Sokan visszakérték a pénzüket, mégis hatalmas siker lett a legjobban várt videójáték

cyberpunk
Vágólapra másolva!
Lengyelország legnagyobb játékfejlesztő vállalata, a CD Projekt Red nyilvánosságra hozta az előző üzleti évre vonatkozó eredményeit, amivel együtt jár az is, hogy megtudtunk néhány érdekességet a Cyberpunk 2077 piaci teljesítményéről is.
Vágólapra másolva!

Mint emlékezetes, az utóbbi évek legjobban várt videojátéka tavaly decemberben jelent meg, és gyakorlatilag azonnal botrány robbant ki körülötte. Kiderült ugyanis, hogy a konzolos verziók borzalmas állapotban vannak, és ugyan a PC-s változat az esetek többségében jól működött, azért ott is akadtak problémák bőven.

A helyzet odáig fajult, hogy a Sony levette a PlayStation Store-ból a játékot (azóta sem került vissza), a fejlesztő CD Projekt Red pedig gyakorlatilag válogatás nélkül adta vissza mindenkinek a pénzét, aki elégedetlen volt a játékkal.

Forrás: CD Projekt Red

A lengyel CD Projekt Red hosszú évek óta az egyik leginkább vásárlóbarát cég a játékiparban, ezért okozott különösen nagy fájdalmat és hatalmas bizalomvesztést azt a tény, hogy megpróbálták megtéveszteni a fogyasztókat. A Cyberpunk 2077 konzolos verzióit ugyanis a megjelenés előtt visszatartották az újságíróktól, így senki nem tudhatta előre, hogy ezek szinte teljesen játszhatatlan állapotban kerülnek piacra. A CD Projekt Red azóta is bőszen kéri a sorozatos elnézéseket és igyekszik utólag, javításokon keresztül megoldani a játék problémáit.

A vállalat leszögezte: nincs olyan opció, hogy magára hagyják a terméket, addig dolgoznak rajta, amíg az olyan állapotba nem kerül, amire már ők is büszkék lehetnek.

Mindenesetre a pénzügyi beszámolóból kiderült, hogy a CD Projekt Red első körben mintegy 2,23 millió dollárt fizetett vissza az elégedetlen vásárlóknak a saját hatáskörben meghirdetett akciója keretében, 10.6 millió dollárt más, külsős boltoknak, valamint további 38,2 millió dollárt különített el a cég az ezzel kapcsolatos további kiadásokra.

Azt gondolhatnánk, hogy ez sok pénz, és igazunk is lenne. Azonban mindezek ellenére a CD Projekt Red elképesztően sikeres üzleti évet zárt: az 562 millió dolláros nettó bevétel négyszer több mint az előző évben, és majdnem két és félszer annyi, mint a korábbi rekordévet jelentő 2015-ben, amikor megjelent a cég addigi legnagyobb sikerjátéka, a The Witcher 3.

Emellé 303 millió dollár profit társult, ami pedig nagyjából háromszor annyi, mint a 2015-ös eddigi legnagyobb, amit szintén a The Witcher 3-nak köszönhetett a stúdió.

Forrás: CD Projekt Red

Mindez nem véletlen, hiszen a Cyberpunk 2077-ből csak 2020-ben mintegy 13,7 millió példány kelt el, ami különösen azért lenyűgöző, mert a játék decemberben jelent meg, így tehát erre csak egy-két hete volt. Az eladott példányok 56%-a PC-re, 28%-a PlayStationre, 17%-a pedig Xboxra ment, de talán még ennél is érdekesebb, hogy az összes példány 73%-át digitálisan vásárolták meg és csak 23%-át hagyományos, dobozos módon.

A maga 300 millió dolláros költségvetésével a Cyberpunk 2077 a valaha készült legdrágább videojáték, amin több éven keresztül dolgozott körülbelül 530 munkatárs, de a CD Projekt Red közvetlen alkalmazottain kívül összesen körülbelül 5200 ember tett hozzá valamilyen módon az elkészítéséhez.

A CD Projekt Red akár örülhetne is az eredményeknek, azonban a cégvezetők (akik egyben a legnagyobb tulajdonosok is) biztosan nem alszanak nyugodtan attól, hogy a vállalat részvényeinek értéke december óta folyamatosan és egyelőre megállíthatatlanul csökken. A tavalyi évi csúcsot jelentő 460 lengyel zlotyis értékéről az a cikk írásának pillanatában egészen 168 zlotyiig zuhant, ezt pedig nem lesz egyszerű feladat helyrehozni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!