Erre nem számítottunk: váratlanul korán jöhetnek a Xiaomi 13 mobilok
![Xiaomi 12](https://cdn.origo.hu/2023/12/7OWfiqs1gvLlvmxzufDfTYb45mU8p8_4FVpnYGcM8T8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg0YjQyMzM3MDE2NDQ0ZWVhNGQzOWJlMTQxNGNjYmY3.webp)
A Xiaomitól már megszokhattuk, hogy elképesztő tempóban ontja magától az új mobilokat, így aztán egy-egy modell nem sokáig marad friss (a Redmi Note széria is félévente frissül). A Xiaomi 12 és 12 Pro sem érhető el még olyan régen a boltokban, sőt, a 12 Ultra még nem is debütált. A szivárgások szerint azonban máris közeledik a Xiaomi 13 széria.
A Xiaomiui szerint a Xiaomi IMEI adatbázisában már szerepel a Xiaomi 13 sorozat, ami azt jelenti, hogy készülnek a modellek. Ez eddig nem meglepő, de az kiderült, hogy a 13-at a 13 Pro kíséri majd.
A forrás szerint a számok azt is elárulták, hogy a Xiaomi 13 széria már novemberben debütál. Az előző két széria decemberben mutatkozott be, így a Xiaomi még előrébb hozza az ütemtervet. Állítólag az új modellek már a Snapdragon 8 Gen 2 chipre építenek, ami szintén hamarabb jön a szokásosnál.