Ha olcsó táblagépet venne, ezt mindenképp nézze meg

Alcatel 3T, táblagép
16,7 millió szín megjelenítésére képes HD kijelzővel látták el.
Vágólapra másolva!
Tavaly a kifejezetten innovatív, nagy tudású, és ennek megfelelően kifejezetten drága tabletek mellett rengeteg belépő kategóriás, de cserébe rém olcsó modellel is színre léptek a gyártók. A mobil eszközök piacán egyre erőteljesebben nyomuló Alcatel sem hanyagolta el ezt a csoportot, hiszen például a közelmúltban bemutatták az ide tartozó 3T típusjelzésű táblagépet, amelynek egy példánya az Origo szerkesztőségébe is eljutott.
Vágólapra másolva!

Külsejében sok extrát nem kínál, pontosan úgy néz ki, mint a legtöbb tablet. A kávák vastagok: oldalt majd 1 centiméter, alul és felül pedig 2 centiméter szélesek, maga a készülékház pedig fél centiméter mély. A súlya kevesebb, mint 30 deka (294 gramm), ami még beleesik a „kellemesen könnyű” kategóriába, így nem fárad el hamar a kezünk, ha fogni kell. A hátlapot matt fekete műanyag fedi, amelynek lekerekített élei egészen elegánssá teszik a megjelenését. Az akkumulátor töltésére, és az adatátvitelre szolgáló micro USB csatlakozó mellett található rajta egy 3,5 mm fejhallgató kimenet, illetve egy ajtó mögött kártyaolvasó, és SIM kártyafoglalat is.

Kijelző: elfogadható

A 8 inches képátlójú, 8 bites IPS LED LCD kijelző HD felbontású (1280 x 800 képpont), és 16,7 millió szín megjelenítésére képes. Ez pedig azt jelenti, hogy a pixelsűrűség 180 ppi, ami ma már a mobilos szegmensben még épphogy elfogadhatónak számít. Az egyes pixelek ugyan nem különülnek el egymástól, de a görbe, ferde vonalak élei nem tökéletesen simák, és így értelemszerűen a ultra nagy részletességű tartalmak pontos visszaadása sem jöhet szóba. A maximális fényerő 290 nit, ami egyrészt nem valami kiemelkedő érték, másrészt viszont arra még elég, hogy napfényben is lehessen használni a terméket, hisz látható marad a képernyő.

16,7 millió szín megjelenítésére képes HD kijelzővel látták el. Forrás: Origo

A színek szépek, természetesek, valósághűek, talán egy kicsit lehetnének ragyogóbbak, átütőbbek. Az LCD képalkotási eljárás sajátossága, hogy a tökéletes, 0 nit fényerejű fekete megjelenítésére nincs mód, és ez ezúttal is bizonyítást nyert. Ugyanis a feketeszint 0,24 nit maximális fényerő mellett, ami azt jelenti, hogy a valós kontrasztarány 1208:1 értékű, ami a táblagépek között totálisan átlagosnak számít, még a magasabb kategóriás, jóval drágább modellek sem teljesítenek ennél sokkal jobban. Azt fontos megjegyezni, hogy a minimálisra állítva a paramétert, a fehér fényerő csupán 3,84 nit, ami azt jelenti, hogy sötétben sem zavaró. A betekintési szög nem hibátlan, hiszen ha olyan 160 fokos szögből oldalról vagy felülről nézzük a képernyőt, akkor érezhetően kezdenek fakulni, torzulni az egyes tónusok.

Hang

A beépített hangszórója nem valami nagy durranás, de hát gyakorlatilag ez minden tabletről elmondható. A hangerő megfelelő, de a mély hangok gyakorlatilag érzékelhetetlenek, emiatt a megszólalás természetellenessé válik, hiányzik belőle az élet, a lüktetés. Filmekhez, tv műsorokhoz, vagy a játékokhoz ez is elég lehet, viszont zenehallgatásra már nem. Ha viszont sikerül valamilyen külső eszközt csatlakoztatni hozzá, komolyabb hangszórót vagy egy fejhallgatót mondjuk, akkor máris jelentősen javul a hangminőség. A beépített mikrofonja remek, így telefonálni is lehet az eszközzel gond nélkül.

Használat közben

Az Alcatel 3T-n a jól bevált, egyszerűsített felületű, de emiatt gyors Android 8.1 Oreo Go operációs rendszer fut, ami természetesen tud magyarul, a felépítése logikus, átlátható, így a használata valószínűleg senkinek sem okozhat komolyabb problémát. Előzetesen telepítve található rajta egy alkalmazás, amely a szülők számára lehetővé teszi, hogy bizonyos szolgáltatásokat, appokat vagy funkciókat letiltsanak, így könnyedén gyerekbaráttá tehetik a terméket.
4080 mAh akkumulátora rendben van, ám azt meg kell jegyezni, hogy azért lett volna hely egy kicsit nagyobb kapacitású akksinak is.

Így is elég arra, hogy nagyjából 11 órára elegendő energiával ellássa a masinát közepes fényerő mellett.

16 GB belső, adattárolásra szolgáló memóriája édeskevés, így jobb számolni azzal, hogy valamilyen memóriakártyát be kell szerezni hozzá, ami extra tárhelyet biztosíthat 128 GB méretig.

Android 8.1 Go rendszer fut rajta. Forrás: Origo

A hardverre még kis túlzással sem mondhatjuk, hogy különösebben combos lenne, hiszen mindössze 1 GB RAM került bele, és a négy magos (1,5 Ghz-es ARM Cortex-A53 magokkal) MediaTek MT8765A processzor is távol áll az erőgép kategóriától. A teljesítmény mérésére szolgáló AnTuTu Benchmark szoftveren 24478 pontot teljesített, ami nagyjából az 5-6 évvel ezelőtti felső kategóriás mobilok szintje. Használat közben is azt tapasztaltuk, hogy a vas kicsit erőtlen, hiszen az appokat, weblapokat kicsit lassan tölti be, a több erőforrást igénylő alkalmazásokról, tehát például a jobb grafikájú játékokról, pedig teljesen le kell mondani. De filmezni, YouTube-ozni, zenét hallgatni, szörfözni vagy levelezgetni azért gond nélkül lehet vele.5 megapixeles hátlapi és előlapi kamerái csak nappal, vagy erős mesterséges fénynél használhatóak jól, ugyanis gyatra fényviszonyok mellett, sötétben, nagyon zajosak lesznek a fényképek és a videók.

Kinek jöhet be?

Az Alcatel 3T a kedvező áráért cserébe kompromisszumok megkötésére készteti a felhasználóit. Így elsősorban az járhat jól vele, akinek nincsenek nagy elvárásai, hanem szeretne egy megbízható táblagépet, amelyen bárhol (a SIM révén ott a mobilnet támogatás ugyebár), bármikor el tudja olvasni az üzeneteit, válaszolni tud azokra, elolvashatja a híreket, megnézhet egy-két videót vagy filmet. Bár az előzetesen telepített speciális app révén a szülők egyszerűen letilthatnak bizonyos típusú tartalmakat, ami nagyon hasznos lehet, de ettől még nem neveznénk gyerekbarát tabletnek a 3T-t, hiszen sajnos nem ütés-, por- és vízálló. Mindent összevetve azt lehet elmondani, hogy nem egy csúcsgép, de nem is annak szánták.
Itt találhat még több információt az Alcatel 3T tabletről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!