Megszűnik az Apple kütyüin a SwiftKey billentyűzet

swiftkey billentyűzet
SwiftKey
Vágólapra másolva!
Hat éve vásárolta meg a Microsoft, bő egy éve már frissítés sem jött hozzá.
Vágólapra másolva!

Véget ért a 2014 óta folyamatosan népszerű SwiftKey virtuális billentyűzet pályafutása az Apple mobileszközein. A Microsoft által 2016-ban felvásárolt fejlesztőcégének szóvivője szerint az app 2022. október 5-én eltűnik az App Store kínálatából, de a már telepített kópiái nem törlődnek a készülékekről.

Androidon támogatott marad a Swiftkey Forrás: Microsoft

A bejelentés feltehetően nem jelent óriási meglepetést az iOS-es felhasználók számára, az alkalmazás utoljára úgy egy éve kapott frissítést az iPhone-on, a panaszokra és hibajelentésekre azóta egyáltalán nem reagáltak a fejlesztők. A Swiftkey szerint az alkalmazás androidos eszközökre telepíthető, továbbá a modern Windowsokban gyárilag megtalálható verziója a megszokott módon frissül, csak az Apple eszközeitől búcsúzik a virtuális billentyűzet.

Az iOS támogatásának megszűnése valószínűleg keveseknek okoz majd gondot, a többség már régóta jól elvan a gyári billentyűzettel, plusz továbbra is léteznek tisztességesen támogatott alternatívák.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!