Nem szép a tévé képe? Megmutatjuk, hogyan állítsa be

tévé, képminőség, beállítás, kisokos, tipp, trükk
A külső körülmények is meghatározzák azt, hogy milyennek látjuk a képet.
Vágólapra másolva!
Az Origo techbázis munkatársai rengeteg olyan levelet vagy kérdést kapnak, amiben az olvasók tanácsot kérnek a televíziójuk képének beállításához, illetve amelyekben konkrét hibákra, anomáliákra keresnek megoldást. A leggyakoribb, legtipikusabb megkeresések alapján állítottuk össze ezt a cikket, amellyel valószínűleg azoknak is segítséget tudunk nyújtani, akik eddig nem kértek senkitől segítséget e témakörben.
Vágólapra másolva!

Meggyőződésünk, hogy azok számára is hasznos lehet ez az írás, akik eddig még nem is gondoltak arra, hogy javítani lehetne a televíziójuk képminőségét.

Nem lehet változtatni a beállításokon

Sokan azt tapasztalják, hogy hiába variálnak a képi beállításokon, mert nem tetszik nekik, amit látnak, egy bizonyos idő elteltével minden változtatás semmissé válik, és a képi világ visszatér egy "eredeti állapotba". Ez nyilván borzasztóan idegesítő lehet, de van rá megoldás!

Ilyenkor ugyanis a készülék valamiért úgynevezett Üzleti Módba került, amit át kell állítani Otthoni Módba,

és ezt követően már nyugodtan lehet szórakozni az egyes paraméterekkel és funkciókkal, a változtatások megmaradnak. Ez minden gyártónál máshol található, de legtöbbször a Rendszer, vagy az Általános beállítások fő menüpont alatt kell keresgélni ezt az opciót.

Az áruházi mód arra való, hogy az eladóknak ne kelljen minden vevő után visszaállítgatni egyenként az "eltekergetett" beállításokat. Forrás: Origo

Egyébként ez a mód nyilván nem kiszúrásból került be a tévékbe, hanem pont segítségként: így ugyanis az áruházakban, boltokban is ki lehet próbálni a készülékeket, nyugodtan lehet variálni a beállításokkal, és a dolgozóknak utána nem kell azokat egyesével visszaállítgatniuk.

Szürke, fátyolos a kép

Sok tévén van külön "Fényerő" és "Háttérfény" (vagy ehhez hasonló a nevük) opció, és előfordulhat, hogy valamelyik nagyon agresszívra van állítva, aminek következtében felléphet ez az effektus. Szóval ilyenkor ezeket kell kiválasztani a Képmenüben, és úgy csökkenteni az értéket, hogy a kép ne sötétüljön el, de ez a zavaró szürkeség eltűnjön.

Nem látszódnak a finom részletek

Számtalanszor előfordulhat, hogy a sötét és a világos képi tartalmak között olyan markáns az eltérés, hogy a finom átmenetek, apró részletek egyszerűen eltűnnek, vagy nem látszódnak. Ennek oka, hogy a képi világ irreálisan, természetellenesen kontrasztos, aminek két oka lehet: vagy túl van húzva a kontraszt, vagy pedig be van kapcsolva a Dinamikus Kontrasztjavítás (Automata kontrasztvezérlés, Dinam. kontraszt stb.) képmódosító funkció. Szóval, hogyha valaki ilyesmit tapasztal, akkor vagy a kontrasztot kell lejjebb vennie, és/vagy ezt az említett szolgáltatást kell kilőnie.

Minden úgy néz ki, mintha gagyi tv-műsor lenne

Nem, nem az Ön szemével van a hiba, tényleg létezik ez az effektus, és

konkrétan "Szappanopera hatásnak" nevezik.

Akkor léphet fel, ha be van kapcsolva valamilyen interpolációs technológia, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé. Ennek hatására ugyan folyamatosabbnak tűnik a kép, de ahol erre nincs szükség, ott kifejezetten zavaró lehet.

A különböző zajcsökkentő módok néha több kárt okoznak, mint hasznot. Forrás: Origo

Szóval meg kell keresni ezt a szolgáltatást (LG: TruMotion, Samsung: Auto Moion Plus, Panasonic: Intelligent Frame Creation, Philips: (Perfect) Natural Motion, Sony: Motionflow) és kikapcsolni, vagy, ha van mód a manuális állításra, akkor finomítani rajta.

Akadozik a kép

Satnya minőségű források (tévéműsorok médiaboxból, alacsony bitrátájú YouTube-videók stb.) használata esetén előfordulhat, hogy akadozás tapasztalható. Na ilyenkor jön jól az eggyel feljebb említett interpolációs technológia, amelynek bekapcsolásával mérsékelhető vagy akár teljesen meg is szüntethető ez az anomália.

Vibrálás

Ha idegesítő vibrálást tapasztalunk, akkor először váltsunk csatornát vagy forrást, lehet, hogy valamelyik adással van baj, vagy a szolgáltatónál/gépnél krepált be valami. Ha megmarad ezt követően is az idegesítő jelenség, akkor jó eséllyel aktív a fekete képkocka beillesztés funkció.

A külső körülmények is meghatározzák azt, hogy milyennek látjuk a képet. Forrás: Origo

Ennél a szoftver a valódi képkockák közé feketéket pakol be, amelynek hatására egy idő után folyamatosabbnak fogjuk érzékelni a képet, viszont ezzel együtt sötétebbnek is, és az első időszakban a már említett vibrálást is tapasztalhatjuk. Szóval szerintünk a dolognak semmi értelme nincs. A leggyakrabban a BFI, vagy Black Frame Interpolation név alatt fut ez az opció és ott kell keresni, ahol a fent említett virtuális képkocka beillesztő szolgáltatást.

Túl "hideg" vagy túl "meleg" a kép

Ha a képi világ kékes beütésű, akkor "hideg" színhőmérsékletű képről beszélünk, ha pedig barnás-vöröses-sárgás, akkor pedig "melegről". Amennyiben valakinek nem tetszik, amit lát, azon egyszerűen módosíthat, a "Színhőmérséklet" menüpontnál található opciók (Meleg, Hideg, Semleges stb.) váltogatásával. Ha még ilyenkor sem elégedett a végeredménnyel, és a tévéje is támogatja ezt, akkor a Fehéregyensúly menüpont alatt finomhangolhatja a színbeállításokat, és kedvére módosíthat az összetevők arányain, hangsúlyosabbá téve például a piros komponenst, amitől értelemszerűen "melegebb" lesz a végeredmény.

Pixelek, halvány csíkok láthatóak

Ez annak a következménye, hogy valamiért zajos lett a kép, aminek hátterében a képi jellel kapcsolatos problémák állnak. Ilyenkor jön jól a Zajcsökkentés (nevezik még Zajszűrésnek, DNR-nek - Digital Noise Reduction - is) funkció. Ez szintén a képmenüben található, de ha nincs rá szükség, jobb kikapcsolni, mert a hatására enyhén elmosódott lesz a kép.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!