Májusban debütálhat a Google követőrendszere
![samsung galaxy smarttag](https://cdn.origo.hu/2023/12/r_Fe1w00VBcHCtqDrQS2YRsIA0OVIR3CvnB5s_OQ_2I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhYzNkNzZlODgxZTRjOTJiNDgwZjllNDlhM2UwZjgz.webp)
A Naver értesülései szerint nem kell már sokat várni az androidos világ Apple AirTagjére, a Google várhatóan a május 10-én megrendezésre kerülő I/O 2023 fejlesztői eseményén jelenti majd be az elsődlegesen pénztárcához vagy kulcscsomóhoz hasonló tárgyak előkerítésére kitalált követőjét.
A termékről elsőként január közepén érkeztek pletykák, azonban a „Grogu" kódnéven túl nem derült ki sok róla, állítólag a Google birtokában lévő Nest márka mérnökeire hárult a kifejlesztésének feladata. A feltételezések szerint az elveszettnek jelölt követőkütyük megkeresésére szolgáló szoftveres komponense a Google mobilapp részeként válhat elérhetővé az androidos mobileszközökre.
Emiatt a piacra kerülésekor rögtön egy több milliárd detektorból álló keresőhálózat állhat majd a terméket beszerzők rendelkezésére, ami célszerűvé teheti a használatát. Ez nem mondható el az Androiddal kompatibilis egyéb követőeszközökről, túl kevés mobilon találhatóak meg az appjaik ahhoz, hogy előkeríthető legyen velük a zsebből ki tudja hol kirántott kulcscsomó.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!