Csökken a mozgóképek kalózkodása

netflix laptop notebook
Netflix
Vágólapra másolva!
Viszont hamarosan újból emelkedő tendencia alakulhat ki.
Vágólapra másolva!

Kiváló hírrel szolgált az Ampere Analysis kutatócég a filmipar számára, az Egyesült Államokban és számos nyugat-európai országban számottevően csökkent az elmúlt két évben a mozgóképek kalózkodása; Franciaországban, Hollandiában és az USA-ban körülbelül megfeleződött. A szabály alóli egyetlen kivételt Dánia jelenti, amilyen kevesen vannak a helyi kalózok, annyira ragaszkodnak a warezoláshoz.

A kép csak illusztráció Forrás: Netflix

A jelentést készítők a pozitív trend hátterében elsősorban a legális filmezést és sorozatnézést lehetővé tevő streamelők térnyerése áll, a Netflixről és a társairól van szó. Viszont az Ampere szerint könnyen elképzelhető, hogy hamarosan újból romlani kezd majd a statisztika, hiszen több nagy kiadó is úgy döntött már, hogy a tartalmainak Netflixre és a riválisaira való licencelése helyett saját streamelőszolgáltatást indít, ilyen például a Disney is.

A kutatók szerint ez a piac széttöredezéséhez fog vezetni, hiszen a háztartások havonta csak egy bizonyos összeget képesek vagy hajlandóak kifizetni a streamelőkhöz való hozzáférésért.

A kalózkodás alakulása 2017 és 2019 első negyedévei között a szondázott piacokon, az összes internetező arányában Forrás: Ampere Analysis

Nem realisztikus arra számítani, hogy az ügyfelek előfizetnek majd mondjuk féltucat szolgáltatásra: ehelyett jó eséllyel az történik majd, hogy előfizetnek egyre vagy kettőre, a nem elérhető tartalmakat pedig inkább lekalózkodják.

A TorrentFreak emlékeztetett a warezellenes szolgáltatásokat szállító MUSO közelmúltbeli kutatására, amely szerint a brit megkérdezettek 80 százaléka már most is úgy gondolja, hogy túl sokat költ a különféle streamelőkre, 64 százalékuk pedig nem hajlandó ebben az évben a jelenleginél több pénzt áldozni az előfizetésekre. Emellett a megkérdezettek fele valószínűnek tartja, hogy hajlandó lenne lekalózkodni a számára nem elérhető tartalmakat.

A jövő zenéje, hogy a széttöredezés anyagilag milyen helyzetet fog teremteni a kiadók számára.

Az sem lehetetlen, hogy egyes vállalatok jól járnak majd a különcködéssel, míg mások kénytelenek lesznek visszakéredzkedni a közismert streamelőkbe.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!