házat egy földrengés-szimulátornak nevezett rázópadra, amelyen a Kalifornia északi részén fekvő Loma Prietát 1989-ben sújtó földrengésnél háromszor intenzívebb rengésnek tették ki az épületet.

A rendszer lelkét olyan elválasztóelemek képezik, amelyek a rengés esetén elmozdulnak, a rajtuk álló épület pedig egyben mozog, így nem dől össze.



Annak érdekében, hogy a ház ne omoljon össze a földrengések alatt, a falakat is megerősítették. Egy, az autóiparban használt megoldást alkalmaztak: keretet ragasztottak a falakra.

Nem drága, de megóvja a házat

Nem igényel túl drága módosításokat az épület földrengésbiztossá tétele. Az eszközöket új házakra lehet felszerelni, és csak néhány százalékkal növelik meg az építési költségeket.

A Stanford Egyetem honlapján olvasható ismertető szerint a kaliforniai házak többsége ugyan fel van készítve arra, hogy földrengés esetén megóvja a lakókat, de az épületek szerkezete károsodik, javításuk idejére pedig ki kell költözniük a lakóknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!