A Huawei szerint alig 300 év alatt utolérheti a saját operációs rendszerük az Androidot
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/J_9OA2p9noZXpVx_4Ym-GKtTYgc4wwTAVNpinxPSlMU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1NGQ3YWI5ZDlkMDQzZDRiMzkyZmU1MDQyZjQwNTQ0.webp)
A Huawei egy ideje már csiszolja a saját HarmonyOS operációs rendszerét, azonban ezt nem kívánja bedobni a mély vízbe az okostelefonok piacán, vagyis nem akarja a cég megpróbálni leváltani az Androidot (vagy az iOS-t kihívni). Erről maga Ren Zhengfei, az óriásvállalat ügyvezetője beszélt egy interjúban.
Zhengfei egyébként viccesen megjegyezte, hogy amennyiben meg akarnák előzni a rivális mobil operációs rendszereket, akkor alig több mint 300 évre lenne szüksége ehhez a HarmonyOS-nek. Szerinte nem sokan vennének olyan mobilt, ami Android helyett ezt futtatja, ezért is adták ki a P40-es szériát Androiddal, amerikai korlátozások és Google-mentesség ide vagy oda.
A Huawei ügyvezetője hangsúlyozta, hogy Amerika a jövőben is a jó barátjuk marad, a Huawei nem akar megválni az amerikai partnereitől, sőt. 2019-ben éves szinten 70 százalékkal több pénzt költöttek amerikai alkatrészekre, mint egy évvel korábban. A jövőben is amerikai alkatrésszel és segítséggel szeretnének okostelefonokat építeni, és a Mate, valamint a P szériák is maradnak az Androidnál.