Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
1989 tavaszának egy késő délutánján történt, hogy Paula Francis és George Knapp, a Las Vegas-i Klas-TV csatorna híradósai kényszerhelyzetbe kerültek. Az öt órára időzített élő interjút törölték, helyén egy ötperces szünet tátongott.
Ekkor jött kapóra Knapp egy ismerőse, a pilóta John Lear, aki
egy barátját ajánlotta alanynak.
A nevét és arcát nem vállaló Dennisről a műsorvezető csak annyit tudott: állítása szerint az 51-es körzetként ismert katonai létesítményben dolgozik, ahol mindenféle repülő csészealjakat rejteget az amerikai kormány. Amit azonban Dennis élő adásban mondott, az a sokat látott riportert és munkatársait is ledöbbentette.
Dennis egy S4 nevű, az 51-es körzet melletti, de annál is titokzatosabb bázisról mesélt. Elmondta:
az amerikai kormány jó ideje birtokában van földönkívüli technológiának,
ő pedig kollégáival egy idegen űrjármű működési elvének megfejtésén, sőt a hajtómű lemásolásán dolgozik.
Az interjúból rövid úton szenzáció lett. A világ minden részén leadták, Knapp pedig megérezte, hogy ez lehet élete sztorija. Addig-addig járt Lear a nyakára, míg a pilóta (és pár sajnálatos körülmény) meggyőzte a rejtélyes férfit, hogy vállalja fel a valós személyazonosságát.
Alig pár hónappal később a tévénézők megismerhették
a Dennis álnév mögé bújt fizikust, Robert „Bob” Lazart,
egy megnyerő külsejű és modorú fiatalembert. És bár sokan azt hitték, Lazar csak viccel, valójában épphogy bemelegített.
Lazar egy egészen elképesztő történetet adott elő. Állítása szerint többdiplomás, ám szinte nulla munkatapasztalattal rendelkező
fizikusként találkozott Teller Edével,
ő segített neki munkát találni. Így keveredett bele a kormány Galileo-programjába: az S4 nevű titkos telepen őrzött idegen űrhajó hajtóművét próbálták lemásolni.
A kormány alapos munkát végzett: mindent lepapíroztak, de persze fals adatokkal, nehogy bármi bizonyítható legyen. Bob részlegvezető fizikusként állt a hadsereg alkalmazásában. Ugyanakkor senki sem tartozott a felügyelete alá, az S4-ben is csak párszor járt.
A szóban forgó űrhajó a Zeta Reticuli csillagrendszer egyik bolygójáról származott.
Lazar az eligazítások során elhunyt, felboncolt földönkívülieket ábrázoló fényképeket is látott. A tetemek a „kis szürke” fajhoz tartoztak – az ufóirodalom egyszerűen csak zétáknak nevezi ezeket az apró, kb. 1,5 méter magas lényeket.
Egyéb részleteket nem ismert, csupán pletykákat hallott a bázison. Efféle szóbeszéd, hogy az idegenek 1979-ig rendszeres látogatói voltak az S4-nek. Ám később egy lövöldözésbe torkollott baleset okán (ezt a pletyka szerint pár túlbuzgó biztonsági tiszt kezdeményezte) úgy döntöttek,
többet nem állnak szóba az emberiséggel.
Illetve hogy néhány tudós életét vesztette egy tesztrepülés során: az egyik korai másolatgép akkorát robbant az égen, hogy az esetet később titkos nukleáris tesztként kellett magyarázni a publikumnak.
Bob csak pár hónapja dolgozott az S4-ben, de nem tetszett neki a dolog. Úgy érezte, az amerikai kormány egy mindenkire tartozó tényt tart titokban csak azért, hogy a lassan véget érő hidegháború után is megtartsa katonai előnyét. Ráadásul bosszantotta, hogy a projekt sehová sem haladt: a földi tudomány egyszerűen nem adott válaszokat a gép működését illetően.
És mivel fiatal volt és könnyelmű, úgy gondolta, ő lesz az az ember, aki majd szépen felvilágosítja a közvéleményt: nemcsak hogy létezik intelligens élet a Földön kívül, de már járt is nálunk, és bizony az összes ufós sztori igaz.
Így került sor az első, majd a második, már névvel vállalt interjúra.
Ezután Lazar azonnal kegyvesztetté vált az S4 igen széles rádiuszú körében. A Dennis álnév ráadásul a közvetlen főnökét takarta, aki az anonim szereplést követően felhívta a fizikust, és csak ennyit mondott:
Van fogalmad róla, mit fognak most tenni veled?”
Majd mielőtt Bob Lazar érdemben felelhetett volna, letette a kagylót. Ezt követően a fizikust még az autópályán is megpróbálta leszorítani egy rejtélyes autó, minden bizonnyal a fekete ruhások vezették. Bár ép bőrrel megúszta a veszélyes találkozást, Lazar úgy döntött, előlép az árnyékból, mert ha ismert szereplője lesz a médiának, nem lesz olyan könnyű elhallgattatni.
Lenyűgöző történet, nemde?
Knapp is így gondolta, sőt a teljes világsajtó – a híradóst 1990-ben a United Press International is kitüntette. A jó öreg George karrierje gyorsabban ívelt felfelé, mint a zéták repülő csészealja: korunkra elismert, sokszorosan díjazott oknyomozó riporternek számít, aki amellett, hogy nem nevet zsigerből az ufóhívőkön, máig szívesen szóba áll Lazarral.
Csakhogy ezzel kisebbségben van.
Ugyanis bár a fizikus stílusa és előadásmódja több mint meggyőző, az elmondottakból semmit nem tud bizonyítani.
Sőt igazából azt sem támasztja alá semmi, hogy Lazar diplomás szakember: sem a Massachusetts Institute of Technology (MIT), sem a California Institute of Technology (Caltech) nem jegyzi mint egykori diákot, holott a férfi az állítása szerint mindkét egyetemet sikeresen elvégezte.
Ezek ráadásul nem valami vidéki suttyóképzők: az MIT-n és a Caltechen külön-külön is hatalmas eredmény sikeres államvizsgát tenni, évente együttesen jó, ha egy tucat embernek sikerül.
Az tehát, hogy Lazarról nincs adat, mi több, senki sem állt elő, akivel együtt tanult,
aláássa az egész történetet.
Még Teller Ede is tagadta, hogy ismerné a férfit, vagy legalábbis nem emlékezett rá. (Oké, ez mondjuk annyira nem meglepő: Lazar sztorija szerint csak egyszer találkoztak, ő pedig vaktában küldte el Tellernek az önéletrajzát, aki továbbpasszolta, azaz komoly ismeretség Bob szerint sem alakult ki köztük.)
Ki az a John Lear?
John Lear egy nyugalmazott pilóta, aki állítása szerint a CIA-nek is dolgozott egy időben. Több olyan videófelvétele is van, amiken Lazarral együtt nézik az égen táncoló csészealjakat. Lear ezzel akár hiteles tanú is lehetne, ezt viszont aláássa, hogy lelkes konteóhívő. Nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szerinte a szeptember 11-i támadások csak hologramok voltak, és hogy a Holdon lélegezhető levegő van, csak a NASA ezt eltitkolja, mint sok egyebet is... Na ja.A megerősítés hiánya a riporternek, Knappnek is alá tett. Szabad idejében folyamatosan kutatott, hátha lel valamilyen bizonyítékot Lazar állításaira. Hogy ez sikerült-e, vitatható: egy Los Alamos-i labor telefonkönyve, valamint egy dr. Robert Krangle nevű fizikus végső soron alátámasztja Lazar munkahelyi létezését.
Ez azonban egyszerűen nem elég ahhoz, hogy a döbbenetes állításokat igazolni lehessen.
Előbbiben nem szerepel a beosztása (ennyi erővel akár takarító is lehetett), utóbbi személy pedig csak azt erősíti meg, hogy együtt ültek végig pár eligazítást, és váltottak néhány szót, mint fizikus a fizikussal.
Ez kevés. Még úgy is, hogy Lazar átment a hazugságvizsgálaton. Kétszer.
A sztorin az sem segített, hogy Lazar élete később a korábbinál is bizarrabb fordulatot vett. Alig egy évvel a színrelépése után, 1990-ben bíróság előtt ismerte el: részt vett egy Las Vegas-i prostitúciós lánc üzemeltetésében. Börtönbe nem került, de priusza lett, a bíró pedig „érzelmileg instabil személyiségként” írta le az ítéletet csendben hallgató, szemüveges férfit.
És hogy miből él Lazar most?
Feleségével egy családi vállalkozást üzemeltetnek. A United Nuclear tudósoknak, iskoláknak és kormányoknak értékesít mindenféle tudományos munkához szükséges alapanyagot, köztük radioaktív izotópokat. Emiatt az amerikai hatóságok is vizsgálódtak Lazaréknál, párszor meg is büntették őket egy-egy szabály áthágásáért.
A cég azonban még mindig működik.
Immár harminc éve látja el mindenféle földi (vagy földönkívüli?) jóval az érdeklődőket – amennyiben valaki egy kis plutóniumot szeretne vásárolni, erre tessék! Bankkártyát is elfogadnak, és a kissé idejétmúlt weblap szerint több mint 430 ezer elégedett vásárlójuk volt már (ez a szám egyébként folyamatosan nő).
Lazar az utóbbi időben nem adott túl sok interjút. Pár évig meg-megjelent egy-egy rendezvényen, beszélt néhány újságíróval, mivel azonban gyakran szóba került az iskolázottsága, egy idő után elege lett a dologból.
Elmondta: a kormány minden bizonnyal törölte a vele kapcsolatos adatokat, mert nagyon kellemetlen volt számukra a leleplezés. Mivel pedig kézzelfogható bizonyítéka nincs,
a hiteltelenítés a legjobb fegyver ellene.
Utoljára 2014-ben beszélgetett Knapp-pel. Elmondta, hogy igazából nem érdekli, ki mit gondol róla. Nagyon bánja az egész történetet, ugyanis szó szerint tönkrement miatta az élete. Fizikusként nem dolgozhat, maradt a vállalkozói lét, amit azonban megnehezít a sok zagyva e-mail és vásárló, akik „az ufós csávótól” akarnak uránt venni.
Ez nem tesz jót az üzletnek”
– mondta Lazar, hozzátéve: senki sem dobál pénzt a lakása elé, előnye nem származott a sztoriból. Az igazához azonban máig ragaszkodik. És bár senki nem gondolta volna, a tudomány alátámasztani látszik pár döbbenetes állítását.
Lazar 1989-es meséje szerint a zéták űrhajója egy szupernehéz elemmel repül, amely a periódusos rendszer 115. helyére illeszkedik. A szóban forgó elemet azonban csak 2003-ban állították elő először orosz tudósok, az eredményeiket megerősíteni pedig első ízben hat évvel később, 2009-ben sikerült.
Hivatalosan 2015-ben ismerték el a 115-ös rendszámú elem létezését.
Az új anyag ideiglenesen az ununpentium nevet kapta (bár lehet, hogy már rajta ragad). Jelenleg két izotópja ismert, ezek egyike sem stabil, de a számítások szerint léteznie kell egy olyan változatának, amely képes tartósan fennmaradni – Lazar pont egy ilyen anyagból álló tömböt írt le hajtóanyagként.
Szintén figyelemreméltó a Lazar-féle űrhajó repülési elve, ami a gravitációs hullámok elméletén alapul. Lényege, hogy a gép saját gravitációs mezőt hoz létre a hullámok mesterséges gerjesztésével. A jármű így nemcsak hogy hang nélkül képes lebegni, de állítólag akár az olyan fizikai törvényeket is arcon köpheti, mint az univerzális fénysebességkorlát vagy az energiamegmaradás.
Számunkra varázslatnak tűnik, annyival előttünk jár az egész”
– magyarázta Lazar.
És lám, a lelkes ufóhívők joggal kapják fel a fejüket ismét. Amikor ugyanis
Lazar gravitációs hullámokkal működő hajtóműről beszélt,
a jelenséget még nem tudták megmagyarázni a tudósok. A hivatalos megerősítésre egészen 2016 februárjáig várni kellett. Igaz ugyan, hogy a hullámok technikai felhasználása egyelőre a távoli jövő ködébe vész, de elméleti síkon nem lehetetlen.
A kozmikus Snowden
Bob Lazarról többórányi anyag és interjú érhető el a YouTube-on, ehhez a cikkhez is sokat használtam forrásként. Aki azonban mindennél frissebb információkat szeretne, Jeremy Corbell művész és filmes Lazar: Cosmic whistleblower című rövidfilmjével jár a legjobban. A Vimeón 2,99 dollárért, azaz cirka 840 forintért kikölcsönözhető dokumentumfilm exkluzív interjúkat tartalmaz, és viszonylag jól foglalja össze a Lazar-jelenséget, habár elfogulatlannak kár volna nevezni. Corbell egy folytatáson is dolgozik.Persze az még nagyon messze van, hogy saját ununpentium-meghajtású csészealjjal menjünk munkába. Ez az anyag ugyanis roppant nehezen állítható elő, a stabil izotóp pedig még csak elméleti síkon létezik. Lazar szerint az idegenek valószínűleg bányásszák a 115-ös elemet, mert atomonként legyártani még nekik is biztos nehézséget jelent.
Hogy hol lelhető fel nagyobb mennyiségben az ununpentium, senki sem tudja, tudományos szemmel nézve
ez az egész csak vad képzelgés.
Ha azonban engedünk a fantáziánknak, egyre több érdekes dolog lép be a sztoriba. Az űrhajó karosszériája Lazar elmondása szerint egyetlen öntvény fémből készült, de nem elpusztíthatatlan. Ám nem is kell hogy az legyen: elvégre a hajótest köré görbített tér a fizikai ráhatástól is megvédheti, láthatatlanná teheti, sőt talán fegyverként is használható – bár az Lazar szerint egy másik projekt volt az amcsiknál.
A szkeptikusok azon kérdésére, hogy
mégis hol vannak az amerikaiak csészealjai,
Lazar annyit válaszol: egy hangárban, működtetni ugyanis aligha lehet őket. Amíg az S4-ben dolgozott, addig még a repülési elv sem volt teljesen kidolgozott, új hajtóművet építeni pedig egyáltalán nem tudtak.
Mivel a 115-ös elem nagyon ritka, értelme sincs a munkának – nagyjából olyan, mintha egy időutazó okostelefont adna Arisztotelésznek azzal, hogy „Tessék, ideje ugrani pár ezer évet a jövő felé”.
Érdekes adalék még, hogy az 51-es körzetet először az Obama-kabinet ismerte el hivatalosan, 2013 augusztusában. A valódi nevén Homey Airportként aposztrofált létesítmény titkos repülőgépprojektekkel és fegyverekkel foglalkozott a második világháború alatt, illetve a hidegháború idején - az U-2-es kémrepülő is ott készült.
Bob Lazar, aki a Twitteren is viszonylag aktív, ennyit fűzött hozzá a bejelentéshez:
Elmagyarázták, mit csináltak ott az 1950-es években.
Ez kedves tőlük. Pár évtized múlva talán azt is elismerik, mi folyt ott a ’80-as években.”
Hogy Bob Lazar igazat mond-e, abból a szempontból lényegtelen, hogy az ufótéma kulturális fenoménná nőtte ki magát, és ezt elsősorban neki köszönheti az emberiség. Ami az 50-es években hidegháborús paranoia volt, az ma már trendi szórakozás.
Lazar nélkül nem volna X-akták, Roswell sem élne meg az ufóturizmusból, az 51-es körzet titkait feldolgozó kiállításról csak álmodhatnánk,
és persze George Knapp sem volna az, aki. Sőt talán Hillary Clinton sem ígérne ufótitkokat pár hiszékeny szavazó aláírása fejében.
Többen emlegetik úgy Lazart, mint az ufótéma Snowdenjét: a konteósok szerint a fizikus csak azért maradhatott szabadlábon, mert bolondnak beállítani könnyebb, mint elismerve az összes piszkos ügyet, bebörtönözni.
Ráadásul Bob eléggé megkeseredett az elmúlt 26 esztendő alatt.
„Látva mennyi ostoba ember van, ma már én is úgy vélem, hogy fontos a titoktartás. Akkor fiatal voltam, nagy volt bennem a morális érzékenység, ezért tálaltam ki. Ma már nem tenném” – mondta Knappnek Lazar 2014-ben. Savanyú szavak egy olyan embertől, aki talán tényleg nem nyert semmit az egész balhén.
Végezetül engedjenek meg egy személyes megjegyzést!
Ha egy nap kiderülne, hogy Lazar igazat mondott, nem azért esnék pofára, mert az idegenek már jártak itt, vagy mert az amerikaiak titkos bázisokon rejtegetik a technológiájukat.
Hanem mert az 1979-es incidens jól példázza: az ember olyan buta tud lenni, hogy arra még a sokat látott ufonauta is csak hátraarccal reagál.
Kissé ijesztő gondolat, nem?
