A hajóosztály első egysége, egyben névadója, a USS Zumwalt (DDG-1000) több mint tízezer vendég jelenlétében állt hadrendbe. Nem véletlen ez a kiemelkedő érdeklődés: számos szakértő szerint
az amerikai haditengerészet ezzel a hajóval lép át a 21. századba.
De mitől is különleges - szögletes formáján kívül - ez a hadihajó?
Először is: nagy. Rombolóhoz képest nagyon nagy, vízkiszorítása teljesen felszerelve megközelíti a 15 ezer tonnát. A 14500 tonnás vízkiszorítása mellett eltörpülnek az amerikai haditengerészet eggyel nagyobb méretű hajói: a Ticonderoga-osztályú, 9800 tonnás cirkálók is.
Gyors összehasonlítás: a Arleigh Burke-osztály utolsó, harmadik sorozata 9800 tonna körüli, a kínai Projekt 956EM-osztály két hajója 8480, a brit királyi haditengerészet Type 45-ös rombolói 8500 tonnás vízkiszorítással hajóznak.
A Zumwalt-osztály 10 méterrel (183 méter) hosszabb is, mint a cirkálók.
Másodszor: csúnya, de nem véletlenül. A hajótest és a felépítmény kialakítása, a fegyverzet és a különböző felderítő és önvédelmi rendszerek elhelyezése során a tengerállóság mellett
a nehezen észlelhetőség volt a fő szempont.
Ennek megfelelően a hajótest – mai szemmel furcsán – befelé dől, csakúgy, mint a hajóorr. Hiányzik a jól megszokott árboc illetve rajtuk a radar- és más antennák erdeje.
Amit lehetett, mindent a felépítmény oldalába építettek be, így a vadonatúj AN/SPY-3 többfeladatú, légi és tengeri célok felderítésére, követésére alkalmas aktív fázisvezérelt radarrendszer antennáit is.
Az elektronikai felderítő- és zavarórendszerek is rejtettek, csakúgy mint a különböző kommunikációs eszközök.
Az új romboló fő fegyverzete és védelme a nehezen felderíthetőség
- akárcsak a jóval kisebb, elsősorban parthoz közeli műveltekre optimalizált, kényszerből fregattnak átnevezett Freedom- és Independence-osztályé.
Azért van mivel védekeznie és támadnia is, ha kell. A hajó különlegessége itt is megfigyelhető: a hajóorr tetejére ugyanis, az amerikai rombolókon, fregattokon évtizedek óta megszokott kialakítástól eltérően két hajólöveget helyeztek el.
Ráadásul nem az „ezer éve” használt 127 mm-es űrméretűt. A 155 mm-es fejlett fegyverrendszert kifejezetten a Zumwalt-osztálynak fejlesztették ki, így nem meglepő módon maguk a lövegtornyok is "lopakodó" kialakításúak.
A lövegcsövet például el is rejtik, ha nem tüzelnek a hajóágyúval.
Az új löveghez új lőszer is jár, melyet a Lockheed Martin fejlesztett. A műholdas és inerciális navigációs rendszert használó, önirányító lövedékeket is lehet használni. Bár a pontos érték szigorúan titkos: a nagy hatótávolságú lövedékek
akár 140 kilométerre is képesek néhány tíz méteres pontossággal a célba csapódni.
Nem hiányozhatnak a rakéták sem: összesen 20 darab Mk 57-es, függőleges rakétaindító cella került a hajótestbe. Innen
lehet indítani.
A kis méretű, gyors tengeri célpontok ellen - mint amilyenek például az amerikai hajók közvetlen közelében száguldozó iráni katonai gumicsónakok - két, 30 mm-es Mk 46 Mod 2 távirányítású gyorstüzelő gépágyúrendszer védi a rombolót.
A célzást infravörös és maradékfény-erősítéses kamerák, illetve lézeres céltávmérő segíti.
A hajó saját, közepes méretű helikopterek üzemeltetésére alkalmas hangárral és repülőfedélzettel is rendelkezik. Már a tervezésnél is szempont volt az, hogy egyszerre lehessen hagyományos és távolról irányítható forgószárnyasokat bevetni a rombolóról. Ennek megfelelően a felszíni hajók és tengeralattjárók ellen bevethető Seahawk mellett
már a Fire Scout drónhelikopter is bizonyított a DDG-1000 fedélzetén.
A USS Zumwalt gyors is lesz, köszönhetően a különleges, a próbahajózásokon azért számos érdekes pillanatot okozó meghajtásának. A hajó géptermeiben két Rolls-Royce MT30 és két kisebb, RR4500 gázturbina kap helyet, melyekhez generátorokat kapcsolnak.
A négy generátor egyetlen, integrált energiarendszert alkot,
így a szükség szerint lehet a teljes teljesítményüket elosztani az elektronikus hajómotorok és a fegyver-, felderítő-, kommunikációs és önvédelmi rendszerek között. Ez harchelyzetben sokkal nagyobb rugalmasságot jelent a hajó kapitánya és az egyes rendszerek parancsnokai számára.
A hajó meghajtásáról az innen nyert elektromos energiát felhasználó, összesen 78 megawatt tengelyteljesítményű elektromotorok gondoskodnak, két hajócsavar segítségével.
A romboló csúcssebessége meghaladja a 62 km/h-t is.
Ha a gyakorlatban is beválik ez a kombinált meghajtás, akkor a jövőbeli, még csak elméleti, tervezési fázisban lévő amerikai hadihajók is hasonló, integrált meghajtórendszert kaphatnak.
Hozzá kell tenni: ez a technológia még vadonatújnak számít, úgyhogy lesznek még gyermekbetegségek bőven az elkövetkezendő esztendőkben, míg össze nem gyűlik a megfelelő mennyiségű és mélységű üzemeltetési-fejlesztési tapasztalat.