Jövőre teljesen összeomolhat a Huawei

Vágólapra másolva!
A jelentések szerint kétségbeesett túlélőmódba kapcsolt a Huawei, 2021-ben pedig padlóra kerülhet, ha Amerika nem enyhít a korlátozásokon.
Vágólapra másolva!

Miközben nemrég még a világ elsőszámú okostelefon-gyártója címnek örülhetett a Huawei, addig jövőre gyakorlatilag eltűnhet a mobilpiacról, és teljesen padlót foghat, ha Amerika nem enyhíti a korlátozásokat. A Nikkei Asian Review belsős és iparági forrásokra hivatkozva a Huawei-re nézve elképesztően aggasztó jelentést közölt nemrég.

Ez alapján a Huawei partnerei és beszállítói kétségbeesett módon próbálnak alkatrészeket szállítani a Huawei-nek, mielőtt beüt a szeptember 14-i határidő. A Huawei felé kizárólag addig teljesíthetnek korábbi megrendeléseket az amerikai technológiát is használó cégek, ez pedig gyakorlatilag mindent érint, ami a mobilpiachoz kell. A TSMC is elvágja a szállításokat, így a Mate 40 széria lesz az utolsó, amibe a Huawei saját Kirin chipeket rakhat.

Forrás: androidpit

A Huawei egy ideje más chipgyártók termékeit igyekszik felhalmozni, de ezt az útvonalat is elvágta jogilag Amerika, így gyakorlatilag hamarosan szó szerint chipek nélkül marad a gyártó. A jelentések szerint a szorult helyzet miatt túlélő módba kapcsolt a vállalat, gyakran éjszaka és hajnalban riasztják a partnereiket, hogy a lehető legtöbb alkatrészt szállítsák le a maradék két hét során. Jelenleg rendszerchipeket, 5G-s chipeket, kijelzőchipeket, kameralencséket, memóriachipeket próbálnak felhalmozni a létező összes partnerüktől, mint MediaTek, Novatek, RichWave, Realtek, Samsung, SK Hynix, Largan Precision, Sunny Optical Technology. Ezek a cégek mind-mind amerikai eredetű technológiákat használnak a gyártáshoz, ezért szeptember 14-től nem dolgozhatnak a Huawei-jel.

A helyzet állítólag annyira kétségbeejtő, hogy a káosz közepette már a félkész, teszteletlen és össze sem rakott termékeket és alkatrészeket is azonnal kéri a Huawei.

Ha a Huawei kifogy a mostani készleteiből, akkor az elemzők szerint 75 százalékkal esnek majd vissza az eladásai. Erre 2021 elején kerülhet sor. A meglévő készleteknek hála idén összesen 195 millió mobilt tudnak leszállítani, jövőre ez 50 millió alatt marad a GF Securities szerint, pedig nemrég még 130 millió 5G-s mobilt akart eladni jövőre a Huawei.

A Digitimes szerint a helyzetet nagyon megsínylik majd a Huawei beszállítói is, sőt, a kínai mobilpiac is felborul jövőre. A jelenleg Kínában piacelső Huawei azonnal 30 százalékot veszíthet az Oppo, a Vivo és a Xiaomi javára, globálisan a Samsung és az Apple örülhetnek, a HiSilicon helyét állítólag az Unisoc Technologies akarja átvenni Kínában.

A Huawei számára valószínűleg elengedhetetlenek lesznek az átszervezések és a leépítések, ha a cég nyereséges akar maradni amerikai technológia nélkül, ilyen korlátozások mellett. Az amerikai cégek pedig várhatóan tovább lobbiznak az amerikai kormánynál, hogy engedélyezze a Huawei-jel való közös munkát.

Frissítés:
A Huawei Technologies Hungary reakciója az írásunkra. Változtatások nélkül közöljük:

„A Huawei Technologies helyzete stabil, a vállalat ellátási lánca változatlanul, megbízhatóan működik. A Huawei beszerzési és gyártási folyamatai szigorú minőségbiztosítási szabályrendszer mentén működnek, az azokban megkövetelt lépéseket és teszteket a vállalat minden körülmények között maradéktalanul végrehajtja. A Huawei, amely a Canalys piackutató cég adatai szerint az idei év második negyedévének eladásai alapján a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává vált, továbbra is meghatározó szereplő lesz a globális ICT piacon."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!