Csak az ár hibádzik ebben a kínai csúcsmobilban

JiayuS3
Vágólapra másolva!
Kiváló összeszerelés, különleges, egyedi funkciók, erős hardver, jó ár és a szemet vonzó külső - a legtöbben olyan telefonra vágynak, amely mindezt egyszerre nyújtja. Ők többségében csalódnak, és eláruljuk: tesztalanyunk, a Jiayu S3 sem ilyen készülék, viszont felsőkategóriában is megállja a helyét.
Vágólapra másolva!

Amiért szerettük:

- 4G képes
- Jó fotókat készít
- Erős hardver

Amiért nem szerettük:

- Kicsit tepsi
- A szoftver nem tökéletes

Amit nem értünk:

- Miért adják ilyen drágán?

A már itthon is egyre népszerűbb kínai telefonmárkák között régi ismerős a 2009-ben indult Jiayu (dzsájú), mely cég nem arról híres, hogy temérdek modellel kápráztatná el a vásárlókat. Kevesebb, évente egy-két jól eltalált típust dob piacra, amelyek minőségére nem lehet panasz, mégis leginkább jó ár-érték arányukkal hódítanak.

Egyszerű, barna kartondobozban érkezett a Jiayu S3 európai töltőfejjel szerelve. Forrás: Origo

A Jiayu legerősebb és legdrágább modelljei az S típust kapják, hasonlóan a Samsunghoz, de a kínai gyártó még csak a hármasnál jár. A Jiayu S3 február elején került piacra, és egy ideje már hazai garanciával, magyar viszonteladótól is megvásárolható.

Erős hardver

Csúcsmodellhez méltón a két SIM-kártyás Jiayu S3 a kínai felső kategóriás telefonokban az év elején elérhető legerősebb hardverelemeket kapta.

A telefon lelke a MediaTek tavaly bejelentett, új, takarékosabb 64 bites chipje, benne nyolc, egyenként 1700 megahertzes ARM Cortex 53-as processzormaggal.

A grafikai processzort is az ARM szállítja: a T760-asban két, egyenként 700 megahertzes mag dolgozik. Ez elég erős felállás, ugyanezt találjuk szinte az összes kínai csúcstelefonban.

A nyolc processzormag nem mindegyike izzad egyszerre, egyenként kikapcsolhatók, ha nincs mindre szükség. Forrás: Origo

Egy zászlóshajónál 2015-ben általános elvárás az 5,5 colos kijelző, ennél a Jiayu sem lehetett kisebb. Hasonló elvárás ebben a kategóriában a minimum Full HD felbontás - ezt az 1920x1080 pixeles minimumot választotta a Jiayu.

Egyelőre nem szállt be a 2K kijelzős (2560×1440 pixel) csúcsmobilok harcába, mint az LG és a Samsung,

de hát a tajvani HTC idei csúcsmodellje, a One M9 is éppen ekkora felbontást tud. A Jiayu IPS-LCD paneljéra nem is lehet panasz, napfényben is jól látható.

A JiayuS3 brutálisan erős, felveszi a versenyt a legnagyobb márkák csúcsmobiljaival is. Forrás: Origo

A Jiayu S3 kétféle változatban, 2 vagy 3 gigabájt memóriával is elérhető, mi a nagyobb verziót próbáltuk ki. Összességében a telefon teljesítménye kiváló, ami az energiatakarékos, egyenként kikapcsolható magokkal szerelt processzornak is köszönhető.

Az AnTuTu sebességtesztjén 40 ezer pont feletti értéket ígér a gyártó, a saját mérésünk 41 ezer volt.

A Jiayu szerint ez az érték azonban a gyári 4.4.4-es Android 5.0-s Lollipopra frissítésével még 10 százalékkal növelhető.

Kecses tepsi

A kijelző mérete a telefonét is alapvetően meghatározza, hiszen manapság mindegyik gyártónál a kijelző foglalja el a telefon felületének 70-80 százalékát.

A készülék sem elöl, sem hátul nem különösebben látványos. Forrás: Origo

Millimétereket lehet ugyan nyerni, és ez is sokat számít, de alapvetően 145 milliméteres hosszúságnál és 75 milliméteres szélességnél kisebb felületre ekkora kijelzőt nem igazán lehet beépíteni. A Jiayu-nak sem sikerült, és bár az S3 szélessége csak 75,5 milliméter, a hosszúsága 152, amihez 8,9 milliméteres vastagság társul.

A meglehetősen nagy, és nem is túlságosan vékony készülékház tepsi jellegét ügyesen oldották viszont a más gyártók által is alkalmazott megoldással.

A két szélén elvékonyították a házat, a sarkokat pedig legömbölyítették, így kézreálló lett az S3, ami még a viszonylag súlyosnak mondható, 158 grammos tömeg ellenére sem érződik túl nagynak, még rövidebb hüvelykujjal is átérhető. A tömeget, és a vastagságot egyébként megmagyarázza a nagy, 3050 MAh-es akkumulátor beépítése.

Elöl a kijelző, hátul az akkumulátor foglalja a legtöbb helyet - egy töltéssel akár két napot is bír a telefon. Forrás: Origo

A ház minimalista, letisztult, kissé unalmas is. Az előlapon a karcálló Gorilla Glass 3-as bevonatú kijelzőn kívül a három érintésérzékeny funkciógomb, a hangszóró, a szenzorok, a visszajelző LED és az 5 megapixeles Samsung kamera található.

A hátlapon találjuk a Jiayu feliratot, a hangszórót és a 13 megapixeles, dupla LED-es villanóval szerelt kamerát. A tetőre került a 3,5-es fülhallgató-kimenet, a készülék aljára a micro-USB csatlakozó, jobb oldalra pedig a hangerő- és a bekapcsoló gomb.

Szoftver, kis hibával

A készülék bekapcsolása után az érintetlen Android felület fogad minket, ami nem baj, hiszen így teljes mértékben a saját ízlésünkre szabhatjuk a interfészt, ha segítségül hívjuk a Google Play kínálatát, mely alkalmazás alapból megtalálható a telefonon. Örömmel tapasztaltuk, hogy a hazai forgalmazó már eltávolította a készülékről a kínai nyelvű applikációkat, de egy kicsit túlzásba vitték a takarítást.

Kellemetlen hibaüzenet - túl gyakran találkoztunk vele. Forrás: Origo

A rendszer kigyomlálásának az lett az eredménye, hogy gyári háttérképet sem találunk a Jiayun, de sokkal bosszantóbb, hogy ha megpróbálkozunk egy saját kép beállításával, akkor a készülék "A Jiayu leállt" üzenettel adja meg magát.

A gyári felület, azaz a launcher a legváratlanabb helyzetekben üzen így, talán mert nem hozzáértő kezek igyekeznek európaivá változtatni a masinát. Ezzel együtt a felület gyors, pörgős.

Kívülről nem látszik, de a házba a jelenleg egyik legerősebb hardvert zsúfolták. Forrás: Origo

A Jiayu a korábbi modelleket ért jogos kritikákból tanulva, javított a GPS érzékenységén. Az S3 már a GLONASS műholdakat is látja, így pontosabb, gyorsan talál jelet és nem is veszti el azt. A 3G mellett az S3 erősebb, több memóriával ellátott verziója a 4G hálózatokon is működik. Az S3 16 gigabájtos belső memóriája microSD kártyával bővíthető, akár további 64 gigabájtig. Támogatja a Bluetooth 4.0-s és az 5 gigahertzes Wi-Fi szabványt, a 3 gigabájtos verzió pedig NFC-képes, így akár mobiltárcaként is használható.

Jó képet vág

A fő kamerát a Sony szállította a Jiayu S3-ba. Az IMX214-es típusú modulra a finnyásabbak sem panaszkodhatnak, ugyanez a típus szolgál több más csúcskategóriás kínai mobilban, így például az itthon is ismert OnePlus One-ban.

Sony kameramodul van a Jiayu-ban. Forrás: Origo

A felbontás 13,3 megapixel, videót pedig Full HD felbontásban készíthetünk vele, másodpercenként 30 képkocka sebességgel. Van HDR mód, a fókuszálás, az exponálás és a képek kezelése pedig villámgyors.

Érdekesség a PIP, vagyis kép a képben funkció: ilyenkor a telefon mindkét kamerája egyszerre készít képet, és a főkamera képére "ragasztja" a program a Polaroid-szerű kisebb szelfit.

Szép, ráészletgazdag képeket készít a kínai gyártó zászlóshajója. Forrás: Origo

Az, hogy a Jiayu jó fényviszonyok mellett remek képeket készítsen, a minimálisan elvárható szint, de az S3 még gyengébb fényviszonyok közt sem izzad meg, ilyenkor jó szolgálatot tesz a dupla LED-es vaku.

Az a fránya árazás

Összességében tehát a Jiayu idei csúcsmodellje szinte minden kívánalomnak megfelel. Felsőkategóriás, erős hardvere a mindennapokban megizzaszthatatlan, a felület pedig gyors, egyedül a launcher hibaüzenetei okozhatnak némi rossz szájízt. Kifejezetten jó minőségű fotókat és videókat készít, és bár a dizájnjára senki nem fog rácsodálkozni az utcán, tepsi létére kecsesnek is mondható.

Egy jobb árcédulával még népszerűbb lehetne a Jiayu S3, mert a tudására nem lehet panasz. Forrás: Origo

Emellett gyors adatkommunikációs képességei, a jó minőségű kijelző és az NFC miatt lehet jó választás. Külföldön a drágább, 3 gigabájtos verzió is kifejezetten baráti, 200 dollár körüli összegért vásárolható meg, ami kevesebb, mint 60 ezer forint. Ám a 27 százalékos áfával ez már a 80 ezret közelíti, így végül

magyar garanciával, itthon a Jiayu S3 95 ezer forint körül érhető el.

Ennyiért a hasonló tudású Sony Z2 vagy a Honor 6 is megvehető, kicsivel többért pedig a 2K kijelzős LG G3 is. Bízunk benne, hogy a hazai forgalmazó a szoftverezettségre is jobban ügyel majd.

Ezt tudja a Jiayu S3:

  • Kijelző: 5,5 colos, HD/full HD
  • Processzor: 1,7 gigahertzes nyolc magos
  • Memória: 2 gigabájt/ 3 gigabájt
  • Belső háttértár: 8/16 gigabájt
  • Hátlapi kamera: 13 megapixeles
  • Előlapi kamera: 5 megapixeles
  • Akkumulátor: 3000 milliamperórás
  • Operációs rendszer: Android KitKat
  • Ár: 95 ezer forint
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!