Okostelefonnak tűnik ez a pisztoly

fegyverphone
Vágólapra másolva!
Önvédelmi célra készül az a fegyver, ami összehajtva egy átlagos okostelefonnak tűnik.
Vágólapra másolva!

Okostelefonnak tűnő, összehajtogatható fegyveren dolgozik az Ideal Conceal nevű startup. Az eszköz szétterítve egy valódi, .380 kaliberes, duplacsöves lőfegyver. Összecsukott állapotban a ravaszt eltakarja a markolat, így egy egyszerű okostelefon tokjának tűnik. Van rajta egy csíptető is, amivel övre is lehet csatolni.

Összehajtva nem tűnik fegyvernek Forrás: Origo

Mivel mérete egy átlagos okostelefoné, így könnyen hordozható táskában, és zsebben is. A cég közleménye szerint a cél az, hogy

bárki könnyedén használhassa önvédelmi eszközként

úgy, hogy az feltűnő lenne. Természetesen érvényesek rá a helyi fegyverviselési törvények.

A pisztoly még nincs kereskedelmi forgalomban, egyelőre dolgoznak rajta. Úgy tervezik, hogy 2016 közepén lesz elérhető, de már most körülbelül 2500 érdeklődő emailt kaptak azoktól, akik megvennék. Körülbelül 400 dollárba, azaz körülbelül 112 ezer forintba fog kerülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!