Így jutott el az Apple a színestől a színesig

Vágólapra másolva!
Kezdetben egy számítógép már önmagában attól elég látványos volt, hogy létezett, azzal különösebben senki nem foglalkozott, hogy szépnek is kellene lennie. Amikor Steve Jobs arról beszélt, hogy ezeket a bizonyos számítógépeket emberek meg fogják vásárolni otthonra, gyakorlatilag kinevették, mondván, mit fog ezzel csinálni egy háziasszony?
Vágólapra másolva!

És valóban, ha megnézzük az eredeti, rendkívül túlárazott és hatalmas sikert soha el nem ért Macintosh-t, nem éppen a kinézetét dicsérnénk meg először, habár egyébként összeszedettebb és átgondoltabb volt, mint abban az időben a legtöbb személyi számítógép. Mondhatni, akkor ez volt az abszolút csúcs.

Az Apple második monitorral egybeépített személyi számítógépe az Apple Macintosh volt 1984-ben. Ma a rengeteg táblagépnek nagyobb kijelzője van. Forrás: Origo

Azonban minden megváltozott 1998-ban az iMac bevezetésével. Ez már azon a ponton történt az Apple életében, mikor túl voltak Steve Jobs kirúgásán, majd visszavételén ő pedig nekiállt átalakítani a termékfelhozatalt.

Az első és legfontosabb dolga az volt, hogy létrehozzanak egy olyan számítógépet, amit mindenki azonnal megkíván.

Ez lett az iMac G3, ahol a számítógép különböző hardvereit egybe építették egy hagyományos CRT monitorral, és az egésznek adtak egy áttetsző, mindenféle vidám színben megvásárolható borítást. A sok szürke és barna PC között igazán kiemelkedett az új eszköz, nem csoda, hogy hamar visszahelyezte az Apple-t a térképre és elindult a sikerszéria.

Ma már csak mosolygunk ezen a kis CRT monitorba épített számítógépen, de a megjelenésekor korszakalkotó formák voltak ezek. Forrás: Origo

Azonban érdekes módon ezzel nagyjából véget is ért az Apple színes korszaka, legalábbis ami a számítógépeket illeti. A 2002-ben megjelent iMac G4 már egy professzionálisabb, letisztultabb külsőt kapott átlátszó és fehér burkolatokkal, lapos monitorral, a hardvereket pedig a félgömb alakú talapzatba építették.

Sokak szerint ez volt a valaha tervezett legszebb iMac, az biztos, hogy a legegyedibb volt. Forrás: Origo

A 2004-es iMac G5 ugyanezen a vonalon ment tovább, de az átlátszóságot felváltotta a teljes fehérség. A fehér szín azóta egyet jelent az Apple-lel, habár manapság ezt már leginkább csak az iPhone-oknál kaphatjuk meg, de korábban az iPod alapszíne is ez volt. Akárhogy is, ennél az iMacnél a számítógépes hardverek megint visszaköltöztek a monitorba.

Még mindig fehér, de már Intel processzor is megjelent a köntös alatt. Forrás: Origo

2006-ban a színfalak mögött nagy váltás történt az Apple-nél, ugyanis az addig használt IBM processzorokat leváltották Intelre, azonban az iMac kinézete akkor még ugyanaz maradt, viszont 2007-ben köszöntött be az a korszak, ami gyakorlatialg a mai napig is tart a vállalat számítógépeinél: eljött az alumínium és a szürke ideje.

Az aluszurke szín nagyon hosszan uralkodott az iMac ruhatárában. Forrás: Origo

Innentől igazából csak kisebb változások történtek az iMacen. Még 2009-ben egy darabból kimart "unibody" házra váltott az Apple, de ugyanúgy maradt a szürke és az alumínium, a közben eltelt években pedig leginkább csak egyre vékonyabb, kecsesebb és persze erősebb lett a vállalat kedvelt egybegébe.

Ha pedig ez nem lett volna elég, akkor 2017-ben a bemutatkozó iMac Pro elérhetővé vált még komorabb, még sötétebb szürkében, és persze bivaly erős hardverrel.

.

Az iMac Pro elegáns, sötétszürke színe erőről és profizmusról árulkodik. Forrás: Origo

Most, 2021-ben pedig visszatértünk oda, ahonnan az egész iMac-sorozat elindult: újra megjelentek a színek. Ennek számos oka lehet, de több elemző is arra mutat rá, hogy az Apple pontosan tudja, hogy az emberek egyre nagyobb része kénytelen egyre több időt tölteni a számítógépe előtt, mindez pedig hatványozottan igaz volt a pandémia ideje alatt. Sokak számára egyre fontosabbá válik, hogy a mindennapi munakeszköze ne csak egy darab szürke fém legyen, hanem valahogy kifejezze a személyiségét, vagy akár illeszkedjen a lakás többi berendezéséhez.

Az új iMac visszatért a változatos színekhez és (nem utolsó sorban) az Apple saját gyártású processzoraihoz. Forrás: Origo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!