Magyarok nélkül a világűr meghódítása is nehezebb lett volna

Noha nem vagyunk űrnagyhatalom, azért jó pár konkrét berendezéssel, fejlesztéssel, kutatással járultunk hozzá a kozmosz megismeréséhez.

Az emberben mindig is élt a leküzdhetetlen vágy, hogy megismerje az űrt, felfedezze az égbolt titkait. Erről tanúskodnak az ősi idők mítoszai, amelyekben nagy szerep jut a kozmosz fénylő gyémántjainak, a csillagoknak, bolygóknak, örök égi kísérőnknek, a Holdnak, és a sokak által istenként tisztelt Napnak.

Ez a vágy hajtotta Newtont, Keplert, Galileit és Kopernikuszt, hogy csak néhány óriási tudóst említsünk az elmúlt néhány évszázadból, akik az univerzum titkait kutatták. Az emberiség aztán 1957-ben átlépett egy nagyon fontos határt, hiszen a október 4-én a Szputnyik–műhold pályára állításával megkezdődött az űr közvetlen felfedezése, és ez a folyamat azóta is tart.

Hazánk érthető okokból soha sem tartozott az űr nagyhatalmak közé, hiszen erre egyszerűen nem adottak a feltételek.

De ez nem jelenti azt, hogy Magyarország kivonta volna magát az űr felfedezése alól, ami az emberiség egyik közös nagy feladata. Hazánk fiai már 1946-ban letették a névjegyüket, ugyanis ebben az évben, február 6-án Bay Zoltán vezetésével egy magyar mérnökökből álló csoport sikeresen végrehajtotta az első európai Hold-radar kísérletet. Ennek a jelentősége abban állt, hogy nekik végre sikerült érzékelniük, feldolgozniuk és kimutatniuk a Hold felszínéről visszaverődő radarhullámokat.

Magyarország kilép az űrbe

Magyarország 1967-ben csatlakozott a Szovjetunió által vezetett Interkozmosz programhoz, és hogy a szereplés nem csak névleges volt, azt tökéletesen alátámasztotta az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI) zajló sikeres munka. Ennek eredményeként születtek meg azok a mikrometeoritcsapdák, amelyek első magyar műszerként a Vertyikal–1 szonda fedélzetén elhagyták a Föld légkörét. 1974-ben ezzel Magyarország is eljutott az űrbe!

A siker teljes volt és komoly visszhangot kapott, hiszen az űrelektronikai berendezések fejlesztése nem hasonlítható semmi máshoz.

Ezen eszközökkel szemben ugyanis speciális követelményeket támasztottak és támasztanak mind a mai napig az egyedülálló külső körülmények. Hosszú ideig kellett nagyon megbízhatóan, hiba nélkül működniük, hiszen oda nem ugorhatott ki egy szaki a szerszámaival, hogy orvosolja a hibát. Ellen kellett állniuk az extrém hőingadozásnak, bírniuk az űr akár -275 fokos hidegét és a vákuumot is. El kellett viselniük a kozmikus sugárzást, valamint tolerálniuk kellett a „kilövéssel” járó brutális mechanikai terhelést. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a rendszer energiaigényét, méretét és súlyát a minimálisra kellett csökkenteni, de a magyar mérnökök állták a sarat!

Halló Halley!

Nem csoda, hogy ezt követően Magyarország aktív részese maradt a különféle űrprogramoknak. Ennek keretében jutott el Farkas Bertalan 1980-ban a világűrbe, ahol végrehajtotta a Dóza-kísérletet. Itt próbálták ki először a később legendássá vált Pillét, a magyar űrtevékenység egyik legsikeresebb termékét, amelynek későbbi változatai a NASA és az ESA (Európai Űrügynökség) űrjárműveire is feljutottak. A Pille maga volt a csoda, hiszen ez volt az első olyan berendezés, amellyel már a világűrben meg lehetett pontosan határozni az asztronautákat ért sugárzás dózisát. Korábban erre nem volt lehetőség, ezzel meg kellett várni a földet érést, és a bolygón lévő műszerekkel elvégezni a megfelelő vizsgálatokat.

Pille: A magyar űrtevékenység talán legfényesebben csillogó gyémántja. Forrás: Origo

Szintén komoly magyar sikert hozott a Vega program, amelynek keretén belül két szondát (Vega-1 és Vega-2) bocsátottak fel a Halley-üstökös vizsgálata céljából. Az építésükben hazánk is aktívan részt vett, hiszen magyar fejlesztésű volt a már említett kozmikus sugárzásmérő, a napszélanalizátor, és az alkalmazott tv rendszer vezérlő elektronikája. Ezt követően a szovjetek által a Marsra küldött szondákon is voltak magyar mérnökök által megalkotott műszerek, ezek azonban sosem érték el a céljukat.
A Szovjetunió szétesésével az űrverseny is véget ért, és a feltételek ugyancsak megváltoztak, de Magyarország ezt követően is aktív szerepet vállalt a kozmosz feltérképezésében. A Szaturnuszt vizsgáló Cassini-Huygens programban is jutott például feladat a magyar mérnököknek. A Huygens leszállóegység fedélzetén a mágnesességmérő és a plazmaspektrométer kalibrálórendszerét tervezték meg az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben.

Nem csak a múlt fényes

2004. március 2-án egy Ariane–5G hordozórakéta hátán indult útjára a Rosetta, az Európai Űrügynökség szondája azzal a céllal, hogy közelről vizsgálja meg a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstököst. Egy évtizeddel később a Rosetta elérte célját, és útjára bocsájtotta a Philae nevű leszállóegységet. A Philae november 12-én landolt az objektumon, és ezzel az első olyan ember által alkotott eszköz lett, amely leszállt egy üstökösön és fényképet küldött a felszínéről. E történelmi eredmény elérésben pedig a magyar kutatók is aktív szerepet vállaltak: a leszállóegység „agyát", annak elektronikáját és szoftverét az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft., energiaellátó rendszerét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja fejlesztette. Emellett két mérőműszer készítésében az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) is részt vett.

És ha már itt tartunk... Nem feledkezhetünk meg az első magyar műholdról, a Masat-1 MO-72-ről, amelyet 2012-ben bocsátottak fel. A cél az volt, hogy egy olyan rendkívül kis méretű eszközt készítsenek, amely legalább három héten keresztül működőképes marad szélsőséges környezeti viszonyok mellett is. Ráadásul az utolsó pillanatban még sikerült beleszuszakolni egy mini kamerát is, így a „Maszat” fényképek elkészítésére is képessé vált. Nos, az egység messze túlteljesítve az elvárásokat 2015. január 9-én 21.21-kor adta le utolsó adatcsomagját, és ezt követően elégett a légkörben.

Masat-1, az első magyar műhold. Forrás: Origo

A Rosetta és a Masat már megsemmisült, a Philae is elnémult, de akad még magyar műszer, amely aktív szolgálatot teljesít az űrben. A Tritel RS dózismérő műszer 2013 tavaszán lépett a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, és azóta is használják. Nem tekinthető a Pille közvetlen utódának, mert bár más elven működik, a feladata nagyjából hasonló. A maga kategóriájában rendkívül fejlettnek számít, hiszen egyrészt már rendelkezik grafikus kijelzővel, és háromdimenziós működtetést tesz lehetővé. Azaz nem csak egyetlen irányba képes méréseket végezni.

Végezetül csak annyit mondhatunk, hogy bármit hozzon is az élet, büszkén tekinthetünk vissza az elmúlt fél évszázadra. A magyar mérnökök, kutatók és tudósok olyan eszközöket, technológiákat tettek le az asztalra, amelyek megállták a helyüket, amelyek becsületesen teljesítették feladatukat, és amelyek előrébb vitték az emberiséget az egyik legrögösebb, de mégis legfontosabb úton, mely fajunk előtt áll.

Farkas Bertalan. Forrás: Origo

Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét.

Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött.” Farkas Bertalan.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!