Nyolc iPhone 6 volt az alsónadrágjában

Apple iPhone 6
Vágólapra másolva!
Rengetegen próbálják becsempészni Kínába az új telefont, már 1800-at lefoglaltak közülük.
Vágólapra másolva!

A South China Morning Post híradása szerint vasárnap egy Hongkongból Kínába tartó férfi nyolc darab iPhone 6-ossal a nadrágjában bukott le. A készülékeket vámmentesen akarta becsempészni, hogy eladja őket Sencsenben. A trükkje az volt, hogy három alsónadrágot is viselt, és ezek rétegei közé rejtette az iPhone-okat.

Az ötven százalékos vámot akarják megúszni


Az új készülékeket hivatalosan még nem lehet megvenni Kínában, ezért jelentős felárat lehet elkérni érte. A saját használatra vásárolt készülékeket könnyű importálni Kínába, de az ezen felüli elektronikai eszközökért magas, ötven százalékos vámot kell fizetnie az utazóknak.

Apple iPhone 6 Forrás: Apple



Nem ő volt az egyetlen próbálkozó, a sencseni vámosok néhány nap alatt mintegy 1800 darab iPhone 6 és 6 Plus készüléket foglaltak le a határon. A telefonok közül 1600 darab készüléket levámoltak vagy visszafordítottak Hongkongba, 200 darabot pedig lefoglaltak a hatóságok csempészáruként.

Ételbe és ülés alá is rejtik

A kikötőkben is próbálkoznak a drága Apple-telefonok becsempészésével a kínai utazók: a China News Service szerint harminchat utasnál a vámosok több száz darab készüléket foglaltak le. Ők a poggyászaikba vagy a kompok esetén autóikba rejtették a telefonokat: például az ülés alá vagy a karfákba.

Egy tizenhét éves fiú egy nagy doboz tealevélbe rejtett három darab iPhone 6-ot a készülék premierjének napján, de azzal felkeltette a vámosok gyanúját, hogy megpróbálta elkerülni a doboz átvilágítását. Mások tészta, kávé, pite és fogkrém közé is rejtettek iPhone-okat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!