Milliárdokat loptak az ukrán hackerek

torrent letöltés hacker támadás kiber védelem biztonság
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Forintba átszámítva 28 milliárdos kárt okozott az az ukrajnai hackerekből és amerikai brókerekből álló bűnszervezet, amelynek tagjai ellen vádat emeltek New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Bíróság elé állítanak egy kilencfős kiberbűnöző-szövetkezetet az Egyesült Államokban. A főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló csoport üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy

100 millió dollár (28 milliárd forint) törvénytelen haszonra tett szert.

Az adatokat nagy amerikai cégek sajtóközleményeinek terjesztőitől szerezték meg. Az Ukrajnában dolgozó hackerek brókeri megrendelésre mintegy 150 ezer közlésre váró sajtóközleményt töltöttek le a Business Wire, a Marketwired és a PR Newswire számítógépes rendszeréből.

Sajtóközleményekkel kereskedtek, mielőtt azok megjelenhettek volna Forrás: SPL

Két hacker - az ukrajnai illetőségű, 27 éves Ivan Turcsinov és a 24 éves Olekszandr Jeremenko - "video-oktatóprogramot" is írt, amelynek révén a kereskedők gyors betekintést nyerhettek az ellopott sajtóközleményekbe, azok pedig

a megszerzett haszonból osztalékot fizettek nekik.

A most leleplezett bennfentes kereskedés egyebek között az Acme Packet, az Align Technology, a Caterpillar, a Dealertrack Technologies, a Dendreon, az Edwards Lifesciences, a Hewlett-Packard, a Home Depot és a Panera Bread papírjaira terjedt ki.

Az ügyészség szerint először indult bűnvádi eljárás számítógépes betöréssel megszerzett bennfentes információra épülő értékpapír-csalás ügyében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!