Az Uber bejelentése tüzelte fel a tüntetőket

demonstráció FOTÓ ÁLTALÁNOS sofőr SZEMÉLY transzparens tüntető Uber sofőr
Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás jelszavakat skandáló sofőrjei transzparensekkel tüntetnek az Uber egyik irodája előtt New Yorkban, miután a cég bejelentette, hogy tizenöt százalékkal csökkenti a viteldíjakat
Vágólapra másolva!
Országonként más-más színekben fognak tündökölni az Uber új ikonjai, ám a drasztikus változás nem tetszik mindenkinek. A felhasználók Twitteren őrjöngtek. A bejelentést épp egy tüntetés idejére időzítették - ez sem volt jó ötlet.
Vágólapra másolva!

Új ikonokat kapott az Uber alkalmazás, a sofőrök és ügyfelek is szokatlan grafikára lehetnek figyelmesek, ha mobiljukért nyúlnak. Az eddigi fekete-fehér, U betűt ábrázoló logó helyett immáron egy kékes, geometrikus embléma jelzi a céget, amit ők csak "atomok és bitek" jelzővel illetnek.

Ha sofőrök vagyunk, akkor középen egy hexagon formát, ha ügyfelek, akkor kerek közepű logót látunk. Frissült az írott logó betűtípusa is.

Nem volt szerencsés időzítés

Az újítás a visszajelzések szerint

egyáltalán nem nyerte el a felhasználók tetszését,

és az időzítés sem volt túl szerencsés. Az új dizájnt egy nappal azután mutatta be a cég, hogy jelentősen csökkentette a sofőrök tarifáit, ezért tüntetni kezdtek New Yorkban.

Sokaknak egyáltalán nem tetszett az új logó, s ennek Twitteren is hangott annak. Úgy vélik, a dolog hátterében a cég alapító-igazgatója, Travis Kalanick állhat. A tulajdonos ugyanis személyesen dolgozott az új megjelenésen, ami elsősorban az ő ízlése alapján készült.

Az Uber-vezérnek nem sok köze van a tervezéshez,

lévén mérnök, de nem szerette volna másra bízni a feladatot. A lépés szokatlan: a legtöbb vezető profi szakembereket bérel fel, hogy cége értékeit próbálja átültetni színek és fontok vizuális nyelvére, ő ebből nem szeretett volna engedni.

Az új logókat világszerte használják majd,

de országonként más, egyedi színösszeállításban.

Kalanick elmondása szerint a cég hónapokig kutatta a helyi kultúrákat szokásokat, hogy különböző palettákat készítsenek az apphoz.

Szavazzon!

Önnek tetszik az Uber új dizájnja?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!