Megjöhet végre az Android 11 az első Surface Duóra
![microsoft surface duo google android okostelefon](https://cdn.origo.hu/2023/12/Rr9BY_Az_-y_TJlkZ4WXgwpUYoNdhnX0q_gzUFIRWeo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5NDNhNGJkMTBiODQ2NGJhMjVkODM3YmMwOTY1ZDZj.webp)
A Surface Duo 2 bejelentésével a Microsoft nyilvánvalóvá tette, hogy nem mondott le a dupla érintőkijelzős okostelefon ötletének sikerre vitelétől. Ez a fejlemény az első generációs modellt megvásároltakat lephette meg a legjobban, hiszen eddig kissé cserben hagyva érezhették magukat.
Az első generációs Surface Duo forgalmazása 2020. szeptember 10-én kezdődött Android 10-zel, érdekességként a Google két nappal korábban tette elérhetővé az Android 11 első stabil verzióját. A vevői elképzelések szerint az Android 11-nek már illett volna idén megérkeznie a modelltől függően eredetileg 1400-1500 dollárért árult készülékre, hiszen a Microsoft három évig vállalta rá az Android nagy frissítéseinek kiadását.
A valóság ezzel szemben az lett, hogy a Surface Duo a mai napig csak kisebb szoftverfrissítéseket kapott, a rajta futó egyedi alkalmazások mellett androidos biztonsági javítások jártak hozzá. A Microsoft most megígérte a csorba kiköszörülését, állítása szerint még valamikor idén megérkezik az Android 11-re épülő rendszerszoftver az okostelefonra.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!