Játékok alapján készült filmek, amelyeket kár volt leforgatni

A Tomb Raider film sem lett nagy eresztés.

Adott egy jó játék, amit imád a tömeg. Esetleg a folytatásai is sikeresek lesznek. Biztos hogy az a legjobb döntés ilyenkor, hogy mozifilmet csináljunk belőlük?

Arra számos példa akad, hogy egy könyvnek vagy filmnek elkészül a számítógépes, konzolos, telefonos adaptációja. Van egy rakat Star Wars, James Bond, Gyűrűk Ura, Karib tenger kalózai, Batman, Superman, Robin Hood játék, de csináltak proggit a Hudson Hawkból, a Terminatorból, az Aki legyőzte Al Caponet-ból, a Halálos Fegyverekből, az Ivanhoe-ból, a CSI-ból, X-aktákból, hogy csak néhány példát említsünk. Ez persze logikus dolog, hiszen a menedzserek úgy gondolkodnak, hogy ha ott a bejáratott brand, akkor miért ne húzzanak le róla még egy rókabőrt, és valószínűleg igazuk is van. Még azt sem mondhatnánk, hogy teljesen ördögtől való lenne a dolog, hiszen jó sok esetben kifejezetten élvezetes lesz a végeredmény, és egyszerűen jól esik az embernek abban a világban, azokkal a karakterekkel kalandoznia, amelyeket korábban már megismert filmekből, könyvekből.
Fordítva azonban már ritkább a dolog. Az nem túl gyakori, hogy egy játékból forgassanak filmet, de azért erre is akad példa.

Sajnos a legtöbb esetben szörnyű lesz a végeredmény, valahogy a forgatókönyvírók, rendezők és a színészek nem találják ilyenkor magukat.

Összeszedtük most az öt legdurvább, legkomolyabb baklövést, azt az öt filmet, aminek így ebben a formában, soha sem szabadott volna elkészülnie.

Street Fighter (1994)

A legendás Street Fighter 2 játék pillanatok alatt elképesztő sikert aratott a játéktermekben épp úgy, mint a számítógépeken. A program a maga idejében felüdülést jelentett az egy kaptafára készült agyatlan verekedős stuffok korában. Voltak benne tök jó, egyedi karakterek, speciális támadásokkal, saját sztorivonallal, ami ma már persze alap, de akkor tényleg nagy durranásnak számított.

Életkép az alapul szolgáló Street Fighter 2 játékból. Forrás: Origo

Na, az 1994-ben készült filmről, amely a sikereket próbálta meglovagolni, ezt nem lehet elmondani. A történet az ENSZ és egy droglord csetepatéját dolgozza fel, amiről máig nem lehet tudni, hogy melyik ujjukból szopták ki a forgatókönyvírók, hiszen ez a szál még érintőlegesen sem jelent meg a játékban. A cselekmény bárgyú, a dialógusok egyszerűen katasztrofálisak a színészi játék, pedig a főgonosz Raúl Juliá alakítását leszámítva irgalmatlanul gyenge.

A szereplőgárda, és az általuk játszott legendás karakterek. Forrás: Origo

Jean-Claude Van Damme, a belga színészóriás kapta a feladatot, hogy elvigye a hátán a produkciót, de ezzel sajnos még az ő páratlan tehetsége sem tudott megbirkózni. Pedig azért voltak korábban értékelhető, élvezetes filmjei, így például a Véres Sport, vagy a Tökéletes Katona sem sikerültek rosszul, de ez valami agyhalál. Nyilván az sem segített a dolgon, hogy odarakták mellé a dekoratívnak dekoratív, de mindenféle színészi vénát nélkülöző Kylie Minogue-ot. Az ő felbukkanására nincs semmilyen épkézláb emberi magyarázat. Annyit tudunk csak elképzelni, hogy a rendező talán szerelmes lehetett bele, más megoldás nincs. Az egész film leginkább egy iskolai videós csoport első szárnypróbálgatásait idézi, csak amíg ez 10-12 éves gyereknél még rendben van, az a "profiktól" már kevés. A 35 millió dollárból készült film elég komoly kasszasiker lett, összesen nagyjából 100 millió dollárt (egészen pontosan 95-öt) hozott, a Rotten Tomatoes-on pedig 15%-os az értékelése.

Doom (2005)

Emlékszem, amikor kijött a Doom film első előzetese pillanatok alatt felbolydult a komplett játékos világ. A szoftvert hűen idéző belső nézetes látásmód, amikor a szereplő arca nem, csak a fegyvere látszik, akkoriban a filmes világban még szokatlannak, újszerűnek számított, és a rövid kis videó alapján úgy tűnt, hogy a látvánnyal, és a hangulattal sem lesz gond.

De a végeredmény persze ezúttal is irtózatos lett.

A képi világ valami elképesztően gagyi, kábé a magyar Űrgammák szintjén van. A kamera rángatása kisüti az agyat, a karakterek unszimpatikusak, gyakorlatilag öt perc után annak drukkol az ember, hogy minél hamarább falja fel őket valami nagy fogú rettenet. Ráadásul sajnos a sztoriba itt is belenyúlt valami forgatókönyvíró mágus, aki azt hitte, hogy egy évtized alatt gondosan kimunkált kerettörténetnél ő simán jobbat tud kitalálni, és természetesen csúfos kudarcot vallott. A Doom játékok finom szimbolikája, ahogy a misztikus főhős egyre halad előre, és minden egyes gyilkolással egyre mélyebbre ássa magát a borzalmakba, egyre szörnyűbb kreatúrákkal találkozva, mintha a saját belső végzete felé haladna, innen teljesen hiányzik. Mint ahogy sajnos elfelejtették a társadalomkritikus cyberdémon vonalat is, és az egészet egy ostoba szörnyaprítássá, kergetőzéssé degradálták, amelyet néha szakít meg a bárgyú főhősök otromba viccelődése.

Vidám jelenet a Doom játékból. Forrás: Origo

Minden kritika vagy élc nélkül állíthatjuk, hogy Dwayne "The Rock" Johnson tényleg egy első osztályú sportoló-komikus, joggal tartják minden idők egyik legnagyobb pankrátorának. De ami a ringben elég, az a vásznon sajna kevés. Egyértelműen hiba volt rábízni a Doom filmet, egyszerűen nem elég tehetséges ehhez. De még így is lemossa a másik főszereplőt, a szerencsétlen Karl Urbant, aki annyi karizmával bír, mint egy döglött levelibéka. A Doom, mint film nem nézhetetlen, nincs a pöcegödör alján, mint szegény Egyedül a sötétben, de sok élvezetet nem okoz. Ennél is fájóbb, hogy sikerült meggyalázni ismét egy nagy nevet, és persze elvenni a lehetőséget örökre, hogy valaki forgasson egy méltó filmet a globális játéktörténelem egyik legmeghatározóbb darabjából. Az alkotás egyébként megbukott, nem hozta vissza még a 60 millió dolláros költségvetését sem, hiszen csak 56 millió dollárt termelt ki.
A Doom jelenleg 19 százalékon áll a Rotten Tomatoes értékelések alapján.

Egyedül a sötétben - Alone in the Dark (2005)

Az 1992-ben bemutatott Alone in the Dark forradalmasította a játékipart. Ez volt az egyik első játék, amely fix nézőpontos háromdimenziós grafikát alkalmazott, ami rendkívül látványosnak, már-már filmszerűnek számított a maga idejében. Emellett a sztori is bombasztikusan jó volt, hisz a kaland a harmincas évek Amerikájában játszódott, egy elhagyatott házban, ahova főhősünk/főhősnőnk egy távoli rokontól kapott levél miatt érkezik. Innen már kitalálható a folytatás: nem talál semmit, de mikor leszáll az éj, eljönnek a borzalmak.

Megható találkozás a zombi és a főhős között az eredeti Alone in the Dark játékban. Forrás: Origo

A hangulat mesterien idézte a Lovecraft novellák, elbeszélések és regények horrorisztikus hangulatát. A játékmenet pedig isteni volt, erőből nem is lehetett végigcsinálni rengeteget kellett gondolkodni, tárgyakat gyűjteni, és azokat okosan felhasználni a labirintusszerű házban.
Ahogy kell, a program óriási sikert aratott, itthon is szép nagy rajongótáborra tett szert. A kiadó, az Infogrames, nem is nagyon lacafacázott, egymás után dobálta piacra a folytatásokat, amelyek nyilván nem ütöttek akkorát, mint az első rész, de nem is voltak kimondottan gyengék.

Nem úgy, mint a nagy névre épülő film, amelyet 2005-ben gyalázott meg a tragikusan gyenge mozijairól ismert Uwe Boll.

A művész úr természetesen elfelejtette az alaptörténetet, és valamilyen teljesen zavaros, Resident Evil kópiát hozott össsze. Ebben az lenne a legviccesebb, ha lehetne itt bármin nevetni, hogy maga az eredeti Resident Evil játék egy szimpla Alone in the Dark másolat volt. A történet tehát botrányos, a látványvilág pedig olyan, mintha egy részeg cerkóf utasításai alapján egy betépett pávián kezelte volna a kamerát. A párbeszédek értelmetlenek, sehova sem vezetnek, csak idegesítik az embert. Főszereplőnek sikerült megnyerni a már szebb napokat látott Christian Slatert, de ez a nyomorúságot még ő sem tudta kihúzni a ganyéból.

Alone in the Dark - Egyedül a sötétben. Forrás: Origo

Az Egyedül a sötétben megérdemelten került be az Internet Movie Database „száz legrosszabb film" listájára. Egy kritikusa teljesen visszafogottan, és jóindulatúan csak annyit nyilatkozott róla, hogy más rossz filmek rendezői vigasztalhatják magukat azzal, hogy az Egyedül a sötétbent legalább nem ők forgatták le. Azt mondani rá, hogy "digitális szemét" még dicséret is, annyira gyenge. Komolyan botrány, hogy ezt meg merték csinálni egy olyan klasszikussal, mint az Alone in the Dark, amely megérdemelten pihen már a játékok Olimposzán a többi pazar program között. Kabaré, hogy volt aki erre adott 20 millió dollárt, és az emberiség szégyene, hogy ebből visszajött 10 millió a kasszáknál.
Az Alone in the Dark (Egyedül a sötétben) jelenleg 1 %-on áll a Rotten Tomatoes értékelések alapján.

Assassins's Creed (2016)

Amikor adva van a játék univerzum egyik legsikeresebb márkaneve, híres, befutott színészek, 125 milliárd dollár költőpénz és a modern technika minden vívmánya, akkor az ember azt hinné, hogy ezt már nem lehet elbaltázni, ennek nem lehet ócskaság a vége. De ez tévedés. Mindent el lehet szúrni, még gyémánttal kevert titánalapokra is lehet düledező trágyaviskót építeni, ezt tökéletesen bebizonyítja az Assassin's Creed film.

Az a durva pedig, hogy a képi világ tényleg elsőrangú, gyakorlatilag a nagy költségvetésű videoklipeket idézi az egész. Emellett olyan színészek szerepelnek benne, mint Michael Fassbender vagy Jeremy Irons, akik azért már letettek egy-két komoly alakítást az asztalra, és a kritikusok elismerését is kivívták. A gond magával a koncepcióval van: aki esetleg nem tudná, az Assassin's Creed játékok a múltban (ókor-középkor-újkor eleje) játszódnak, ahol is egy bérgyilkosszerű figurával kell különféle feladatokat végrehajtani. Ne szépítsük a dolgot, legtöbbször ölni kell, sunyin az árnyékból, lóhátról, karddal, nyíllal, dárdával, tűzzel, de pusztítani. A háttérben pedig mindeközben zajlik a láthatatlan harc két misztikus szervezet, a Templomosok (ők a rosszfejek),és az Asszaszinok (ők a jófejek) között, mi pedig az ő sakktáblájukon vagyunk az egyik gyalog, vagy épp a királynő, kinek mi áll közelebb az egójához.

A múlt eseményeit sajnálatosan időről-időre megszakítják jelenkori flashbackek, amiből kiderül, hogy a játékos egy szervezet tudományos munkatársaként tulajdonképpen az egykori bérgyilkos emlékeit éli újra egy gépezetbe bújva.

Ez az egész vonal borzasztóan zavaros, teljesen felesleges. Amikor a játékokban eljutunk ide, akkor szokott minden normális ember bevágni egy kávét, vagy egy sütit, türelmetlenül várva, hogy mehessen vissza a múltba kaszabolni. Gondolom ezek után már könnyű kitalálni, hogy a film miről is szól: Hát persze, hogy erről a hót felesleges 21. századi szálról. A cselekmény nagy része így a jelenben játszódik, csak néha ugrik vissza a múltba pár perc erejéig, felidézve az emlékeket. Tehát az Assassin's Creed játékok legjobb részeit kivették, és helyére betuszkolták a felesleges erőltetett marhaságot. Ahelyett, hogy csináltak volna egy izgalmas, egyedi hangulatú történelmi fantasyt, amiben egy lopakodó bérgyilkos lélegzetelállító kalandjait követhettük volna végig, összehoztak egy teljesen lapos, unalmas, moralizáló zagyvaságot. Gratulálok, sikerült kiherélni az egészet! A legszebb, hogy a filmből világosan kiderül, hogy a készítők se értik az egészet, szerencsétlen színészek meg aztán pláne nem. A se füle,se farka történetet, mintha kocsmafilozófusok összeesküvés-elméleteiből ollózták volna össze, az egésznek pedig még alá is vágnak az elkeserítően ostoba, töltelék párbeszédek.

Az Assassin's Creed lesújtó értékeléseket kapott. A kritikusok utálták, a játékosok dettó, jelenleg 18 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on. Mégis összekapirgált valahogy 241 millió dolláros bevételt, úgyhogy az biztos, hogy a folytatást sem fogjuk megúszni.

Lara Croft: Tomb Raider (2001)

Lara Croft a globális játékipar egyik legfontosabb figurája ez nem is kérdés. A csinos régészlány bő két évtizede ott ül a trónon a jobbján Zeldával, a balján Super Marióval, és együtt nevetnek a sok nagyravágyó, de bukásra ítélt bajnokon. Nem csoda, hogy viszonylag hamar eljutott oda Hollywood, hogy beélesítse a kaszát, és filmet forgasson Croft kisasszony kalandjaiból.

A Tomb Raider film sem lett nagy eresztés. Forrás: Origo

A dologban volt potenciál, hiszen a karakter működött, élt, lélegzett. Az évek során a játékkészítők a rajongók visszajelzései alapján szinte tökéletesre csiszolták a figurát. Így amikor az ezredforduló táján belevágtak a forgatásba volt rá esély, hogy épkézláb alkotást sikerül letenni az asztalra. Aki látta, az biztosan egyetért azzal, hogy a dolog végül nem jött össze. Mondjuk ki nyugodtan, a Lara Croft: Tomb Raider egy gyatra, ostoba film. Ezért megint elsősorban a forgatókönyvírókat és a producereket lehet okolni, akik valamiért ezúttal is azt gondolták, hogy ők sokkal jobban tudnak mindent, és ahelyett, hogy készítettek volna egy hiteles adaptációt, a saját fejük után mentek.

A hiperintelligens, hűvös, karizmatikus és sebezhető Lara Croftból csináltak egy, sajnos nincs rá jobb szó, kicsit ribancos, butácska, de cserébe nagyképű és könnyen átverhető, viszont rendkívül szerencsés hölgyet.

A karakter eldeformálásában kulcsszerepet játszott a főszereplő Angelina Jolie is, aki mesterien mutogatta méhcsípte csücsöri ajkait, illetve kétségkívül hatásos domborulatait, ám itt azért ennél több kellett volna. A játékokból számtalan ötletet lophattak volna, de ó nem, teljesen új alapokra helyeztek mindent, aminek eredményeként egymást követték a logikátlanabbnál logikátlanabb események. A szereplők egymásra licitálva csinálták a nagyobbnál nagyobb baromságokat 100 percnyi gyötrelmet okozva a szegény nézőnek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Tomb Raidernek ebben a formában soha, de soha nem szabadott volna elkészülnie.

Bezzeg a játék szuper volt. Forrás: Origo

Bár a kritikák nem kímélték a filmet, de Lara akkora húzónév, hogy ez sem számított és tódult a nép a moziba. A 115 millió dolláros költségvetés mellett 275 millió dollárt tudott összekalapálni, azaz csinos profitot hozott. Nem csoda, hogy két évvel később csináltak belőle egy folytatást,ami ha lehet még bénább lett, mint az előd. Ez után szerencsére békén hagyták a játékvilág nagyasszonyát, és csak a közelmúltban vették elő megint, hogy Alicia Vikander segítségével vigyék megint filmvászonra. Az új Tomb Raider film állítólag új alapokra építkezik majd, és jobb lesz mint az eddigi részek. Persze az lett volna az igazán meglepő, ha nem ezt mondanák.

Hamarosan jön az új változat, reméljük jobb lesz. Forrás: Origo

Mindenesetre március 15-én okosabbak leszünk, hiszen pont a nemzeti ünnepen kerül mozikba ez az új epizód.
A Lara Croft: Tomb Raider a Rotten Tomatoes értékelések alapján 20 százalékon áll.