Körülbelül egymással párhuzamosan jó néhány kisebb kínai mobilgyártó is felkeltette pár éve a nemzetközi techsajtó figyelmét, de a többségük nem volt képes a Xiaomihoz vagy a Meizuhoz hasonlóan megvetni a lábát a globális piacokon. Az ilyen kevésbé szerencsés gyártók egyike a Gionee, valamilyen oknál fogva maximum más cégek neve alatt volt képes eljuttatni a készülékeit Kínán kívülre, például az amerikai BLU Mobile több telefonja is átcímkézett Gionee.
A gyártó háza tájáról már elég régóta nem hallottunk semmi érdekeset, a napokban pedig kiderült, hogy csődbe jutott a kínai mobilpiac olyan 4 százalékát uraló vállalat. Ugyan az alapítójának az állítása szerint a cég 3-5 éven belül képes volna profitábilisan működővé válni, de szinte biztosan felszámolják majd: a bíróságra benyújtott dokumentumok szerint a gyártó 20,2 milliárd jüanos,
bő 823 milliárd forintos adósságot halmozott fel.
Összesen 648 félnek tartozik, ezeknek körülbelül a fele bank. A beszállítói és a reklámügynökségei már hónapok óta várnak a pénzükre.
A történet további érdekessége, hogy a cég alapítója alaposan megütheti a bokáját, egyértelműen felmerült a felelőssége abban, hogy ilyen eszement összegű adósságot halmozott fel a vállalat. A bírósági dokumentumok alapján Liu Lirong valamikor a közelmúltban egyetlen fogadással elveszített 1 milliárd jüant,
durván 41 milliárd forintot egy kaszinóban.
Ez a fajta viselkedés enyhén szólva is felelőtlennek tűnik egy cégvezetőtől. Sőt, a többség valószínűleg nem is gondolná, hogy ennyi pénzt egyáltalán el lehet verni egy kaszinóban.
Lirong szerint az elúszott negyvenegy milliárd nem a Gioneeből kilapátolt pénz volt, de nem tartja kizártnak, hogy a múltban kölcsönvett némi pénzt a gyártó bankszámlájáról.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!