[Frissítve] Illattémákat kever ki a lakásillatosító

moodoo illatosító
Moodoo
Vágólapra másolva!
Szimultán négyféle illatkapszulával dolgozhat a Moodo.
Vágólapra másolva!

A fogyasztók döntő többsége nem fordít kiemelt figyelmet az otthonának illatosítására, inkább csak alkalomadtán, vagy szükség esetén vet be valamilyen olcsóbb-drágább megoldást. A CES-en most bemutatkozott Moodo kifejezetten az illatosító nagymestereknek készült: a konnektorból és akkuról is üzemeltethető kütyü szimultán négyféle illatkapszulát fogad, a segítségükkel illattémákat keverhet ki.

Moodo Forrás: Moodo

Természetesen nem mindegy, hogy milyen illatú kapszulákat használnak a vásárlók, és azokat milyen arányban keveri a kütyü. A kalandor vásárlók szabadon kísérletezhetnek a különböző illatkapszulákkal és paraméterekkel, azonban az ehhez türelmetlenek számára a vállalat előre összeállított jó néhány illatcsomagot, továbbá az illatcsomagok segítségével létrehozható illattémát, így a megfelelő kapszulák behelyezése után már csak aktiválni kell a kívánt illattémát a Moodo mobilalkalmazásában.

A kapszulákból idővel persze távozik az illatanyag, nagy terekben legfeljebb 60 órán át bírják szusszal.

A fejlesztő vállalat nem szórakozott sokat a Moodo piacra dobásával, a hivatalos bejelentéssel párhuzamosan elérhetővé is vált.

A kezdőcsomagja a kütyün túlmenően három illatcsomagot is tartalmaz (3× 4 illatkapszula), a kiválasztott csomagoktól függően az ára 199-219 euró, olyan 61-68 ezer forint. Ebben az összegben nincs benne az opcionális akkumulátor, a telep további 20 euróval növeli a Moodo árát.

A kapszulák szintén nem olcsóak: a négy darab kapszulát tartalmazó illatcsomagok, továbbá a négy ugyanolyan illatú kapszulát tartalmazó pakkok darabja 30 euró, bő 9000 forint.

Frissítés (2018. 11. 29.): javítottuk a termék nevét a cikkben, továbbá lecseréltük a hivatalos linket. A hazai forgalmazó tájékoztatás szerint a kapszulák átlagosnak mondható lakások helyiségeiben akár 1,5-2 hónapon keresztül is működhetnek, a maximum 7-10 napos élettartam akkor érvényes, ha a vásárlók óriási méretű tereket próbálnak illatosítani az eszközzel.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!